Opel Corsa 1.4 Color Edition

Jól elszigetel a külvilágtól az F Astránál magasabb és szélesebb kisautó. Sokszor ropog a belseje a karosszéria tekeredése miatt, de ha nem padkától garázsfelhajtóig közlekedünk, tényleg csendes menet közben. Percek alatt sikerült beleélnem magam a helyzetbe, hogy én fizettem ki az alaposan felextrázott, listaáron nagyjából négymillió forintos, de Bandi módszerével akár félmillióval is lealkudható kocsit, majd nagy erőkkel igazolom magam előtt a döntést.

Csodálatos volt az első nap, amit a Corsával töltöttem. A Sunny Melonnak nevezett színnel kilógtam a forgalomban zombifejjel hazafelé araszolgató tömegből, mindenki megbámulta a valóságnál legalább ötven lóerővel többet sejtető tizenhetes felniket, és menet közben biztosan senki nem látta a hátsó dobfékeket. Rádiózás közben hamar feledtem, hogy előzőleg egy közönséges pendrive és néhány mp3-as felvétel többszöri kísérletezéssel teljesen lefagyasztotta a navigációt is tartalmazó audiorendszert. Csak a ki-bekapcsolás, illetve a stick eltávolítása segített a bajon. Nem lettem ideges, mert a Touch & Connect nevű fejegység többi funkciója jól működik. Érzékeny a képernyő, lehet ujjal nyomogatni a felbukkanó gombokat, van BMW stílusú, klasszikus állomáskereső-képernyő, és amikor szól, tulajdonképpen egész jól szól a száznyolcvanezer forintos csúcskészülék.

A sertéskommandó tagjai boldogan újságolták, hogy a Corsa négyesben gyorsítva robogott fel valamilyen felüljáróra több mint négymázsányi élőrakománnyal a fedélzetén, majd repítette tovább a társaságot a sült vastagbelek és csirkelábak felé. Később, amikor megláttam a hétliteres átlagfogyasztást a műszerfalon, rájöttem, a gázpedált már induláskor tiporni kell, hogy történjen valami. Vicces, hogy a váltóasszisztens kétezres fordulat fölött felkapcsolásra biztat. El sem tudom képzelni, hogyan lehet a gyárilag megadott 4,6 liter közelébe szorítani a lakott területen kívüli fogyasztást. Ha valaki elhiszi a zöld kamut, és eléri ezt az értéket, feltétlenül írja meg a módszert!

Néhány nap alatt megtanultam elvonatkoztatni a semmiségektől. Arra gondoltam, milyen jót fogok autózni az egynégyes kocsival, ha végre kijutunk a városból. A százlovas blokk a Corsa motorpalettájának közepe, ha nem számítjuk a Fiattal közös kisdízelt. Felára az egykettes verzióhoz képest alig több mint hetvenezer forint, így nem tűnik rossz választásnak. Néhány kilométer és harmincöt visszaváltás után mégis elő kellett vennem a forgalmi engedélyt, hogy ellenőrizzem a teljesítményadatot. Tényleg hetvennégy kilowatt, tényleg százharminc newtonméter? Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy a már a parkolóházban is furcsán lomha gázreakciójú, hegymenetben egyenesen zsibbasztó, autópályán pedig csak noszogatásra meginduló motor papíron hozza a régi egyhatosok szintjét.