Kismellű nagydumás
Ford Mustang 5.0HO – 1987
– Ford Mustang, itt áll az utcán – mondta Bandit kollégám, miközben a parkoló autók felé mutatott. Noszogatott is, hogy na, mi a véleményem, mire én csak annyit mondtam, hogy nem látom, biztos a piros Escort takarja.
A tekintetéből ítélve lehet legszívesebben felnégyelt volna, de végül nem bántott, inkább odavitt az autóhoz és újra megkérdezte, mit gondolok:
– Hát... pirosas, abból is többféle.
Szegény leescortozott autó 1987-es, harmadik generációs Mustang. Először lesajnáltam külseje miatt. Később, az autó történetét bújva rájöttem, nagyon is szerencsés: sokkal rosszabbul is járhatott volna. A Ford Mustang harmadik szériájának vonalait egy bizonyos John J. Telnack rajzolta. A tervezésnél leginkább a vonalzót részesítette előnyben, hisz íve csak a kerékjáratoknak van. Az autó maradék része egyenes vonalak és éles szögek egyszerű, de rendszerezett közössége.
A Ford vezérkara leszögezte, hogy a slantnose, vagyis a döntött orr ki van zárva, Telnacknek mégis sikerült kiharcolnia, mégpedig úgy, hogy főnökeivel elhitette, ez így européer. Mai szemmel a végeredmény valami retro-sci-fiből menekült high-tech mokaszinra emlékeztet, az „európai” formavilág így is átütő siker lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 1979-ben, a vérszegény motorkínálat ellenére is 370 ezer darabot értékesítettek.
A Ford 1987-ben új Mustangot akart a piacra dobni. Mivel még mindig, vagy már megint válság volt, az elsőkerekes Mazda MX6-ot akarták eladni némi sminkkel és Ford-emblémával. A rajongók felháborodása akkora volt, hogy végül inkább a harmadik generációt modernizálták. Ez olyan jól sikerült, hogy a modellfrissítést követően akkoriban igen jónak számító 0,36 cW-t produkált a szélcsatornában. Emellett a mai napig az egyik legnépszerűbb alap versenyzéshez, hisz az összes Mustang közül a '87-es kupé kasznija a legkönnyebb és legmerevebb. Nemcsak Amerikában, de az öreg kontinensen is feltűnt a 80-as és 90-es évek különböző patinás versenyein, mint például a DTM-ben vagy a BTCC-ben. Az autós társadalom pedig megnyugvással vette tudomásul, hogy az MX-6 Ford-emblémás változata Probe néven került a kereskedésekbe.
Első benyomásom kifejezetten rossz volt, de minél többet néztem, annál harmonikusabb, egységesebb, és csak suttogva mondom, vonzóbb lett. Ami a leginkább megfogott, hogy az egész autó őszinte, igazi Mustang. Már közhelyszámba megy, de a Mustang sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy a hétköznapi emberek olcsó sportkocsija - az előttem álló, kissé viharvert autó tökéletesen bizonyítja a tézist. Ezt itt Bandit 600 ezer forintért vette, ami valljuk be, nem sok. Ehhez képest első generációs Mustangért már Amerikában is csilliárdokat kérnek, a legtöbb hazai példány pedig milliomos lázadók kirakatautója. A Pinto-padlós másodikról nem beszélnék, nekem nem tetszik, amúgy az sem olcsó. Mikor Bandit úgy döntött, lecseréli az autóját ('79 Mustang, 2.3), a ford-cruising.hu oszlopos tagjaként csak két lehetőséget látott: V6-os, kompresszoros Thunderbird, ami Ford-léptékkel elegáns, de cseppet sem játékos túraautó vagy a Mustang. Bandit bizonytalanságában egy hölgyismerősétől kért tanácsot:
– Ha srác lennél, kivel járnál szívesebben? A nagy mellű, de üresfejű, dögös cicababával (T-Bird) vagy a kis mellű, de belevaló, nagydumás csajszival (Mustang)?
– A válasz egyértelmű, a kis mellű nagydumással.
Tehát milyen vele járni?
A gyárilag 225 lóerős, ötliteres, nyolchengeres HO (High Output) motor, az ötfokozatú kéziváltó és a klasszikus merev tengely normál esetben rögtön táncra hívna, az autó megvásárlásakor finoman szólva nem volt éppen szalonállapotú. Bandit azonban fejébe vette, hogy igazi izomautót rajzol belőle. Mivel átlagos munkavállaló, nem tehette meg, hogy hanyag mozdulattal odadobja a kulcsot Chip Foose-nak, majd pár hónap várakozás után, egy kisebb afrikai ország GDP-jét elköltve vegye át az autót. Elkezdte fokozatosan építgetni, amennyire pénze és ideje engedte.
