Menetpróba: Audi A1 (2010)

Pedig azért az A1 több, mint egy díszes Polo. Sokkal egyenletesebb például a tengelyterhelése: elöl 60, hátul 40 százaléka van az össztömegnek, ami kiskocsik között igen jó arány. És bár a futómű ugyanaz a konfekciómegoldás – elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkarok –, mint a legolcsóbb kis semmikben is, az Audi mérnökei azért tisztességesen hangolgatták, hogy precíz legyen. És csatolt hátsó lengőkarral is lehet sportos kocsit készíteni, gondoljanak csak a Honda Civic Type R-re vagy a csodás Renault Mégane RS-re.

Ennek ellenére az A1-ből hiányzik valami, de nagyon. Persze, a kanyart beveszi, nagy sebességgel is, ráadásul kiválóan, az egész gép nagyon bizalomgerjesztő. A kormánya viszont inkább nehéz, mint informatív, a váltója pontos, de egyáltalán nem érezni a mozgásán, hogy köze lenne a mechanikához a kocsi orrában, a motorja csak morog, búg, de nem receg, fújtat, hörög, ahogy egy élvezeti járműtől szeretnénk az ilyet. Valahogy minden olyan… kiszámított, biztonságos. Nem bántalak, ne félj, sugallja. De bántsál csak, te dög, szaggasd az idegeimet, mutass fityiszt azoknak a tespedt, hájas dögöknek, igenis mutasd meg nekik, hogy nem csak zsíros kilókra, Shiatsu masszázsra, NVH-ra lehet elkölteni a súlyos milliókat, hanem technikai sziporkára, a nagy méret mellett megvalósíthatatlan életörömre is. De az A1 nem mutat effélét, ó nem. Nem akarja megbántani a nagy testű rokonokat.

Az A1 nem engedi, hogy az ember beleharapjon a libacombba, tömje a lila káposztát, falja a pirított krumplit, nála Wasa-keksz, kaviár, eredeti francia camembert és kaliforniai paprika a menü. Egészséges, drága – és én éhes maradok tőle. Egy csepp vágyat sem ébresztett bennem, miközben a hasonlóan motorizált, hasonlóan könnyű, rettentően kellemetlen váltójú, gatya futóművű, masszívnak közel sem mondható építésű, alapvetően gagyi Fiat Grande Punto 1.4 T-vel mindenhová kerülő utakon autóztam, hogy tovább tartson, annyira szerettem. Hiába, a pénz nem mindig oda teszi magát, ahol az élvezet van, gondoljanak csak egy jó sörözésre a prágai Prazdroj fogadóban. Néha van olyan, hogy nem szeretnék gazdag lenni.

Persze nincs ezzel baj, szerintem sokan pont azért választják majd a kaviár-A1-et a jóval élvezetesebb libacomb-Minivel szemben, mert nem ráz, mert csendesebb, mert nem annyira mechanikus, mert nem ideges a kormánya. Amúgy is autóbuzi- és újságíró-betegség egy kocsit a vezetési élménye alapján megítélni, s ezt a többség nem is szokta érteni.

Mert a többi ponton túlnyomórészt kiválóan teljesít az A1. Otthonosan passzentos, kivételes minőségű, az alap futóművén tűrhetően rugózó, bármilyen sebességnél stabil, megnyugtatóan masszív autó, a német betonipari konszern szabványai szerint készült. Bár picike, a hátsó ülésére is be lehet erőltetni felnőtteket, igaz, ha van szívünk, csak városon belül követünk el ilyet. A csomagtartó apró (270 literes), az álpadlóját viccesen magasan hordja, de ez legyen a legnagyobb baj. Az A1-et úgyis szólóban, kettesben használják majd, olyankor meg le kell hajtani a hátsó üléseket, aztán csá.

Extravonalon pedig tényleg kivételes. Olyan tizennégy Bose-hangszórós, 465 wattos, digitális rádióvevős, MP3-as, USB-s, iPod-fogadós, beépített, 20 GB-nyi merevlemezes, a CD-k borítóját a kijelzőn grafikusan megjelenítő, navigációval kombinált, hangfelismerős multimédia-rendszer kapható hozzá, hogy még Mikrobi unokája is megnyalná utána mind a hat titánujját.

