Beosztottjaim! Köszönöm szépen, hogy a tavaly is kitartóan dolgoztatok a cégért és legfőképp értem, hogy bevételünk olyan legyen, amire büszkék lehettek – bár annyira mégsem, de erről később. Véreteket és lelketeket adtátok, hogy a burzsujok bálján a legújabb Peugeot 508-cal jelenhessek meg. És, hogy neked ez miért jó, kedves értékelt beosztottam? Elmondom.
Tudd, a munkádnak van látható eredménye. Igaz ebben az eredményben csak én ülök, te jó eséllyel nem. De láthatod, a privát parkolóhelyemen láthatod, Okenite fehér színben. Tudom-tudom oldalról és hátulról alig vehető észre, hogy ez a faceliftes verzió, de ha valami működik, akkor azon minek változtatni?

Jó, talán a féklámpák a korábbi változaton jobban néznek ki azzal, hogy a menetfények befele dőlnek és nem kifele. Viszont sokkal szebb a fekete alapra feketével, dombornyomottan felírt Peugeot, mint a régi logó.
Na de az eleje! A fényszórók, az ívesen lefele haladó nappali menetfénnyel a facelift előtt is gyönyörűek voltak, de most vékonyabbak, a három karmot formázó LED lámpákkal pedig tekintélyparancsolóbb a tekintetük, mint eddig. Ez pedig fontos egy olyan kemény dolgozó vezetőnek, mint nekem: egy tekintetnek, legyen tekintélye. Ha aggódtál volna, a kisebb fényszórók miatt, ne tedd! Nem látok rosszabbul a sötétben, a LED-es Matrix fényszórókra panaszom nem lehet és ha ez nem lenne elég van éjjellátóm is, természetesen mint extra.
A márka még 2021-ben vezette be új logóját, így a faceliftes verzión már az ékeskedik az orra közepén. Az emblémát körbeölelő túldizájnolt hűtőmaszk, lehet nem nyeri el mindenki tetszését, de ízlésbeli kérdéssekkel én most sem foglalkozom.
Kemény munkátok gyümölcse a motortérben
Mivel szorgosan dolgoztatok, nem volt kérdés, hogy a 180 vagy a 225 lóerős verziót vásároljam meg magamnak, mégis a cég érdekében természetesen. Mindkettőben ugyanaz az 1.6-os PureTech sornégyes turbómotor duruzsol, nyolcsebességes automata váltóval.
A zöldülés nevében viszont a plug-in hibrid verziót kértem, előre egy zöldebb jövőért és a költségoptimalizálásáért. A 11,6 kWh-ás akkumulátorához 64 km-es WLTP-hatótávot ígértek. De mivel egy család vagyunk megsúgom neked, hogy télen, "cudar hidegben" inkább 40-45 km. De sebaj, olcsóbb tölteni, mint tankolni, valamint nagyjából 100-150 kilométernyi utazás alatt teljesen feltöltődik az akksi.
Bármilyen szépen hangzik az ígért 1,1 liter/100km-es fogyasztás, az olyan mint az átlagkereset statisztikáját büszkén mutogatni. Téli, tisztán elektromos közlekedés során 25 kWh/100km körül fogyaszt, míg lemerült akkumulátorral 9 liternyi benzint kér 100 kilométerre. De amíg az irodám vagy a kertes házam fűtött garázsában tudom tölteni, addig minden rendben.
Viszont papíron bármennyire jól hangzik a 225 lóerő, ez a valóságban nem annyira erős, főleg a váltó miatt. Ahogy a DS7-nél, úgy itt is azt lehet érezni, hogy gyorsításkor a váltó nem kapcsol vissza olyan gyorsan, mint kellene. Legalább itt vannak lapátváltók, amivel közbeavatkozhatunk. Erre lenne megoldás az 508 PSE, de sajnos annyira már nem dolgoztatok jól, hogy annak egy jobban felszerelt verzióját megvehessem... megvehessük.
