Nissan Qashqai 2.0 dCi Tekna

Nem mondom, ezt a választ nem vártam. Már csak azért sem, mert tudom, hogy aminek nincs legalább két tolóajtaja és három köbméteres raktere, az egyszerűen Hlács kolléga szemében nem létezik. El tudják képzelni a kisbusz-gurut, aki lógó orral mászkált két hétig, mikor kedvenc Sprinterét eladta a kereskedő, és aki egész múlt héten egy Iveco Turbo Daily-t méregetett a monitorján, mint lecsapni készülő vipera az áldozatát, hogy azt mondja egy izé... crossoverre, jó?! Hihetetlen.

Gyanús volt ez nekem, úgyhogy a nap folyamán szépen, óvatosan feltérképeztem a szerkesztőség véleményét, hiszen simán lehet, hogy meghülyültem és olyat hallucinálok, ami valójában nem létezik. De nem. Jelentem, Pista még nem hülye teljesen, hiszen pár perc hümmögés után nagyjából mindenkiből kijött, hogy a Qashqaijal tulajdonképpen nincs különösebb baja senkinek. Még Papp Tibi sem kezdett hosszas fejtegetésbe, b betűs mondattal indítva, ami felér egy pápai áldással. Ki látott még ilyet?

Pedig így van, és ezt valószínűleg tudják a Nissannál is. Valahogy tudatában vannak, hogy ráéreztek erre az emelt hasmagasságú SUV/SAV/Crossover témára, hiszen ha megfigyeljük, mára csak a viccnek is rossz családi Note és az öregecske Micra, a Cube és a bűnronda Tiida, valamint a sportautók maradtak a kínálatban (Németországban van ugyan Pixo, de az is picike). Minik és sportautók.

A régi, jó kis Primerákat már csak a hívők és fanatikusok tartják az utakon, a két napig érdekes bálnautód szép csendben kimúlt, ahogy a borzasztó Almera is, ami az évek során csak romlott. Maxima? Amerikában, esetleg. És ez nem is baj, én lelkiismeret-furdalás nélkül küldeném levesbe a Micrát, unalmas utódjával együtt, ahogy a Note-ot is. Kicsi lelkemnek egyedül a Patrol név hiányzik, a Pathfinder csak gyenge pótlék, nem az igazi.

Na mindegy, a lényeg látszik: az alsóközép és közép kategóriából Európában a Nissan szinte eltűnt. Helyette azonban borzalmasan beerősített máshol. A Murano, X-Trail, Navara sajátjaik között mint termékek, jól megállják a helyüket. Aztán itt a formabontó Juke, melyet már nagyon várunk, vagy ez a Qashqai, ami nálunk ezúttal egy megvolt.

Megvolt gyűjtőnévvel illetjük azokat a típusokat, melyeket már teszteltünk ugyan, ellenben modellciklusuk során elérkeztek arra a pontra, hogy frissítésen essenek át. Ezek a változások arányaikban nem annyira jelentősek, hogy az „új” modell marginálisan eltérjen elődjétől, ám figyelembe kell venni mégis, hiszen sokszor jelentősen javíthat vagy ronthat egy-egy típus megítélésén.

A Qashqai már bizonyított, ez kétségtelen, ha jobban körülnéznek, a napi forgalomban sűrűn feltűnik, csak keresni kell. Ez pedig – tekintetbe véve a hazai vásárlók árérzékenységét és elvárásait – akár dicséretnek is vehető. Inkább csak megszokásból, mintsem szükségből nyúltak hozzá.

Maga a forma az, amely a legtöbbet elmond az egész autó karakteréről és melynek hála, sikeresen beleolvad a napi forgatagba. Személy szerint ezt pozitívumnak fogom fel, hiszen gömbölyű mivoltában messze nem olyan erőszakos és figyelemfelkeltő, mint egy Tiguan vagy egy Ford Kuga. Egész lényéből sugárzik egyfajta joviális alázat, olyan, mint egy gömbölyded bérszámfejtő vagy kürtőskalácsárus. Semmi erőszak, takarodjazútból-effektus.

Az időszakos ráncfelvarrás során az új fényszórókkal és lökhárítóval próbáltak  nagyobb átütőerőt préselni az arcára, de nem változott sokat. Ez csak amolyan Halász Jutkai szigor, aki épp Ákombákomot dorgálja az ellopott nagykabát miatt, semmi dráma. Kedvelem. Észrevehető, hogy többi kategóriatársával vagy kisebb SUV-okkal ellentétben közel sem kelt annyi ellenérzést a többi közlekedőben, egyfajta családi aura lengi körül, még üresen is belelátjuk a gyermeküléseket.