Nissan Almera 1.5 Acenta (2006) - használtteszt

Tibor sem tagadja, hogy a motor alul gyenge, holott ez már egy fokkal jobb a facelift előtti 1,5-ösöknél. A helyzetet súlyosbítja, hogy hülye áttételezésű a váltó, például a kettes majdnem 110-ig kiforgatható. Ennek az a kellemetlen hatása, hogy amikor az ember mondjuk befordul egy utcácskába, és gyorsítani szeretne, akkor kettesben nem történik semmi. Az ilyen helyzetekben az egyes fokozat használata az üdvös. Magasabb tempónál ez a fajta áttételezés a rugalmasságot vágja agyon, vagyis már a gyorsítás gondolatához is vissza kell váltani.

Ennek vannak pozitív hatásai, például a motor elég keveset forog – és keveset is fogyaszt, továbbá nem hangos. A 90 lovas első változat a kelletlenségével mély nyomot hagyott bennem, ám azzal is, hogy 6,5 liter körül fogyasztott, a 98 lóerős 7,2 l/100 km átlagot hozott Tibornak a közösen eltöltött idő alatt. Ez lehet az ára a picivel több erőnek. Leszögezném: benzinből.

Mert a 350 forintos benzin Tibornál lenyomta a biztosítékot, így az Almera pótkerekének helyére gáztank került, és a legmodernebb, szekvenciális injektoros gázrendszer ugrott be a motortérbe. Persze, az LPG-ből több kell, mondjuk 7,8-8 liter, de ezzel együtt is megéri. Úgyhogy az utolsó háromezer kilométert már többnyire gázzal autózta. Viszont a tartályba nem fér sok, a negyven literes térfogat harmincegynehány liter gázt nyel be, igaz, még így is ritkábban kell tölteni, mint egy villanyautót. Menet közben észrevehetetlen az átállás a kétféle üzemmód között, talán gázzal picit selymesebben megy a motor, az erőben nem érezni a különbséget. Az Almera Sedan esetében, egy nagyobb tartállyal kifejezetten praktikus lehet az LPG-üzem – és sokkal olcsóbb. Literenként 170-180 forint.

Hozzáteszem, a gázosítás biztos nem csorbítja az Almera vezetési élményét. Mart az semmilyen, azt leszámítva, hogy nagy tempónál is stabilnak tűnik. A facelift előtt esetlenebb hangolású volt a futómű, kicsit billegett, alulcsillapított volt, zötyögött. Főleg hátul – ezt most is érezni. ABS, szervo mindegyikben van, nem kell odafigyelni rá a válogatáskor, mint a 2000 előtti Fitt modelleknél, ahol nyilvánvalóan a vezető fizikumát jellemezte a fapados széria neve. A fék jól fog, a kormányzásban semmi különös. Nem egy élményautó, hanem egy közlekedőgép a Nissan, tán a váltója lehetne finomabb.

Tibor egyébként tisztában van az autó hátrányaival. Igaz, hét év aktív swiftezés után ő többre értékeli a futómű stabilitását. A családban szolgáló Corolla kényelmes rugózásáról elismeréssel beszél, de az jobban billeg, és nem szereti. Az Almera viszont pont jó.

Szereti is, eléggé. Egészen elképesztő mennyiségű utólagos cuccot pakolt bele, a CD-tártól a tolatóradarig. Még elektromos motormelegítő is van az Almerában, utastérfűtéssel kiegészítve. Nekem mégis az ablakok formájához passzoló árnyékoló tetszik a legjobban, ez is eredeti gyári, mint szinte minden, amit beszerelt az autóba. Csakhogy az árnyékolókat nem árulták itthon, ezért Angliából hozatta meg.

Ahogy az Almera egyre jobban belemegy a korba, úgy tűnik egyre vonzóbb vételnek. Mert minél idősebb egy autó, annál inkább azt díjazzuk benne, hogy működik. Márpedig ez erre a Nissanra igaz, talán pont a kissé túlhordott technika miatt. Bár, akad néhány beteg példány, voltak vele klímagondok, a főtengely-jeladó is el-elromlik, némelyiknek a futóműve beteg, figyelni kell rá, hogy egyenesen megy-e. Alapvetően mégis, a megbízhatóbb autók közé tartozik, a Népítéleten is elégedett a legtöbb tulaj, de senki sem tekinti zseniális tudású autónak. Az angol és a japán gyártás közti minőségi eltérések is zavarják a japánautó-fanokat (eleinte a négyajtósokat Japánból hozták, ezek a szögletes oldalindexről ismerhetők fel). Nekem kicsit olyannak tűnik az Almera a maga műfajában, mint a Swift kisautónak: nem túl finom, nem túl kényelmes, de a maga egyszerűségében sokáig használható, viszonylag gazdaságosan. Már hétszázezer táján ki lehet fogni, egymillióért már egész jót kapni, 1,3 millió fölött pedig már a ráncfelvarrottakat is meg lehet venni. Megértem, aki ilyet vesz – ezt akkor szoktam írni, amikor valami nem érint meg, viszont nincsenek valódi ellenérveim. Legalábbis nem sok.