Így mulat egy japán úr

Használtteszt: Lexus IS 200 Aut. 2003

2011.11.21. 05:56

Adatlap Lexus Is 200 Executive Auto - 1999

  • 1988 cm3-es,soros 6 hengeres benzines
  • 154 LE @ 6200 rpm
  • 195 Nm @ 4600 rpm
  • 4 seb. automata
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    10.2 másodperc
  • Végsebesség:
    215 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    10.0 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    14.1 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    7.8 l/100km

Az IS-t is költségtakarékos módon készítették, egy nagy szedán padlólemez megrövidítésével. A 214 lovas, háromliteres sorhatos motor a GS-sorozaté volt, ezzel indult a pályafutása, és csak később jött az Európának szánt kétliteres, de szintén sorhatos gép 155 lóerővel. A kicsit lehetett kézi váltóval kapni, méghozzá hat fokozattal, az automatája négygangos. A fenségesen finom IS 300 lényegesen ritkább mifelénk, ezt csak ötfokozatú automatával adták. Suttyomban a TTE (Toyota Team Europe) készített egy Eaton-kompresszoros változatot a 200-asból – az átalakító készeletet utólag lehetett megvenni, illetve a dealer installálta az új autókra. A gyári garancia megmaradt a kompresszorbeépítés után is, a teljesítmény pedig 205 lóerőre nőtt a 0,3 baros, szerény töltőnyomás hatására.

Az IS-ből készült egy kombiszerűség is, SportCross néven, ha lehet, ez még ritkább. Emlékszem, egyszer valaki olyan családi autót keresett, amit akkora élmény vezetni, mint az MX-5-öst. Neki pont ezt a típust javasoltam. Mert az IS ilyen.

A lúdbőrözés akkor kezdődik, amikor beindítod. Manapság már csak kipufogóhangoló művészek által generált mű-sorhatos hangokat hallunk, az IS-é viszont az ősi, borzongató sorhatos hang. Egyszerűen jó felpörgetni, bár mintha a motorban túl sok súly forogna ahhoz, hogy vérmesen és ellentmondást nem tűrően gyorsuljon. Mintha túl nagy lenne a lendkerék, vagy valami hasonló.

Az viszont meglepett, hogy mennyire kellemes az automata váltóval. Mivel a kézivel állandóan gangolni kellett (a nyomaték maximuma 4600-nál érkezik meg), arra számítottam, hogy az automata is állandóan váltogatni fog. Szerencsére nem, sőt, ha figyelmen kívül hagyjuk, mennyire szenzációs dolog a kézi váltás az IS-ben, akkor tulajdonképpen ajánlható az automata. Igaz, romlik picit a gyorsítóképessége, 10,2 alatt van százon, ami nem egy eget rengető érték. A kézi váltós ennél 0,8 másodperccel tud jobbat, de nyugalom, ez sem az a fajta letaglózó gyorsulás.

Bár szép a hangja, nem hangos. A kormány meghökkentően kicsi, tényleg olyasmi méretű, mint egy MX-5-é és nagyjából ugyanolyan halálpontos is. Annak ellenére, hogy nem egy bivaly, nagyon jó vezetni: kanyarogni azért, mert átkozottul kezes, egyenesen menni meg azért, mert csendes. Nem mondom, családi autónak már nem feltétlenül a legjobb, még a csomagtartója sem bővíthető, mindössze sízsák van. Télen egyébként kis óvatosságot igényel, mert a kipörgésgátló elektronikája elmaradottabb volt a kortárs BMW-kéhez, Mercikéhez képest.

A telepen talált IS 200-as nem futott sokat, cégautó volt – természetesen nem a kézbesítő járt vele. Aztán lecserélték egy dízelre. Az IS városi fogyasztásának 14 litert ad meg a gyár, de ez csupán azt jelzi, hogy akkoriban még nem volt divat agyament kis értékeket megadni. A tulajdonosok tapasztalatai egyébként 8,5-12,5 l/100 km közöttiek a Spritmonitoron, gondolom, az igazság valahol középtájon van.

Megbízhatóság? Van  pár népítélet és nem árt tudni: ritka az olyan autó, amelyből legalább egyet nem húznak le alaposan. Az IS esetében a legrosszabb értékelés a négy csillag(!!!!) kettő darab a tizenkilencből. A pontátlag döbbenetes: 8,91 a 10-ből. Jellegzetes hibák nem nagyon vannak, néhol a futóműnek tesz be a magyar úthálózat. Illetve egy visszatérő probléma azért akad: a dupla méretű CD-táras rádió hajlamos meghalni, javíttatni elképesztően drága. A kipróbált autóban is már egy másik fejegység volt. Arra azért oda kell figyelni, hogy a motor vezérműhajtása szíjas.

Mit lehet egy ilyen autóval kezdeni? Egy biztos, vásárláskor inkább a törések nyomaira kell koncentrálni és odafigyelni a futóműre, továbbá egy automatát érdemes megnézetni szakemberrel, sosemlehessentudni alapon. Amúgy a kipróbált autón a téli gumikhoz használt felnit kezdte kikezdeni a só, persze van egy másik garnitúra gyári felni nyárra is. Nagyjából ennyi hibát észleltem.

Ez messze nem jelenti azt, hogy az A Vectra olcsó alternatívája. Egyrészt az utángyártott alkatrészekből kevés akad majd hozzá, sok esetben marad a gyári, ami viszont nem olcsó, elvégre japán gyártású japán autó. A fogyasztása sem kicsi, a gumijai sem a legolcsóbbak. És mivel elég fejlett technikát tartalmaz, nem feltétlenül érdemes ócsó sufnikba hordani javítani. Szóval ésszel. Aki esetleg azon törné a fejét, hogy Amerikából szerez be olcsó alkatrészeket az Ebayről, nem árt tudni, hogy ott csak a 300-as modellt árulták. Viszont ott van alternatív alkatrészforrásnak Anglia, ahol gombokért lehet már IS 200-asokat venni.

Szavazzon!

A használt IS-ek ára 1,5-2,9 millió forint közötti, a mi szép példányunk a felső régióból származott, épp 2,5 millió alatt. Az IS 200 sorhatos története 2005-ben ért véget. Lecserélték egy nagyobb és szebb belsejű autóra. Időközben azt is belátták, hogy felesleges a sorhatossal kínlódni, egy V6-ossal sokkal egyszerűbb elérni a jó tömegeloszlást. És megjelent a dízel is, ami az első IS generációból kimaradt – talán jobb is. A Lexus IS 200 ritka madár, sőt, meglehetősen átlagos, ha csak a praktikus oldalát nézzük. Sosem fogja benépesíteni a driftpályákat sem, mert ahhoz gyenge. Mégis függővé tudja tenni az embert. Szeressétek!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Népítélet - Lexus Is

7,9
Nép
7.4
8.4
8.8
9
9.8

Az oldalról ajánljuk

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
  • Hírek

F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének

Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.

31 perce
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
  • Közélet

A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se

A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!

március 21., 06:10
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek  figyelmeztetnek a felújítási munkákra
  • Hírek

Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra

Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.

március 20., 17:38
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05