Mercedest a szülinapra, de milyet?

Kedves Csikós Zsolt!

Segítségét szeretném kérni egy igen fogós-ravasz kérdésem megválaszolásához.

Gondolkodom rajta, hogy ajándékba vegyek egy rokonomnak (családi összefogással) egy öreg autót, konkrét ötletem is van rá. Állólámpás Mercedes, pontosabban W108 és W111-esről lenne szó. Azok közül is az, amelyik pl. a Másnaposok c. filmben is szerepelt. Nem tudom, hogy eredetileg az európai modelleknek is ketté volt-e osztva a lámpájuk úgy, mint a filmben látható Mercedesnek.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy kipofozott pöpec állapotú állólámpásért annyit kérnek amennyit nem szégyellnek. Mi inkább külföldi, nem szanaszét rohadt, vállalható kondícióban levő Mergában gondolkodunk, amit itthon fel lehetne újítani (nem egy új kocsit építeni, mint pl Karotta a hangyászt, hanem kisebb hibáit helyretenni, szép állapotba hozni).

A bűvös kérdés most jön: egy ilyen mókakacagás mennyi görbeorrú mátyást kóstálhat? Semmiképpen sem Magyarországon nézelődünk, csak Ausztria vagy Németország.

Várom megtisztelő válaszát, üdvözlettel:

Béla

Kedves Béla!

Először is érdemes tisztázni valamit - egy bizonyos fajta Mercedes-szériát csak a magyar nevez hagyományosan állólámpásnak, és nálunk is csak a szögletes fényszórós, hathengeresként W114-es, négy- és öthengeresként W115-ös kóddal futó, kicsi szériát. Ez Németországban az a /8, azaz strich 8 (mert 1968-ban kezdték árulni), amit egyre inkább átvesz a hivatalos, hazai Mercedes-píárgépezet is, nem vesznek arról tudomást, hogy ennek a kocsinak Magyarországon negyven éve kialakult neve van. Pedig a gyár hivatalosan 200-as sorozatnak nevezte a brosúráiban (a csomagtartófedél számozásának megfelelően, nem gyári kóddal). Voltaképpen mindegy, de érdemes annyit tudni, hogy az állólámpás az E Merci régi megfelelője, tehát az akkori legkisebb széria, a gyártási ideje 1968-1976.

Minimum három különböző csoportról beszélünk tehát. Ezek más autók, más korokból, más méretben - súlyosan más árszinteken, súlyosan más fenntartási igényekkel. Utóbbi kettő miatt tartottam fontosnak tisztázni az elnevezéseket. De, mint minden veteránautó-vásárlás előtt, kötelező elvégezni a házi feladatot - elolvasni mindent, amit lehet tudni ezekről a kocsikról, esetleg beszerezni egy-egy könyvet a Marótiéknál, megtudni fórumokon, mik a hibáik, előnyeik, alaposan végigböngészni a mobile.de-t, a willhaben-at-t, a leboncoin.fr-t, eltenni figyelőbe néhány ebay-es licitet, megnézni, mennyiért kelt el, milyen állapotú autó. Ez a minimális biztosítás, ilyen előtanulmányok nélkül nem is szabad oldtimer megvételében gondolkodni.

Úgy veszem ki a szavaiból, hogy a W111-W112 kabrió lenne a kiszemelt típus, egy olyan szerepel ugyanis a Másnaposokban. Nos, ehhez mélyen bele kell nyúlni a bugyellárisba, mert ezek a második vonalbeli legdrágább Mercedesek közé tartoznak (a csúcsragadozók a háború előtti nagy modellek, illetve a 300 SL, azok alatt tehát egy szinttel).
Használható, kicsit ütött-kopott, de vizsgás állapotban (az ilyen autó mindig feltételezi, hogy a tulajdonos a vételárnak még legalább az 50 százalékát rákölti záros időn belül) legegyszerűbb, leggyengébb, legöregebb 220 SE kupék 17 ezer eurótól indulnak. Egy már kellemes menetteljesítményeket adó, hathengeres, közepestől jó állapotúig terjedő  250 SE 20-50 ezer euró. Egy V8-assal szerelt, erős, 280 SE 3.5 már 30-65 ezer euró körül mozog, de felújítás közeli állapotban sem olcsóbb 22-28 ezer eurónál. És persze ez se sportkocsi mai szemmel. Egy ilyen autót árulnak most is a neten, a full-restaurált 250 SE 9,9 millióért van kint, ennél olcsóbban Európában nincs ez a szint.

