Lemezek játéka
Nem dzsía, gía. Eddig körülbelül ennyit tudtam erről a klasszikus szépségről. Most már azt is tudom, milyen érzés autózni a sportosságot sugalló, de legkevésbé sem sportos kis kupéval.
Aranybányára bukkantam. Egy dunántúli
községben botlottam a kis veteránfelújító műhelyre és a csinos
magángyűjteményre. A lelőhely pontos helyét egyelőre nem mondhatom
el, csak arra kaptam engedélyt, hogy magam termeljem ki a
nemesfémeket. A Totalcaron sorozatban mutatjuk be a gyűjtemény
legjobb állapotú darabjait. 2006-ban a tulajdonosok szándéka
szerint szabadon látogatható tárlat nyílik a különleges autókból,
motorokból, ez lesz az az alkalom, amikor elárulom, hova is tettem
az X-et a térképen.
Addig is: köszönjük a lehetőséget
az
Old Chip és
Old Rent Kft.-nek!
A '40-es évek végére, '50-es évek elejére Európában a nép és a gazdaság már többé-kevésbé felocsúdott a második világháború okozta sokkból, mindenféle értelemben. Az alapvető szükségleteken kívül újrateremtődött a kereslet a szép és izgalmas dolgok iránt. A Volkswagen úgy döntött, lenne értelme a Bogár mellett valami kevésbé funkcionális, de annál szebb, ahogy ma mondanánk, image-formáló autót is gyártani. Ez lett a Karmann Ghia.
A VW a német Karmann karosszériagyártó céget kereste meg, ugyanmár készítsen neki valami ütőset. A Karmann viszont szintén outsourcingolta a designolást, üssetek a számra: külső beszállítót keresett a formatervezői munkára, és meg is találta azt az olasz Ghia személyében. A Ghia nem törte össze magát a nagy igyekezetben, hogy újat alkosson, inkább elővette az eredetileg a Chryslernek készült kis sportkocsi terveit. A méreteket a VW Bogár alvázához igazították, és kész is volt a mű.
A Volkswagen vezetői rábólintottak a tervekre, és 1955 augusztusában megindulhatott a gyártás a vállalat osnabrücki üzemében. A formától és a míves kézi munkától azonnal elolvadt mindenki szíve, és ekkoriban még az sem jelentett gondot, hogy a telivér sportkocsi kinézetű vas belsejében a Bogár 30 lóerős boxermotorja produkált cseppet sem sportautós menetteljesítményeket. No meg valljuk be: ehhez a futóműhöz és ezekhez a fékekhez bőven elég is ekkora teljesítmény.
Az első teljes gyártási évben, 1956-ban több mint 10 000 Karmann Ghia, VW-zsargonban Typ 14 készült. 1958-ban megérkezett a kabrióváltozat, ebben az évben 18 000 kelt el. A 60-as évek végére az éves gyártás 33 000-re emelkedett. A modellt 1974-ben váltotta fel a - na mi? - Scirocco, ki gondolná, hogy a két autónak akár csak ennyi köze van egymáshoz. A húszéves gyártásához mérten meglepően kevés, összesen 365 912 kupé és 79 326 kabrió készült a mindenhol domború kis sportkocsiból.
Hiába kapta meg a csudaszép Volkswagen a Bogár legnagyobb, 1600-as motorját is, a VW végig tudta, hogy a Karmann Ghiának nem a bődületes teljesítmény az erőssége. Olyan tévéreklámmal buzdított vásárlásra, amelyben például az elszántan egy hatalmas papírlapnak rohanó autó visszapattan, illetve olyan újsághirdetéseket jelentettek meg, ahol a Maserati, Lamborghini és Karmann Ghia közös fotója alatt ez a felirat szerepelt: Nem olyan gyors, de sokkal kevesebbe kerül!
Karmann Ghia kronológia
1950: az első tárgyalások a Karmann és a VW között
1953: a Ghia bemutatja a prototípust
1955: piacra lép a Karmann Ghia
1957: a kabrióváltozat megjelenése
1959: modellfrissítés; nagyobb légbeömlők, öt centivel magasabbra tolt lámpák, új lökhárítók, nyitható hátsó oldalablakok, módosított ajtók és szélvédők
1961: a szögletesebb Typ 34 megjelenése
1962: megindul a Typ 14 gyártása Brazíliában
1967: előre tárcsafékek kerülnek, 12 voltos lesz az autó, áthelyezik a tank betöltőnyílását
1969: szögletes oldalvillogók, a kabrió műanyag hátsó ablakát üvegre cserélik, leáll a Typ 34 gyártása
1970: pillangóablakok kerülnek a brazil változatra, Brazíliában gyártani kezdik a Porsche 911-szerű Karmann Ghia TC-t
1971: újabb monumentális frissítés, átalakítják a hátsó lámpát és a lökhárítókat
1972: új hátsó lámpák kerülnek az autóra, Brazíliában is leáll a Typ 34 gyártása
1974: Németországban leállítják a Typ 14 gyártását
1975: Brazíliában leáll a Karmann Ghia TC gyártása
Tesztautónk 1968-as évjáratú példány, szerintem a legszebb sorozatból való. Nemigen találni sík lapot egyenes vonalat a karosszérián, mindenütt látványos ívek, domborulatok. Tán még soha nem volt a praxisomban olyan autó, amit ekkora élvezet lett volna fotózni.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub
A szakembereiknek a Trabanttól a Tesláig mindenhez érteniük kell. Erről beszélt a MAK elnöke.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
