BMW X3 20d

Mert, ha szigorúan vesszük és nem úgy gondolunk rá, mint a (nem csak) hazai átlagfizetésből soha meg nem vásárolható álomra, akkor akár a mindenkori Univerzális Jármű billogját is kis híján rásüthetnénk, de szerencsére az X3 még a nálunknál magasabb életszínvonalon élő országokban sem az átlagember autója, így nyugodt szívvel tépkedjük a szőrét ott, ahol mondjuk egy 6 millióval olcsóbb SUV-ot csak simogatnánk. Mert ennyiért legyen tökéletes minden téren – mondom én, Alfát szerető BMW-buzi (ezeréves paradoxon) –, de persze nem az. Ahogy egyik autó sem.

Igaz, döbbenetesen vékony paraszthajszálon múlott.

Az első – és egyben legeltaláltabb tulajdonsága – a mérete. Tessék, próbáljanak elképzelni 4648 millimétert. Pontosan. Ugye, hogy nem könnyű? Vagy – teszem azt – 2810-et, esetleg 2098-at. Előbbi a tengelytáv, utóbbi a szélesség, tükrökkel együtt. Viszonyítási alap nélkül egyszerűen a világ hülyesége méretekkel zsibbasztani az olvasót, sokkal jobban jár, ha azt írom, amit Winkler: 2 centivel rövidebb, tengelytávja 9 milliméterrel kevesebb, mint az előző X5-ösé. Olyat már jó eséllyel mindenki látott, hát tessék azt elképzelni, csak sokkal jobb formában. Na, ekkora az új X3.

Bár a telepi szlengben az X3 formavilága nem meríti ki az ütvefúr kategóriát, de a nagyon lecsó szintet azért megüti. Oldalról nézve, ezekkel a fekete műanyag lökhárító- és küszöbbetétekkel egészen úgy néz ki, mint egy enyhén emelt kombi, semmi SUV-os tahóság nincs benne, az oldalablakok alsó vonala pedig szép ívet ír le, kivételesen nem felfelé, hanem lefelé indulva. Így lesz a tirpák, lőréses Hummerből világos nappali.

Erik Goplen, aki a ma már lassan klasszikussá váló E46-ot is rajzolta, ezúttal sem nyúlt mellé. Bár profitól megszokott természetességgel nyilatkozott hosszú sorokon keresztül a drámai fény-árnyék vonalakról és a fotonok vibrálásáról, szerintem egyszerűen csak szépet akart végre, mint az E46 esetében is. Sikerült, az X3 (F25) jól néz ki, morcos, hosszú orrú és nyúlánk, ugyanakkor olyan elegáns megoldásokat szór a szem elé, mint pl. az oldalindexek külön sajtolt betétje a lemezben vagy a céltalan hullám a csomagtérajtó alján. A klasszikus, cápa BMW-k rajongóit nem hatja meg, de azt hiszem, nem ők az X3 elsődleges felvevőpiaca. Az újra fogékonyakra nézve azonban meggyőző.

Odabent egy dolgot ne keressünk: az igénytelenséget. Bár az X3 nem a BMW modellpalettájának csúcsa, de ettől függetlenül ugyanúgy megcsap benne a prémiumság szele, mint egy Audi Q5-ben vagy GLK Mercedesben. Minden puhán, finoman működik, a felhasznált anyagok szemre-tapintásra hibátlanok, a fém fém maradt, hideg és masszív, a félbőr kárpit (178 100 forint) bőre vastag, feszes, az ergonómiai elrendezés hibátlan, az irgalmatlan átgondoltságnak és a 440 ezer forintos panoráma üvegtetőnek köszönhetően kellemes fényviszonyok uralkodnak a kabinban.

Persze bolondbiztos minden: az akár csak résnyire nyitott ajtókkal való tolatást felejtsük el, az Efficient Dynamicsot képező Start/Stop rendszer kemény mínuszokban, hideg motor vagy túl meleg turbó mellett kiiktatja magát, a tolatóradar hiperérzékeny, az automata távolsági fényszóró pedig végre tökéletesen működik, nem zavarja meg egy-egy jól kivilágított útszéli reklám, ellenben azonnal lekapcsol, ha szembejövőt érzékel. Váltót kapcsolni, autót mozdítani/elindítani nem lehet legalább két végtag nélkül, semmit nem bíznak a véletlenre. Külön jó pontot szerzett a BMW a hipergyors ülésfűtés miatt: alig pár másodperc alatt már érezhetően melengeti derekunkat.

Tavaly volt lehetőségem elég sok időt eltölteni egy X3-asban, így elég élénken élt még emlékezetemben ahhoz, hogy össze tudjam vetni. Abban – főleg hátul – volt némi helyhiány, ami ugyan nem volt kimondottan markáns, éppen csak annyira, hogy a kényelmetlen feszengés közepette egy X5-be vágyódjon az ember. Itt erről szó sincs, mindhárom dimenzióban bőven van helyünk, hátul pedig immáron a kimondottan nagy lábúak is kényelmesen elférnek.

A csomagtartó 550 litere emberes, ám azt azért kimondott smucigságnak tartom, hogy 2011-ben 58 400 forint felárat kérnek a ledönthető üléstámlákért, ejnye. Ha már a kritikus résznél tartunk, akkor kicsit belekarcolnék az ülésekbe is, pedig eddig egyik BMW-ben sem volt velük bajom. Talán éppen ezért volt furcsa, hogy a 184 ezer forintos sportülések ülőlapja egyszerűen szűk volt, és egyáltalán, a megszokottnál jóval többet kellett cibálni és húzni a különböző karokat, molyolni a deréktámasz vezérlőjével ahhoz, hogy megtaláljam a helyem. Bár tény, hogy legutóbbi BMW-próbám óta sikeresen elértem a kerek 100 kilót, de ez ne legyen már gond, ilyen autót nem csak 47 kilós könyvjelzők használnak. A kevesebb – ebben az esetben – biztosan több, ezt a pénzt költsék másra.

Az iDrive rendszerről már alig-alig esik szó a tesztekben, ez jó jel, mert azt mutatja, hogy a dolog kiforrott és bevált, szerintem az egyik legkönnyebben kezelhető ilyen rendszer. A bluetooth-összelövése pillanatok műve, az USB-vel sem tököl sokat, ráadásul fel is ismeri az összes telefon-, ill. pendrive típust, ami érdekes módon másoknak nem mindig sikerül. USB-aljzatból amúgy kettő is van, de a kesztyűtartóban lévőn keresztül csak a saját profilok, illetve a szoftverfrissítés és egyéb – az autóval kapcsolatos – személyre szabott beállításcseréje, átvitele lehetséges.

A hifi szépen szól, tárolóhelynek nem vagyunk híján, előttünk a hosszú, széles orr, köröttünk pedig 1800 kiló anyag. Ez nem kevés, ezért is lehetnénk kicsit szkeptikusak azzal, hogyan birkózik meg a kis kétliteres turbódízel mindezzel és az összkerékhajtással.