Macronnak igaza van
Ha valamit nagyon tud a francia autóipar, az a megjelenés és stílus fontossága. A DS 7 a facelifttel pedig erősített ezeken.
De sebaj, ez az autó nem erről szól, hanem a kényelmes, stílusos utazásról. Ebben pedig az elöl McPherson, hátul Multi-Link rendszerű felfüggesztés rengeteget segít, ugyanis remekül lett hangolva, a magyar utakat is kibírja.
Vezetőkre optimalizálva
Mármint nem sofőrökre, hanem vezető beosztásúak számára optimalizálva. A fülkében domináló fekete egyszínű eleganciát sugall, amiben kimondottan örömteli, hogy kevés zongoralakk található. Helyette fa hatású műanyagot használtak inkább, ami nem karc és ujjlenyomat-mágnes. A műszerfal és a váltóalagút már-már kellemetlenül körbeöleli a sofőrt, amit valaki szerethet, mert helyben tartja a sofőrt, valaki pedig nem, mert nincs mozgástere.
De sebaj, ez a kényelmetlenség kárpótolható a "potom" 1,85 millió forintos Sellier vörös bőrülésekkel, amelyek nem csak fűthetőek, de masszírozzák is az elöl ülőket. Valamint jelentősen feldobják a beltér hangulatát.
Ami még visszás lehet egyeseknek, az az átlagnál kisebb kormány, amit egyszerűen nem tudtam úgy beállítani, hogy az vagy ne érjem hozzá a lábamhoz vagy ne takarjon ki egy keveset a műszeregységből.
A kitüremkedő váltókar eltűnt, helyére a váltóalagútba ásott kis kart kaptunk. A kijelző a mai trendekhez képest szokatlanul kicsi, de erről a döntésről a Peugeot tervezési igazgatója is beszélt. Gilles Vidal ugyanis egy korábbi interjúban azt mondta, hogy egy ilyen alacsony autóba nem lehet csak úgy bármiből bármekkorát betenni, mert az csökkentené a látómezőt. Így amikor odakerültek, hogy nagyobb kijelzőt vagy hatásosabb szellőzőnyílásokat tegyenek az autóba, az utóbbi mellett döntöttek. A rengeteg fizikai gomb pedig nagy öröm, főleg a képernyő alatti zongorabillenytűk, amelyek gyorsgombok a kijelzőhöz.
Kedves beosztottam, ha baj lenne érted mennék az autóval, de hidd el nem akarsz benne sokat ülni hátul. Ugyanis láb- és fejtér egyaránt szűkös, kényelmetlen, úgyhogy inkább ne engem, hanem taxit hívj, ha úgy alakul.
A klasszikus szedán forma még mindig fastback valójában, gombnyomásra hátsó szélvédővel együtt nyíló csomagtér ajtó kényelmes ki-be pakolást biztosít, ami 487 literes, de a hátsó üléseket lehajtva 1537. Egy pozsonyi munkahétvégényi cucc simán belefér, úgy hogy a titkárnőm is oda pakolt.
Öt év múlva a tied is lehet*
Mint írtam, a munkátoknak hála vehettem meg ezt az autót, ez forintban kifejezve pedig 27 millió volt ebben a felszereltségben. Persze, kérdezhetitek, hogyha a listaára a GT-nek 21 830 000-ról indul, akkor hol van az a további öt millió, de ne tegyétek. Ebben ne a logikát keressétek, logika maximum a dízelkombiban van.
Nem vagyok én holmi családapa, hogy kombit vegyek! Ha ilyet akarsz, várj öt évet, amíg ezt megunom, aztán jó pár millióval olcsóbban, használtan a tied lehet. Ahhoz viszont dolgoznod kell, szóval irány a gyártósor.

Az oldalról ajánljuk
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub
A szakembereiknek a Trabanttól a Tesláig mindenhez érteniük kell. Erről beszélt a MAK elnöke.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
