Nagyon vártam a BMW 5GT-t, mert fontos autó lesz. Óriási helyből gazdálkodhatunk, egyedülálló a koncepció, remek a minőség, csak ugyel ki is kell fizetni. Középtávon át is rendezi majd a nagyautók piacát.
Az BMW 5GT-t elég viszontagságos körülmények között kaptam kézhez, már mindenki ment vele a térdig érő latyakban, mire hozzám került. Aki előttem vitte, farral állt be vele, és egyből észrevettem: jé, az orra majdnem cápa.
Szeretem ezeket az új félszerzeteket, mert később érdekes dolgok sülnek ki az újításokból. Gondoljunk csak az első Fiat Multiplára a hatvanas évekből, ami akkor csodabogár volt, ma viszont a kis családi egyterűek piaca fejlődik a legjobban. Középtávon a szedán kihalására számítok, ugyanis értelmetlen. A gát eddig ott volt, hogy a felső kategóriában senki sem kockáztatta, hogy ne gyártson szedánt. Tehát ami az árlista tetején van, az kívánatos, annak van autó formája. Az pedig szedán.
Vályi: Az 5GT első fotóinak megjelenésekor kevés jóérzésű ember akadt, aki nem önnön kezével kaparta ki saját szemét, de legalábbis nem meredt értetlenül a képekre: most akkor hogy is van ez? Emlékezzenek vissza, annak idején a Mercedes R osztály váltott ki hasonló érzéseket, de az meg is bukott. Ezt az orrlyukain keresztül felfújt dugongot pedig viszik, főleg Németországban.
B: Manapság az árlisták tetején olyan autók vannak, mint az Mercedes CLS, ami inkább kupé, mint szedán, de még négyajtós. Korábban megjelentek a nagy szalonterepjárók, akarom mondani SUV-k, mint az ML, X5, RX és társaik. Innen már nem volt eretnekség tavaly az X6, ami szépen előkészítette az utat az 5GT-nek. Ezzel kezdeni olyan lett volna, mint a hideg pacal reggelire, legalábbis a Mercedes az R osztály így járt. De ha szépen előkészítik neki a terepet, már nem fekszi meg a gyomrot.
A koncepció és a megvalósítás is tetszik, ebben a kategóriában odafigyelnek az emberléptékű arányokra. Nagyon jólesik a cápásodó elejét nézegetni, az előre dőlő vesékkel. Szeretem az oldalcsíkokat is, főleg, mióta elolvastam, hogyan készül az ilyesmi és mire jó. Ami viszont fontos, és egyben a legjobban kitalált dizájnrészlet, hogy úgy ferdehátú, hogy kicsit kupé is, mégis marad fejtér mindenütt. Tudják, mi kell hozzá? Hosszú autó. Az pedig a BMW raktárában akad, 7-es a neve. Ha megnézzük a kocsit, csak a hátsó utasok ajtajának közepénél kezd lejteni, és akkor sem igazán, csak az eresznél, mert a tető közepe javában púposodik még. És mindezt tovább hangsúlyozza, hogy hátul sötétek az üvegek, és a C oszlopban van egy kis ablak. A hokiütő maga.
V: Később szó lesz róla, mekkora fetrengeni való teret talált odabent, hogy a w140-es Mercedes óta minden évben azt hittük, a sofőr-utas kényeztetést már nem lehet fokozni, és a gyártók mindig meg tudtak minket döbbenteni, modellről-modellre, évről-évre. A BMW sem maradt ki ebből, és lényegében technikai, technológiai tudásának minden apró morzsáját elszórta már a hetesben, ebben a GT-ben és az új ötösben. Már a kezelési útmutató lapozgatása is émelyítő, kényelmi, menetbiztonsági funkciók ömlesztve, iDrive, nyolcsebességes váltó, aktív kormányzás, éjjellátó, HUD, multimédia, internet és csillió más, aminek egy célja van: hogy minél kipihentebben, biztonsággal célt érjünk. Tesztautónk is rogyadozott az extrák súlya alatt, a 29 milliós árból 13 adta az extrafelszereltséget. Egy méregdrága, utazó demólabor.
Szépen megtanultuk, hogy alacsonyra ülni nem kényelmes, ezért a kényelmes autóba magasra ülünk be. Az 5GT ilyen. Azt is tudjuk, nem mindenhol olyanok az utak, mint Müncheben a gyártól 2-3 saroknyira (amúgy életem első és utolsó németországi kátyújába pont ott mentem bele), ezért tesznek bele komfortos rugózást. Az emberek szeretik a fényt, ezért alkalmazunk nagy tetőablakot, meg világos belet. Kész. Meg az emberek szeretik, ha ritkán kell tankolni, legyen nagy a tank, és egyen a motor keveset. Oké, ez is kész. Azt is szeretik, ha jól megy - sebaj, ott az új dízel, milliónyi elektromos trükkel, trükkös, változtatható lapátszögű turbóval és vadiúj, alumínium forgattyúsházzal. 6,7 alatt van százon, majdnem annyit is eszik, és ez csak a leggyengébb.
V: A hetes padlólemezére épülő, több mint 3 méteres tengelytávú dög a kényelemben brillírozik igazán. Ha a GT rövidítést szigorúan fordítjuk, és nem egy gyönyörű kupét társítunk a betűkhöz, egyből értelmet nyer. Hátul légrugó, segédkeret, három lengőkar, a BMW által Integral V-nek nevezett struktúra, elöl kettős keresztlengőkarok és a két tonna körüli tömeg garantálja a limbó hintót. Az utastér, a karosszéria remekül el van szigetelve a futóműtől, ami egy sportos autónál rossz, de itt jó, mert ez nem az.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Közélet
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Hírek
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra
Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
