Fanyalgók rémálma

A Phaeton bevezetése előtt a világ tele volt cinikusan heherésző és legyintgető szakmabeliekkel. Aztán kijött, kipróbáltuk, és a nemzetközi szaksajtó összesen egytrillió oldalnyi Phaeton tesztje után a tételes hibalista nagyjából így néz ki: Öööö... talán nem fogják túl sokan megvenni ennyiért ezzel a névvel, vagy nem is tudom, izé.

Szóval az első nagy dobás - technikai értelemben legalábbis - bejött. De voltunk még páran, akik azt mondtuk volna, hogy előbb fog az angol királynő tuk-tukon járni, semmint a VW rendes luxusterepjárót csináljon. Aztán megkaptuk a Touareget, és megint lőttek a kárörvendő vigyorgásnak.

Kezdjük az elején. A Touareg eleje szép. Egyszerű, elegáns, nincs formailag agyonötletelve, de tökéletesen hibátlan. Az oldala gigászi és finoman domborodó, a háta kicsit esetlenebb, de messze nem csúnya, mindenképpen szebb, mint egy igazi tuareg Timbuktu és Marrakesh közt félúton, az utolsó kulacs vizével.

Elsőre amolyan kellemesen nem túl izgalmas forma, aztán minden együtt töltött nappal egyre rokonszenvesebb. Mire visszaadtuk, (majdnem - wr) mindenki szerint csinos autó volt. Az egy percig sem kérdéses, hogy a VW tud jól összerakott, tisztesen megcsinált autót gyártani, sőt, már luxusautót is, de a terepjárógyártás mégiscsak külön szakma.

A Touaregben a specifikáció szerint minden megvan, amitől egy SUV, azaz hobbiterepjáró, (azaz kedvenc szerkesztőségi műszavunkkal félszerzet) igazán jó lehet. Változtatható magasságú és csillapítási karakterű futómű, kapcsolható középső és felárért hátsó differenciálzár, lejtmenet-vezérlő elektronika, erős motor, és még másik húsz dolog, amiket egyesével nem sorolunk fel. De specifikációt gyártani lényegesen könnyebb, mint autót, ezért a vezetésig semmit sem hittünk el.

Szerencsére az első beszálláskor a változtatható hasmagasság normál városira volt kapcsolva, így nem kellett elővenni az ipari alpinista felszerelést. Legmagasabb állásában ugyanis a Touareg alja 30 centire van a földtől, amivel a keményvonalas off-roadernek számító Toyota Landcruisernek, Range Rovernek, vagy lényegében bárminek a szeme közé nevet. Ilyenkor optikailag is alaposan kiteljesedik, a felemelt Touareg két Golf között kimondottan vicces látvány.

Elsőre a V10 TDI-t próbáltuk ki, ami a csúcsmodell. A slusszkulcsfordítás formalitás, az önindítót nem mi működtetjük, hanem elektronika, egy pöccintés után el lehet engedni, a motor beindul magától. Az ötliteres, tízhengeres, biturbó iszonyat meglepően udvariatlan kerregéssel kezd, mintha a teherautós méret mellé a hangulatot is sikerült volna beépíteni. Aztán kisimul, és nézelődésünket aláfestendő marad a diszkrét morgás.

A beltér kiköpött Phaeton. Rengeteg hely, tökéletes anyagok, ultraegyszerű formák, ízléses, funkcionális, nem túl érdekes. Defenzív dizájn, nem ihletett, leleményes szépségével akar megnyerni, hanem mesterien kudarckerülő; semmibe sem lehet belekötni, minden pont jó. Szép bőr, szép műanyag, szép fa, finoman szögletes vonalak, a Touareg elegánsan fog megöregedni.

A hatsebességes automata finom, a 333 lóerős V10-es pedig groteszkül könnyen szalad a két és fél tonnával. Normális körülmények közt. Az első dühödt állórajtot ugyanis sokat látott barátnőm nullától százharmincig végigsikította.

7,8 másodperc százra bármilyen autótól gyors. A Touaregnél azonban azt érezni, hogy a 750 Nm-es nyomaték (halló, ez másfél M5-ös BMW!) a négy kerekénél fogva előrerántja a parlament kupolatermét, és valahogy ez a borzalmasan meglóduló két és fél tonna bennakasztja az utasban a cizellált mondatokat.

Normál állásban a Touareg kényelmes, elképesztően civilizált, és igen, kanyargós úton egy kicsit nehézkes. Nem gyorsulásilag, mert az tényleg rémisztő, és a fékek is nagyszerűek. Egyszerűen csak arról van szó, hogy egy rettenetes méretű és súlyú motor ül a kormányzott első kerekek felett, ami tehetetlenségénél fogva nem szereti, ha ide-oda ráncigálják.

Pedig a futómű aládolgozik rendesen, leengedi a kasztnit, ahogy nő a tempó, sport állásban pedig annyira felkeményedik, hogy minden kis úthibát érezni. Ezek viszont személyautós fogalmak, a Touargenél pedig messze nem személyautó testben ülünk. Ellenben nem billeg, nem imbolyog, nem szerencsétlenkedik az úton, stabil, a német autópályáknak rémületes démonja lesz, ezt garantálom.

Mivel ez a csúcsmodell, benne van a nagy, színes kijelzős központi számítógép, amit kézikönyv nélkül is normálisan lehetett kezelni 10 perc tanakodás után. Ez jó hír, mert a luxusautókban az elektronikus intelligencia ijesztően gyarapszik, és ezek kezelhetővé tétele a legszebb ergonómusi kihívások egyike. Ráadásul a Touaregben a legfontosabb elektronikákat - főleg a futómű karakterére, magasságára és a hajtásra vonatkozókat - külön tekerőkkel állíthatjuk a középkonzolról, így nem kell percekig bolyongani a menüben, ha az otthonunk és a golfpálya közt félúton véletlenül a somogybabodi siratófalba futunk. <

>