Szerelem: GMC Vandura 2500 - 1995

Nyaranta roadolok ismerősöknek, általában kölcsön busszal, így már változatos járműparkot tudhatok magam mögött. Pár évig 9 személyes Ford Transittal küzdöttem az emberáradat ellen, aztán olyan állapotba került, hogy már nem lehetett biztonságosan közlekedni vele, jöttek a változatos bérelt járművek. Volt Toyota Hiace, előző szériás MB Sprinterek és végül egy expostás MB 308 (a postás múlt visszaköszönt). Na, ez utóbbi a tipikus példája volt, hogy nálunk bármit le lehet vizsgáztatni.

Nagyobb dolgok szállításánál rendszeresen szembesülök a rendelkezésemre álló járműparkban lévő helyhiánnyal, plusz a rendezvényeken mindig van az emberben egy zabszem a bérelt kocsi és az 50-60 ezer vidám ember közti összefüggésben.

Az ideális autó számomra egy magas, középhosszú Sprinter lenne, 2-2-2-3 üléselrendezéssel, hiszen egyfelől nem ülnek félig az ember ölébe elöl a 2+1 személyesnek hazudott helyen nagydarab zenészemberek (akik mindenáron ketten akarnak beférni oda), másfelől kényelmesen elférnek az utasok mellett az érzékenyebb és értékesebb eszközök (nagybőgő, gitár, erőlködők stb.). Na meg persze állófűtés, dupla klíma, tetőablak, miegymás. Csak az áruk.

Kevés unalmas pillanataim egyikében éppen a használt autós portálokat nézegettem, mikor Vályi Pista mögém lépett, és szóvá tette, hogy már megint buszokat nézegetek. Mondom, mindenkinek megvan a maga perverziója, miért ne lehetne nekem a kisbusz. Éppen csak simán kisbuszra kerestem, és ezekben a válságos időkben igencsak lement az amerikai vanok ára. Így a képernyőn feltűnt egy 1995-ös GMC Vandura is, ránézésre nagyon jó állapotban, szinte bagóért.

Pista mindjárt elkezdett zsolozsmázni a fülem körül, hogy ez kell nekem, milyen király lenne, vegyem meg. Kicsit utánanéztem a típusnak, és közben felfedeztem a V8Cars-on a kocsit, így szépen lekövethető volt az élete. Bár pénzt nem tudtam szerezni rá, Ommm addig rágta a fülemet, míg végül felhívtam a tulajt, hogy ha nem gond, akkor megnéznénk, megírnánk. Mint kiderült, bár nagyon sajnálta, de közben sikerült eladnia. Gyors kérés, hogy az új tulajnak is jelezze az érdeklődést. Egy hétre rá érkezett is a telefon a lelkes új tulajtól, és megbeszéltünk egy találkozót.

És elérkezett a nagy nap. Lementem a szerkesztőség mögé, a tulaj barátnője átadta a kulcsokat, papírokat, és távozott a metró felé. Felmásztam a dupla karfás plüssfotelbe, amit itt vezetőülésnek neveznek, és próbáltam összebarátkozni az előttem elterülő látvánnyal. Amerre a szem ellátott, krómozott kapcsolók, plüss és fa minden mennyiségben. Manapság a Greenpeace hozzáláncolná magát a ránézésre 40 kilós - egyébként elektromosan állítható - tükörhöz tiltakozásul az erdők kiirtása ellen. A tervezők és valószínűleg a későbbi buherálók mindenfelé elhintettek egy halom kapcsolót, némelyik funkciója felirat hiányában örök rejtély marad. Mindjárt jött az első teszt, vészvillogó kikapcsolása. Még a kesztyűtartóban is megnéztem, végül röpke 10 perces keresgélés után kísérletképpen elkezdtem tekergetni egy rögzítőcsavarnak látszó dolgot a kormányoszlopon, mire az index elhallgatott. Mint később a tulaj elmondta, ö is elszórakozott vele egy darabig, az esetleges megköszönéseket inkább az ablakon való kiintegetéssel oldja meg.

Na, a siker örömére beindítottam a motort, és a small block kellemes röfögéssel kelt életre. Itt kezdtem érteni Winklert, kellene egy ilyen. A műszerekről olyan adatokat olvashattam le, mint az olajnyomás, töltés, vízhőfok, viszont hiányzik a fordulatszámmérő, ami manapság már egy kocsiból se maradhat ki. Na nem mintha annyira hiányzott volna. A motor/váltó együttes mélyen benyúlt az utastérbe, így a rajta lévő helyet jó alaposan beborították fával, létrehozva például két akkora pohártartót, amiben egy 2,5 literes palack is lötyögve elfér. Gondolva a thermobögrével utazókra, még a füleknek is véstek helyet. Sajnos a belógó motortól az utas lábtere elfogyott, így Pista eléggé összezárt lábakkal utazott a Római-partig, ahol a forgatást megejtettük. A kocsi gazdája mondta is, hogy ott senki nem szokott utazni, inkább a második sor forgatható foteljeit foglalják el. Oldalt az ajtókon csinos redőzött térképzseb húzódik meg, az utas elé pedig olyasmi neszeszer kerül, amit előtte csak a Toyota IQ-ban láttam, pedig azért itt lett volna hely rendes kesztyűtartónak.