Sok magyar youngtimerhez hasonlóan a projekt leginkább a Parlament felújításához kezdett hasonlítani. Mint köztudott, az Országház nagy része szép, de cseppet sem tartós mészkőből épült, így bár nekiállnak a restaurálásnak az egyes kapunál, mire elérnek a huszonhetesig, már kezdhetik is elölről. Itt sincs nagyon másként. Mégis a tulajdonos nem adja fel, mindig lehet szebb és jobb, de legfőképpen megunhatatlan. Egy szentendrei gépjármű-egészségügyi központban eltöltött órák százainak ellenére ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy párkapcsolatuk ha nem is mindig kiegyensúlyozott, de boldog. Immár 5 éve, közel 130 ezer megtett kilométerrel.
Ha összeadjuk a vételárat, a csere- és tuningalkatrészeket, a szereléseket és minden más ráköltött forintot, nagyjából két és fél milliót kapunk, amiből még mindig nem tudnánk a szalonból kihozni egy új Swiftet. A tévhittel ellentétben ugyanis az alkatrészek a kolbászkerítésű országban jóval olcsóbbak. Csak két dolog dob az árakon: a vámmal egybekötött szállítás, illetve a várakozástól megnövekedett cigaretta- és alkoholfogyasztás, mert egy termosztátcsere miatt is le kell rakni az autót 2 hétre, míg megérkezik az alkatrész.
Amikor először beültem, még bennem volt a gőg (Merciken nevelkedtem), és amit a külsejéről gondoltam, azt belül kotványozottan...khmm...hatványozottan igaznak éreztem. Hol fekete (műszerfal), hol fehér (üléskárpit), hol piros (ajtókárpit), hol barna (a leginkább teniszütőre emlékeztető fejtámla), nyekergő műanyagok és csikorgó kormány. Az aszfalttól nagyjából 40 centire található, kissé szakadt ülés még mindig kényelmes és jól tart, pedig néhány kontinenst, tulajt és autót már megjárt. Mint megtudtam, '79-es Mustang Indy Pace Car utastere volt a gyári helye. Ennek ellenére már szálltam volna ki, de Bandit rámszólt, hogy indítsam be.
1979 Ford Mustang Indy 500 Pace Car
Amellett, hogy kiváló reklámfogás, hatalmas elismerés is, ha egy autó felvezetőként vehet részt egy versenyen. Mustangot négyszer ért ilyen megtiszteltetés: 1964-ben, 1979-ben, 1994-ben és 2010-ben. 1979-ben a Ford Jack Roush-t kérte fel, hogy építse meg a három pace cart. A gyárinál erősebb ötliteres, nyolchengeres motor került bele. A futómű megkapta a teljes TRX csomagot, ami többek között rövidebb, erősített rugókkal, átdolgozott lengéscsillapítókkal és keresztstabilizátorral biztosította a jobb útfekvést. Ugyanennek a csomagnak volt része a négy r390-es, metrikus felni (39 cm átmérő), a rájuk való Michelin TRX versenygumikkal. Kívül az autók kétszínű, ezüst és fekete fényezést kaptak, narancs-vörös matricákkal. Mindezek mellett egyedi hűtőmaszk, első kötény és gépháztető tette különlegessé a külsőt. A felvezető autók targatetővel készültek, ami az utcai autóknál csak 1981-től volt rendelhető.
A pace car emlékére a Ford piacra dobta másolatát, az ilyenkor megszokottnál jóval többre, 10 478 darabra korlátozva a különleges kiadást. Sajnos az eredetivel ellentétben nem lehetett targatetővel rendelni. A motorválaszték sem kínált az átlag Mustangnál erősebbet: ötliteres V8 (140 LE) és 2,3-as, turbós négyhengeres (132 LE) volt választható. A vásárlóknak járt egy egyedi, pace car emblémával díszített kabát is, de a hírek szerint ezek legtöbbje nem jutott el tulajdonosokig.
Mára a gyűjtők egyik kedvence lett a széria, állapottól függően 2-4 milló forint körül lehet hozzájuk jutni. Ha esetleg az elveszett (ellopott) kabátból fel is bukkan egy-egy az aukciós oldalakon, azokért is legalább 150 dollárt kell fizetni. Az eredeti három pace car viszont nem eladó, kettő Jack Roush kollekcióját gazdagítja, a harmadik pedig az Indianapolis Motor Speedway Hall of Fame múzeumban található.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.
- Hírek
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
- Hírek
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
Jó vagy felesleges ötlet?
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.
- Hírek
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.
- Technika
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