A belső formaterv pedig tényleg taps után kiált. Az ízléstelenül rikítótól a hűvösen profi feketén át a régimódiasan kedves, otthonos, kockás bézsbetétesig minden ízlés kiszolgálásra talál itt, az A1 szabad szárnyalást enged a leendő tulajdonos fantáziájának. A kerek szellőzőrostélyok, akár egy sugárhajtásos gép motorjai (vagy mondjuk a Mini légbefúvói), mindenütt matt króm keretek, rejtett világítótestek derengetik éjjel a fényes betéteket. Nini, még a dudori duda a kormány közepén sem single frame krómkeretet hord, hanem sima karikát. Hogyne, hiszen a Minié is olyan. Ettől függetlenül az A1-ben legalább olyan jól működnek ezek az elemek, sőt, sokan lesznek, akiknek ez a stílus jobban bejön, s a Minit az A1-hez képest bazárinak mondják majd. Lehet, hogy náluk az igazság.

Hogy a műszeregység egy az egyben a Polóé, hogy a pakolórekeszek kicsik az utastérben, nem számít. Mert az A1 belseje olyan ízléses, ügyes egésszé áll össze, hogy az ember nem a néhány hibát keresi, hanem élvezi az egészet. Szabad beleszeretni, mert a flitteres ruha, mély dekoltázs mögött olyan A1 lakik, aki mosogatni, főzni is tud. Ez kevés gyártónak jön össze.

És becsüljük az A1 néhány más, fontos vonását is. Például, hogy az alapverzió üres tömege 1,1 tonna alatt marad, ami közel száz kilóval kevesebb a Miniénél. A könnyebb kocsi kevesebb üzemanyagot kér, kevésbé szennyezi a környezetet, mellesleg rohadt nehéz megcsinálni. Szép munka.

De azért egy-két tanács, mielőtt valaki teljesen belezúg valamelyik konkrét verzióba. Dízelből kétféle van, mindkettő 1,6-os, az egyik 90, a másik 105 lóerős. Mondanám, hogy ne szórják feleslegesen a pénzt lóerőkre, mert a tesztúton kiderült, hogy a kisebbik motorral is elég erős az autó, ráadásul igen csendes is. Sajnos köti a kezem a megkerülhetetlen tény, hogy ez a motor – remélhetőleg csak még – nem szerepel az importőri árlistán. Marad a 105 lóerős, jóval fémesebb hangú, erősebbik verzió, amely – legalábbis a tesztút benyomásai alapján – nem hoz többet, viszont kevésbé kellemes.

Amennyiben a benzinesek valamelyike mellett teszik le a voksot, készüljenek rá, hogy érdemes többet – jóval többet – költeni. A 86 lóerős, 1,2-es, turbós, közvetlen benzinbefecskendezéses, négyhengeres kicsi motor (1.2 TFSI) ugyanis letargikus, legnagyobb előnye, hogy feltehetőleg azért takarékos is. A jó világ az 1,4-es, szintén TFSI motornál tárul fel, amely 122 lóerejével, 200 newtonméternyi nyomatékával már dinamikus autót ad ki. Problémája a középtájt érezhető kelletlenség, éppen ezért okos dolog megrendelni hozzá a hétfokozatú, kétkuplungos váltót (DSG), amely villámgyorsan, finoman pakolgat, és nem engedi sokáig a döglött tartományban időzni a fordulatszámot. Ehhez akkor már csapjunk hozzá egy S-Line felszereltséget, sportfutóművel, amitől ugyan kicsit zötyögős lesz az utazás, viszont már közel kerülünk az igazi élményautózáshoz. Ha a kormány egy kicsivel élettelibb lenne, így már izgalmas autónak mondanám az A1-et.

Lesz még az A1-ből ötajtós, kabrió és sport kivitel is, ez már biztos. És láttunk mi már nem egy, nem kettő, hanem több tucat sportos, izgalmas autót az Auditól. Ennek alapján kicsit úgy érzem – az A1-nél visszafogták magukat. Talán csak nem azért, hogy az S1 változatnak helyet hagyjanak a palettán? Mert az akár még Mini Cooper S-verő is lehetne. Persze mindegy. Így is zabálni fogják, meg úgy is.