Fejünk felett az egykori CB rádió helyét és két rekeszt találtam, plusz itt kapott helyet a belső világítások kapcsolósora is. Hátrébb a tetőn a szórakoztatóközpont jelenleg egy 14 colos LCD monitorból, egy asztali DVD-lejátszóból meg egy CD-tárból áll. Itt eredetileg egy sima kistévé és egy videómagnó volt. Minden ülés mellett van egy fülhallgató-aljzat a tévéhez és a rádióhoz külön, váltókapcsolóval, plusz a hajdani gyári fülhallgatók helyét jelző Kopfhörer feliratú dobozok. A felirat természetesen egy két centi vastag deszkába van belevésve.

A bal oldali fotel melletti konzolon található a kocsi legkellemesebb extrája, a hátsó padot franciaággyá alakító gomb. Ekkor persze az amúgy se nagy raktér hátul eltűnik, így elővigyázatosan kell oda pakolni. Előrelátó tervezők a kocsi hátulján is megismételték a gombsort, kiegészítve egy lock kapcsolóval, ami a központi zárt vezérli. Így az ágyból is tudjuk zárni-nyitni a kocsit. Az oldalajtón billenőablakok vannak, viszont hátrébb csak igen keskeny tolók, amiknek viszont az egyik felét gyárilag leszúnyoghálózták. Az amúgy is sötétített ablakokra még esztétikus rolók is kerültek, a teljes romantika érdekében. Fent körben a klíma befúvónyílásait és pár hangszórót láttunk. A klíma sajnos nem volt feltöltve, így a fotózás - amely alatt a tűző napon mentem ide-oda a kocsival, Csikós Zsolti utasításainak megfelelően - felért egy szaunázással. De ezt akkor még nem tudtam, csak barátkoztunk az út mentén, és hallgattam a kellemesen vartyogó alapjáratot.

D-be téve a váltót óvatosan kifordultam az útra, és ahogy gyorsítottam, megdöbbentő volt az érzés. Olyan simán váltott, amilyenhez automatákban még nem volt szerencsém. Hozzá kell tenni, hogy ez a váltó teljes felújítást kapott az előző tulajtól. A kormány kisujjal forgatható, és kellett is forgatni. Gondolom, mindenki látott régi amerikai filmeket, amikor a főhős a vetített háttér előtt megy egyenesen, és közben folyamatosan kormányoz. Nekem ez élőben sikerült. A puha futóművön hullámozva, mintha valami viharban hánykolódó hajót irányítottam volna, 80 km/h fölé gyorsítva kicsit a Mercedes 308-as buszok jutottak eszembe, ott éreztem ezt a kóválygást. Itt a kissé leharcolt futóművön kívül a 275/60 R15-ös ballonos első gumik is hunyók lehettek, a tulaj utána meg is jegyezte, hogy tervben van a keskenyebb beszerzése. Tipikusan nem az európai kanyargós utakra való. Tekintélyes hátsó túlnyúlásával, BKV-busznyi fordulókörével meg kell fontolni minden kifordulást. Ez az autó megfontoltságra tanít.

De mindeközben az autószeretők lelkének igen kellemesen hörög az 5,7-es V8, odalépve neki meggyőzően gyorsul, bár a fékek kihívásokkal küzdenek. A meggondolatlan gyorsításoktól még az üzemanyagszint mutatójának vad kilengései is óva intenek. Bár a tulaj szerint olyan 12-18 liter között elvan a kocsi, ami egész jó eredmény, főleg ha a mai kis köbcentis autók néha elképesztő fogyasztását nézzük. Egyébként ez a modell 80 literes tankkal volt felszerelve, de van ennek 120 literes változata is, amit a keleti határon előszeretettel használnak tankernek a csempészek.

Amire nekem kéne, arra használhatatlan lenne, de azért kéne. El tudnám magam képzelni 1500-as fordulaton vartyogva, barátnőmmel krúzolgatni a Balaton- parton a lemenő nap fényében, ablakon kikönyökölve, fél kézzel tartva a kormányt. Egyszer talán veszek is egyet.

Nincs vége, videó és Pista véleménye a második oldalon.