Próba: Suzuki Swift 1.2 GS (2010)

A budaörsi Suzuki-központban rendezett bemutatón végre vezetni is tudtuk. Fura, hogy csak most, hiszen angol, lengyel, mindenféle újságíróktól láttam már az autóról teszteket, videókat, de azok nyilván Év Autója zsűritagok voltak. A nyár eleji bemutatón a Winkler épp csak megtapogathatta az autót, ami egy új Swift bemutatása kapcsán mondjuk, épp elég nagy megtiszteltetés, de azért autós újságíró mégiscsak a vezetésből él. Stump Bandi egy rövid ajándékkört már kanyarított vele, de a rendes próbára mostanáig kellett várni.

Az átfotosoppolt új Swift tényleg ízig-vérig más kocsi, mint a korábbi, de a műszaki alapjai rendkívül hasonlók, hiszen ma minden kisautó ugyanarra a receptre készül: keresztben álló orrmotor, elöl MacPhersonok, hátul csatolt lengőkarok, tekercsrugók. Motorok... No igen, motorok.

Ha a lóerőket nézzük, itt szinte nincs is változás, hiszen a kisebbik négyhengeres – ezzel lesz október elsejétől kapható, és egészen biztosan ez lesz a népmotor – továbbra is 93 lóerős, azaz csak eggyel több, mint amennyi eddig volt. Csakhogy már nem 1,3, csupán 1,2 literes, azaz 1328 helyett 1242 köbcentis. A viszonylag több ló és newtonméter a szívó- és kipufogóoldali változó szelepvezérlés jóvoltából érkezik. Egyébként itt már nemcsak a hengerfej, de a blokk is alumíniumból készül. Még idén megjön a kínálatba a Fiat-származék 1,3-as dízel, amely a Swiftben a Suzukinál szokásos DDiS megjelöléssel szerepel és 75 lóerőt tud. Jövőre pedig megkapjuk a zseniális, 1,6-os, 125 lóerős motorral szerelt sportverziót.

Minden bizonnyal zajkomfort vonalán történt a legnagyobb előrelépés. Az új Swift motorját városi menetben szinte nem hallani, a gördülési zaj is épp csak jelzésértékű. Pályatempónál persze felerősödik a motorzaj, százharmincnál már szélzaj is van, de semmi sem vészes, ez a Swift megint csak sokkal halkabb, mint a korábbi.

Finom a váltó is, határozottan, pontosan, kis erővel kapcsolható, a klasszikus japán mintát követi. Papíron ezzel az 1,2-es motorral nem rossz a gyorsulás, hiszen 12,3 másodperc alatt jön a száz, igaz, a végsebesség csupán 166 km/h, ami 2010-ben már kevés. És azért a dinamika sem olyan őrületes, hogy bárkinek egy percig aggódnia kellene – elragadja a szilaj ménes. A motor teszi a dolgát, jól ki lehet húzatni, zümmög, mint a varrógép, a mutatók másznak fel a skálán, ahogy kell, de a libabőrt itt már nem a dinamika, hanem legfeljebb a klímaberendezés szolgáltatja.

Apropó, klíma. Minden, tehát minden Swifthez szériában jár ezentúl a hideg levegő, a hét (inkluzíve térd-) légzsák, a négyhangszórós rádió, két motoros ablak előre, fogyasztásmérő, menetstabilizáló. További újdonság, hogy már nem 14, hanem 15 collos kerekeken gurul.

Fentről, a Swift-univerzum csúcsáról hordozza széjjel fenséges tekintetét a GS kivitel, amelyben állítható a kormány magassága és közelsége, van neki kulcsnélküli indítása, sebességtartó automatikája, USB-s hificsatlakozása. És ami igen fontos – azok után, hogy a régi-régi Swift egy mai Euro NCAP-törésteszten nagyjából mínusz három csillagot kapna, és valószínűleg felrobbanna, addig ez az új még most leköszönő változat jónak tartott négy csillagján is javít – egyet. Többet nem is tudna, ez ugyanis a maximális pontszám. Ezek után ne papírautózzuk, trabantozzuk le a Swiftet – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A legfontosabb kérdés – aztán óccsóé adjátok-e? A választ erre szinte közvetlenül a lenemtrabantozási felszólítás után kaptuk meg, kicsit elnyújtva, már-már lebegtetve. A fontos adatok lassú adagolása pedig egy autó bemutatóján mindig rosszat jelent az újságírófül számára. Pláne, amikor az előadó az első nagy levegő után azt mondja: hát, nem lesz olcsó.

