Az utolsó lábszagú zokni a szennyeskosárban

Először is el kell végezni a kötelező, felkészítő gyakorlatot. Kérem, nézzék végig az alábbi videót, a Totalcar 2002. november 2-i adását. Nem lesz könnyű, de érdemes, tényleg.

Most pedig figyeljenek jól, mert itt az új Hyundai Matrix , kövessenek, én leszek, aki vezeti önöket az innováció zegzugos labirintusán keresztül, hogy a végén megüdvözülve fogadjuk be a választ a Nagy Kérdésre, testvéreim. Ámen.

Ha jól figyeltek az elején, nem esik nehezükre maguk elé idézni akkori tesztalanyunkat, a piros Matrixot. Megvan? Remek. Akinek nem megy, annak a lenti kép segít valamit. Az elején leszögezhetjük, hogy a Hyundai Matrix kapcsán eddig sem kísértették az újságírókat olyan közhelyek, mint kis ékszerdoboz meg trendi kiegészítő. Az előző verzióra szigorúan véve nem mondható, hogy csúnya lenne, csak olyan, mint Uma Thurman arca. Messze nem ronda, de azért szokni kell. Igen ám, de a gond az, hogy Horváth Charlie hangján szólal meg.

A Hyundai akkori kis, háromhengeres dízele modernnek modern volt, csupán az orgánuma olyan, mintha a főtengely direktbe verte volna a blokk oldalát. Kultúrálatlan, de legalább keveset fogyasztott. Na most, 2009-ben, képzeljék el ugyanezt, csupán Uma Horváth helyett kaptunk egy Bud Spencert. Na jó, egy fiatalos Bud Spencert.

Ez akár jót is jelenthetne, hiszen tudjuk, a Hyundai és a Kia az utóbbi években az autóipar legnagyobb minőségi ugrását hajtotta végre és vált filléres-fapados, komolytalan gyártóból számottevő konkurenssé minden szegmensben, ahová betették a lábukat. Látszott rajtuk az igyekezet, évekig tűrték a megaláztatást és hangyaszorgalommal dolgoztak. A szemünk láttára nőtt fel a gyerek, most meg már odass! Magától szalad. Emlékeznek még a színtelen-szagtalan Accentekre és Shumákra? A széthulló első Sportage-ekre és a minősíthetetlen Pride-okra? Milyen távolinak tűnnek ma már, tán igaz sem volt. A baj csak az, hogy szerintem a Matrix az utolsó lábszagú zokni a szennyeskosárban.

Együtt töltött időnk alatt csupán két dolgot kedveltem meg benne: a motort és a Jimi Hendrix cédémet.

Láthatják, kívülről alig változott valami. A koreai csíkfényszórókat felváltották a koreai gülüfényszórók, a hátsó lámpákat is átszabták, próbálták csiszolni, újítani a formát. Olyannyira, hogy eltűnt a játékos, megtört kerékjárati ív, a motorház törése, és fekete műanyag borítást kapott a hátsó rész oldalvonalból kiugró kis lemeze, hogy ne tűnjön fel. Utóbbiról persze elhagyták az autó legelegánsabb alkatrészét, a Pininfarina feliratot.

A koreai rajzolók lényegében sikeresen pusztították el az olcsó kis autóba csempészett összes jellegzetességet és játékot, az olasz dizájnstúdió írmagját is kiirtották. De mindegy, ez már ilyen lett, egy zsugorított Bud Spencer, én szóltam! Érdekes módon az utcabeli macskák reggelre minden autót összejárkálnak, ezen nem találtam egyetlen nyomot sem. Mondjuk a madarakban nem volt ennyi esztétikai érzék, szartak mindenre.

Maga a sziluett nem rossz, sejteti a helyet és a tágasságot, ami odabent fogad. Ez utóbbi kétségkívül egyik legnagyobb előnye. Vállban, köszönhetően a hasáb-keresztmetszetnek, három átlagos termetű utasnak sem szűk hátul, a 2/3-1/3 arányban osztott, mozgatható ülőlapok pedig garantálják a bőséges lábteret, igaz, a csomagtér rovására, amely 300-350 literes térfogat között változtatható. Teljesen előredöntött hátsó ülésekkel 1,284 köbméternyi helyre pakolhatunk. A variálhatóság tehát kielégítő, a tökéleteshez már csak a teljesen kivehető ülések hiányoznak, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy ez egy olcsónak mondott, kicsi, koreai egyterű.