Kia Sportage 2.0 CRDI VGT EX

Bármennyire is igyekszenek a koreaiak, bármennyire hangoztatja is a szaksajtó, 2010-ben Magyarországon a potenciális vásárlók jelentős hányada még mindig bizalmatlan a Kiával szemben. Pedig főleg a Cee'd már teljes értékű konkurens modellnek tekinthető egy ideje saját szegmensében, ráadásul olyan négy-öt éve már szinte alig hallani érdemi siránkozást azoktól, akik voltak olyan bátrak és koreai autót vettek.

Na jó, itt a Sportage, melynek első – hozzánk is importált – generációja maga az autóipari borzadály szupernóvája volt, aztán a másodiknak volt mit csinálnia, hogy a rajtnál elvesztett reputációt visszanyerje, de elfogadható minőségével, használható, modern dízelmotorjával egész jól elvolt ahhoz, hogy most valami tényleg menő cucc legyen belőle.

Ha elsőre ránéznek, talán nem is tűnik fel a hűdenagy formatervezői bravúrkodás, de szerintem semmivel sem kellemetlenebb a külseje, mint – mondjuk – egy Lexus RX-nek. Ettől még persze nem lesz lucskos, éjszakai álmok főszereplője, ám a tény, hogy ez már teljes egészében az Auditól átcsábított Peter Schreyer (TT, A3, A4, A6) munkája, úgy már azért nagyobb elismeréssel nézünk rá.

Valójában persze semmi nem indokolja a túlzott kritikát (rossz hír a fikagépeknek), hiszen 4440 milliméteres hosszon – ami hárommal kevesebb, mint a Ford Kugáé – egy egész menő, modern, mindenféle zavaró részlettől mentes formát sikerült összehozni, amely mérföldekkel sportosabb, fiatalosabb a testvérmodell iX-től. A tengelytáv 2640 (3,6 centivel több, mint a Tiguané), szélessége 1855 milliméter, ezzel tökéletesen belelőtt a mindennapi életben még éppen használható méretkategória közepébe.

A jó hír, hogy Schreyer külső formatervéért nem kellett nagy áldozatokat hozni odabent, hiszen könnyedén elnyel négy tetszőleges méretű embert. A beltér formaterve, ergonómiája is jó, úgy látszik, a Kiánál figyelnek arra, mi fáj az embereknek, ezért valahogy sikerült egész szűkre szabni a középkonzolt és a kardánalagutat, mely így messze elkerüli a térdet.

Jobb is így, hiszen odabent némileg nagyobb mértékben használják azokat a rideg, kemény műanyagokat, melyek ma már egyre inkább kiszorulnak a látómezőből. A Kia becsületére legyen mondva, hogy ilyen precíz illesztésekért nem kéne szégyellnie magát a Volkswagennek sem, a beltérből egy nyikkanás se hallik, olyan csendes, jól összerakott, és ami meglepő, hogy már-már tartósnak érződik.

Az ajtóbetétek és a belső dekorelemek (levegőbeömlők pöckei, a varrás cérnái, háttámlabetétek), valamint a 350 000 forintos felárért kapható érintőképernyős-tolatókamerás-navigációs audiorendszer színvilága is összhangban van az autó színével. Hoppá, itt valaki használta a fejét, plusz egy jó pont. Mondjuk az is igaz, hogy koppra letekert basszussal is akkorákat döng, hogy lobog a gatyánk szára, leginkább Heltah Skeltah-ra való, a Pink Floydot nem szereti.

Hat lufi, ABS, EBD, ESP, aktív fejtámlák, lejtmenetvezérlő és automata kétzónás klíma, USB és 3,5-es jack-aljzat alapból, csak az említett érintőképernyős rendszer volt feláras, így a középső, EX felszereltségből már csak a fűtött ülés-xenon-félbőrkárpit kombó hiányzik, és teljes a lista. Bár lehet, hogy a bőrt kihagynám, ez a kárpit ugyanis vicces a maga narancssárga kis gumibetétjeivel és rikító varrásával. Ráadásul az ülések SUV-osan tespedősek, különösebb oldaltartás nélküli kényelemmel.

Keményen oda akartam szólni, de nem sikerült. A csomagtartó is 564 literes, igaz, pótkerék nélkül, ami már emberes méret, súlyosan ráver a Kugára (410 liter defektjavító szettel), a Tiguanra (470) de még a Qashqai+2 is kap egy bő százast (450). Hogyan csinálták? Nem tudom, valahogy kiokoskodták a belteret. Igaz, a teljes, több mint 1300 literes kapacitáshoz csak a háttámlák dőlnek, azok sem síkban. Van lábtér elöl-hátul, a fejünket sem verjük be, hiszen amit kívülről lejtős, alacsony tetőnek gondolunk, az leginkább egy emelt övvonal, magas oldal. Na bumm, mit csináljak vele, hogy rossz legyen? Menjek?