Nem álltam közel, mégis megbüntettek
Tisztelt Autójogász!
A mai napon a Városligetben egy megállni tilos 40m tábla utáni szakaszon parkoltam. Kerékbilincset kaptam. A kiérkező közterületes, csak a betanított, teljesen értelmetlen szöveget hajtogatta, hasznos információt nem lehetett kinyerni belőle. Nem volt hajlandó arra válaszolni, hogy ő honnan tudja a 40 méter meddig tart. Felfestés vagy egyéb más jelzés nem volt. Ott helyszínen semmilyen más lehetőségem nem volt, minthogy kifizessem a 11 500 Ft díjat a bilincs levételéért.
Egy sorstárs hozott hirtelen egy 50 m hosszú mérőszalagot, amivel kimértük, hogy a kocsi legközelebbi pontja is 45 méterre volt a táblától. Természetesen – más lehetőség nem lévén – jól körbefotóztam az autót, illetve az előttem álló (aki így még távolabb volt a táblától), hasonlóan járt kollégával telefonszámokat cseréltünk, ha esetleg tanúzásra lenne szükség.
Kérném tanácsát, hogy mi ilyenkor a teendő:
- Kihez forduljak jogorvoslatért?
- Melyik felet sújtja a bizonyítási teher, kinek kell bizonyítani a 40 méteren belüli/túli parkolást?
- A jogtalan eljárás okán, azon felül, hogy visszakapom a kifizetett díjat, lehet-e egyéb kártérítésért folyamodni (idő=pénz)?
Ismervén igazunkat, a helyszínről próbáltunk segítséget kérni, de sem a rendőrség, sem a közterületesek központja nem volt hajlandó segíteni.
Maga a jelenség gondolom általános, a közterületesek ész nélkül bilincselnek, a szerencsétlen autós meg szaladjon az igaza után. Amennyiben tényleg szabályozatlan megfelelő módon az, hogy mikor teheti ki a bilincset a csinovnyik, ha személyes mérlegelési joga van, amivel mérés nélkül élhet, akkor megérdemelnének egy látványos pert, hogy legalább precedens szülessen, hátha elgondolkodik a szabályozó hatóság.
Köszönöm a segítséget! Knuth Ábel
Kedves Ábel!
A szabálysértés ügyében eljárt közterület felügyeletnél a kényszerintézkedéstől számított 8 napon belül írásban éljen kifogással. A kifogásban írja meg a fenti tényállást és jelölje meg bizonyítási eszközeit (fényképfelvételt, tanuk neve, idézhető címe). A kifogásban egyértelműen jelölje meg, hogy a bíróság az ügyet tárgyaláson bírálja el. A szabálysértési hatóságnak kell bizonyítani a szabálysértés elkövetését, nincs olyan körülmény, amely a bizonyítási teher átfordulását indokolná. A bírósági tárgyaláson jelölje meg az üggyel kapcsolatban felmerült költségeit és kérje a bíróságot, hogy rendelkezzen a kifogást elbíráló végzésben a költségek viseléséről is.
Tisztelettel: Autójogász
dr. Lenkei Balázs

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