Az alap-Swift 1,2-es, három ajtóval (amit alig vesz bárki) 3 157 000 forinttól indul, de egy jobban felszerelt ötajtós tipikus ára olyan 4,2-4,3 misire jön ki. Hű, ez tényleg nem az a jó kis vicinális Swift-szint, zokoghatnak a nagymamák, hiszen régen minden jobb volt. Persze, sok itt a lufi az utastérben, meg a bizonyítványban az euroenkep-csillag, meg aztán hifink is van, meg klímánk, szó nem érheti a ház elejét, de azért ez az ár már mindenképpen a kisautós középmezőny. Emésszük, szokjunk hozzá. Viszont ennél a mostani Swiftnél már tényleg nehéz lenne magyarázatot találni, miért is kéne olcsóbban adni a többi kisautónál. Talán csak azt, hogy Magyarországon gyártják, ami akár jelenthetne is valami előnyt árcédulailag – de nem.

A belső tér egyébként nagyon hasonlít a régebbi modelléhez, de a formák sokkal szebbek, tömörebb, kevésbé kopár az egész. Újak az ülések, elég jók is, a háttámlák kifejezetten nagyok, fognak, a második sorban is korrekt a lábtér. Persze minden műanyag felület kemény, meg ez a sok fekete nem valami szívderítő, de az összhatás a maga takarékoskodós módján kellemes.

Lehet lóerőkről, meg helyről, meg finom váltóról, meg csendesebb működésről beszélni, de az új Swiftben igazából ugyanaz a jó, mint a korábbiban volt. A kivételes vezetési élmény. Maga a kocsi könnyű, a futóművet sokáig finomítgatták, erősítették – kevés autó van ma a kisautó-kategóriában, amit ennyire gondolkodás nélkül, röhögve bele mer dobni az ember bármilyen kanyarba, amivel ilyen biztos abban, hogy nem a halál vize szakad le róla, ha elsokallja, hanem épp ellenkezőleg, kiválóan szórakozik majd, miközben megoldja. Akármilyen komoly lett a kinézete, a Swift még mindig jó kis játékautó. De azért nagyon kellene bele az az 1,6-os motor.

Persze – ahogy az sejthető – ami ilyen sportos, az nem rugózik valami finoman, pláne kis sebességnél. De igazából csak a középállásban kicsit szorulós kormány rosszabb az elődénél – kitekerve, rángatva ügyes ez is, de egyenesből kimozdítva van benne egy csipetnyi kelletlenség.

A régi áron, egészséges hitelháttérrel ez a Swift letarolná most a piacot; ha 2007-et írnánk, durrognának a pezsgős palackok a Suzukinál. A krach azonban pont a Swift kategóriáját öli, de rettenetes kíméletlenséggel, a pár évvel ezelőttiekhez képest itt vannak a legmélyebben az eladások. Az olyan vevők többsége, akik ennyiért szereznének be most új autót, leginkább általános, hosszú távú megoldást keresnek, értsd: öt-hat évre, nagy utas- és csomagterű családi autót vennének a lehető legkevesebbért. Hiába sokkal jobb minőségű, kidolgozottságú, ezerszer jobban vezethető autó az új Swift, egy Fluence-szal, Thaliával, Astra Classic III-mal szemben nem tud labdába rúgni.

Rossz hír ez nekünk, magyar vevőknek, de nemzetgazdaságilag jó is lehet. Mert Nyugaton felfigyeltek a Swiftre. A változás már az elődmodellnél elkezdődött, a kinti lapokban megsűrűsödtek a kocsiról szóló tesztek, az esztergomi gyár termelése mind jobban eltolódott az export felé, érezhető volt a trend, hogy a Swift elhagyta a Perodua Canari-, Tata Indica-gödröt, és már nem a bejárónőknek, friss jogsis gyerekeknek veszik, hanem második, olykor akár első autónak is. És Nyugaton még az a probléma sem áll fenn, mint nálunk, hogy a lenézett, filléres kivitelű, tizenéves Swiftek ezrével hasítanak a forgalomban, ezért az újat már csak a név miatt is ciki megvenni. Nálunk most talán ésszerű is lett volna egy névváltás.

E legújabb változatról pedig szinte ódákat zengenek, várható tehát, hogy a dellával jobban eleresztett nyugatiaknak ez a kulturáltabb, jobban felszerelt, de most is stílusos, jól vezethető, takarékos autó végképp bejön majd. Örüljünk hát az új Swiftnek, még ha nálunk nem is válik Zsiguli No. 2-vé és Zsiguli No. 3-má, mint az elődjei. Ő már talán nem lesz A Mi Népautónk, de simán válhat a Mi Fejőstehenünkké. Az is jó.