Az olyan kabriók, mint amilyen a Másnaposokban szerepel, a kupéknak nagyjából a két és félszeresét érik - ez nagyjából minden állapotszintre és motorváltozatra igaz. Bizony, annak a filmnek az elején még egy 150 ezer eurós (bő negyvenmilliós) kocsival indulnak neki a bulizásnak a fiúk, a végére marad egy tized annyit érő roncsuk... Eltapsoltak 35 milliót egy hétvége alatt, jó buli volt, nem? 14 millióért van egy megmaradt ilyen autó a hazai neten, ha nem kell nagyon felújítgatni,
bomba vétel.
Gondolom, ezek a számok nem hangzottak valami jól, nézzük inkább a négyajtósokat, azok azért sokkal olcsóbbak. Persze a 108-as, 109-es szériát. A csúcs-6.3-as (ennyi literes motorja van) kivitelt leszámítva itt kisebb az árszórás, a V8-asok általában 50-80 százalékkal érnek többet a sorhatosoknál. A még épp használható, vizsgás, korai 250 S-ek 5-8000 euróért mennek, jó állapotban 12-24 ezer eurót érnek. A befecskendezős 280 SE-k bő húsz százelékos felárat követelnek, a 280 SE 3.5-ök, 300 SEL 3.5-ök 12-38 ezer euró között vannak állapot függvényében. Nálunk, Magyarországon előfordulnak még az USA-ból hozott, 280 SE 4.5-ök is - itt a nagyobb motor nem erősebb, mint a 3,5-ös, viszont jóval nyomatékosabb - ezek is nagyjából az európai kivitelű 3.5-ösök szintjén érnek, tehát 12-35 ezer euró között. 4,4 millióért találtam egy 280 SE-et (amerikai kivitelt, ami egy nosztalgiát kereső embernek talán nem annyira kedves, mert ezeket nem látta a szemünk a maguk idejében), ez az első, amit javasolni mernék.

És ha már a kicsi állólámpás is szóba került: itt 6-26 ezer euróig terjed a skála - a dízelek olcsóbbak, a benzinesek, főleg az extrákkal telitömött változatok, pláne, ha hathengeresek, drágábbak. Valahol kétmillió körül húzódik a használható, de már nem ötből összehányt, szépre kittelt, egymilliót futott, alaposan kiglancolt autók szintje, de a jók itt is inkább hármas számjeggyel kezdődnek.

Annyit kell még tudni, hogy a W110-112-es és a W108/109-es széria mindkettő még a régi autóépítési technika szerint készült, tehát sok-sok zsírzópont van rajtuk (futóművek, kardánok, váltórudazatok), amelyek az évtizedek során különféle szintű elhanyagolást értek meg. Emiatt még általában a szemre jónak tűnő autók is 300-300 ezer forintból kijövő első-hátsó futóműfelújítást (és akkor még olcsó volt) kívánnak, s mivel üregvédelmük se volt, belülről rohadnak, így a karosszériájukról minimális megbontás után horror dolgok tudnak kiderülni. Nagyon fontos, hogy a benzineseknél a befecskendező hibátlanul működjön, mert azt rendbe tenni többnyire súlyos pénzekbe kerül, működjenek az elektromos berendezések (ablakok, tető). De a felújítatlan autóknál borítékolható, hogy sok százezer, inkább pár millió forint még beléjük megy pár év alatt. Még sokkal rosszabb az autószerelői szemlélettel felújított, tescós padlószőnyeggel belül kicsinosított, fényesen hagyott dísztárcsás, pláne nagy felnis, fakormányos autók, rossz illesztésekkel, innen-onnan összeszedett, még épp működő technikával. Ezek a kocsik jószerivel annyit se érnek, mint a porrá mállott, de még eredeti, letámasztott példányok.
Az állólámpás már az új szemlélet szerinti, nagyjából karbantartásmentes autó, már kapott némi üregvédelmet is, pláne a csúnyábbik, elefántfül nélküli, rácsos hátsó lámpás, szélesebb maszkos, gumikormányos második széria, 1974 elejétől. Azok nem olyan vonzóak, de jobb autók. Ezek a kocsik viszont más miatt szoktak igen rossz állapotban lenni - tartósságukat évtizedeken át ismerték és elismerték, ezért minimális karbantartással kilométerek millióit tekerték beléjük. És azok az autók - egy új belső térrel, néhány tábla lemezzel, külföldről, bontóból megvett krómokkal, egy negyedik motorral - még mindig eladhatók keveset futott, karban tartott, dohányzásmentes, igényes hobbiautónak.

Csak annyit tudok mondani - nagyon-nagyon óvatosan, nagyon-nagyon sok autó megnézése után szabad bármit is megvenni. És nem szabad kiköltekezni, a meglevő pénznek legfeljebb a kétharmadáért szabad autót venni, a többit félre kell tenni javításokra.

Ilyen szemlélettel - hogy ne csak az esőfellegek tornyosuljanak a projekt fölött - az ember nemhogy egy új autózási élménnyel, de egy darabka, csodálatos, hangulatos, megbízható és roppantul szerethető időgéppel is gazdagabb lesz, ami utána mindig pénzzé tehető, ha baj van.

Üdvözlettel
Csikós Zsolt