Még Kínában is...

2001.12.27. 12:23

Megfigyelte már, hogy az osztrák vásárló osztrák gyártmányt vásárol, a német németet, a francia franciát? Magyar ember vásároljon Magosix-et, mert az speciálisan magyar konstrukció. Ilyen kampánnyal nyomult a MÁG a '20-as évek második felében. Mégis megbukott.

 
   
   

Az említett sorozatban már szó esett arról, hogy Podvinecz Dániel és Heisler Vilmos 1884-ben alapított malomépítészeti gépgyára 1904. végén megvásárolta a leégett német Cudell gyár típusainak gyártási jogát és egy csomó alkatrészt, majd egy évvel később a "MAC védnöksége alatt megrendezett II. Nemzetközi Automobilkiállításon" be is mutatták az első "Phönix"-et.

"Habár a külföldi gyárak legnagyobb rafinériával és áldozatkészséggel készült gyártmányai mellett bizony mi magyarok nem is nyújthatunk teljesen ugyanolyat, de az, amit adunk, igenis jó", írja egy korabeli kritika a Podvinecz&Heisler autó ismertetése elé. A Cudell mutatta be az első felülszelepelt motorokat, így a Phönixek valóban élenjáró műszaki megoldással büszkélkedhettek.

 
   
 

Az autógyártási részleg útját díjak és elismerések szegélyezték, de a cégen belül mostohagyermek maradt. Amikor jött egy autókiállítás, malomipari berendezéseik mellett a napilapokban rövid ideig gépjárműveiket is reklámozták. 8 év alatt sikerült mintegy 30 automobilt összeállítani, amely még hazai léptékkel is elenyésző.

Minden megváltozott, amikor 1911-ben a közös hadügyminisztérium pályázatot írt ki teherautók szubvencionálására. A képlet roppant egyszerű volt: ha valaki a katonaság számára is megfelelő teherautót vásárolt, kapott egy kis pénzbeli segélyt, cserébe a hadsereg bármikor elkérhette járművét. Mindenki azt gondolta, képes lesz a követelményeknek megfelelő típusokkal előállni, és a segély hatására tódulnak majd a vevők. A P&H páros sem volt kivétel.

 
   
   

A Podvinecz-Heisler párosból főleg az utóbbi, Heisler Vilmos igyekezett felfejleszteni az autógyártási üzemágat. Több pénzintézettől is felvett hiteleket és önállósította a részleget, amelynek végső neve Magyar Általános Gépgyár Rt lett.

Aradról átcsábították Fejes Jenőt, felhasználták a nagy öreg, Csonka János terveit, amikor közbejött az első világháború. A MÁG nem habozott sokat - ráállt a repülőgépgyártásra. A háború után viszont teljesen a csőd szélére kerültek. Újabb hitelek segítségével álltak talpra. Ekkor már a tulajdonosok között találjuk a Magyar Általános Hitelbankot, amely előszeretettel ruházott be járműgyártási tevékenységbe. Ők segítették a Méray-Horváth testvéreket is, hogy motorkerékpárgyártó műhelyük fejlődhessen.

 
   
 

Az első világháborút követően tovább folyt a már elavult konstrukciójú kisautók gyártása. Büszke újságcikkek jelentették, hogy Angliába sikerült exportálni, de valójában égető szükség volt egy új típusra. 1924-ben végre debütált a Magomobil. A négyhengeres, oldalszelepelt 15 lóerős autó nem sok újat hozott sem formai, sem műszakai megoldások terén. Személy- és teherszállító felépítménnyel is kínálták, sőt még egy kis sportverzió is szerepelt a prospektusban. Megint megindult a marketing-gőzhenger: hírek arról, hogy Kínában is MÁG-ot vásároltak, az Autótaxi fantasztikus 200 darabos rendelése, versenysikerek tömkelege. Ezen kívül intenzív reklámkampány - még német újságban is találtam MÁG hirdetést! Mindez rengeteg pénzbe került és nem hozta meg a várt eredményt.

A vásárlók ugyanis féltek. Egy Fiat, Ford, Chevrolet vagy Steyr ismert márka volt, de a MÁG hazai mivoltán túl nem sok plusz értékkel bírt. Persze az akkori politikai légkörben ez sem volt mellékes, de a leggondosabb állami pátyolgatás mellett sem sikerült gazdaságossá varázsolni a termelést.

 
   
    Magosix

1926. őszén megjelent a Magosix. Ismét sikerült beleszállni egy divathullám közepébe. A hathengeres motorral szerelt túraautó az épp akkor elterjedő amerikai családi autókra hasonlított, azok megbízhatósága nélkül. Persze igyekeztek itt is sulykolni magyar mivoltát, így 1927. végére a MÁG 894 kocsijával a harmadik helyre tornázta fel magát a forgalomban levő személyautó-gyártmányok sorában.

A Hitelbanknak azonban fogyott a türelme. Megkörnyékezték az osztrák Steyr-t, a magyar Weiss Manfréd konszernt - eredménytelenül. A MÁG évről évre több százezer pengőnyi veszteséget termelt. Amikor a gazdasági válság is nehezített a helyzeten, a Hitelbank leállította a további pénzfolyósítást. 1933 januárjában a MÁG üzemcsarnokaiban beszüntették a munkát.

Visszaemlékezések alapján a MÁG típusai kicsit lemaradva követték a nyugati mintákat. Magyarságuk azonban nem ellensúlyozta a tényt, hogy az állandó financiális nehézségek miatt menet közben jöttek elő a gyártási körülményekből eredő hibák. Ennyi a története az eddigi leghosszabb életű hazai autógyárnak, amely önerőből próbálkozott személygépkocsik készítésével.

Az oldalról ajánljuk

Egy exeddel találkozni mindig nehéz
  • Technika

Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.

Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.

március 22., 06:03
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
  • Égéstér

Laikus sztárvendég az Égéstérben!

Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.

március 21., 15:58
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
  • Tesztek

Kamasuka még mindig őrzi a kincset

Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.

március 21., 15:57
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

47 perce
Ez nem utcai autó, gyerekek...
  • Belsőség

Ez nem utcai autó, gyerekek...

Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.

március 21., 17:27
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
  • Hírek

Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg

2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.

március 21., 14:31
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
  • Hírek

Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán

A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.

március 21., 13:39
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
  • Hírek

Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt

Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.

március 21., 12:32
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Audi RS3 FL
  • Hírek

Audi RS3 FL

március 21., 14:43
Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.
  • Tesztek

Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.

március 21., 13:01
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08