Fapadosan tágas
Renault 5 Campus 1.4
A Renault gyár 5-ös szériájának első képviselője 1972-ben gördült le a futószalagról. A 4-es típustól örökölt, kiforrott technika az új karosszériában annyira sikeresnek bizonyult, hogy 13 éven keresztül csaknem változtatások nélkül gyárthatták.
![]() |
|
![]() |
![]() |
1985-ben érkezett a
bevált formát modern designelemekkel ötvöző, műszakilag teljesen
átdolgozott Super 5-ös sorozat, és annak ötajtós, Campus
kivitelű tagja. 1989 végén, magánimport révén került be az
országba, s mivel itthon akkoribban még csak ólmos üzemanyagot
lehetett tankolni, a katalizátort már a gyárban levetette róla az
előrelátó hölgytulajdonos. Valószínűleg ő sem számított arra, hogy
ezzel némi pénzt is megspórol: a franciák ugyanis nemhogy nem
számoltak fel ezért külön költséget, de még le is vonták a kocsi
vételárából. Hiába, no, más világ.
Ekkoriban - mint bármilyen új nyugati autó - Magyarországon egy kis tűzpiros R5-ös még a széltől is óvandó, különleges kincsnek számított. Ezt újdonsült tulajdonosa is így gondolhatta, ezért azonnal beállította a garázsba, és inkább járt korábbi Zastavájával, amit a jövevény birtoklásának tudatában már nem féltett annyira.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Mintegy
hét (7!) év telt el, mire elérkezettnek látta a pillanatot,
hogy végre csatasorba állítsa az újkori pompájában ragyogó
kisautót. Vett hát egy vadonatúj Seat Ibizát, amit azon nyomban
kímélni kezdett: most ez bújhatott a kerti bukóajtó mögé, a kis
Renault pedig elkezdte szelni a hazai utakat.
Az autókedvelők többsége számára a Renault 5-ös az egyik legcsinosabb kisautó, s mi tagadás, a forma rám is hatással volt. Az első néhány alkalommal még őszinte örömmel pattantam bele, noha a fröccsöntött belső teret először megpillantva kicsit csökkent a lelkesedésem. Tervezőjének nem lehetett többre szüksége egy körsablonnál és egy derékszögű vonalzónál, hogy papírra vesse ezt a szélsőségesen fantáziátlan valamit.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Vegyük sorra: gyújtásráadás után furcsa,
delejes zúgásra leszek figyelmes, amely azután sem hallgat el, hogy
a motor járni kezd. A kettő együtt
nem csekély alapzajt produkál, így azonnal kiderül, hogy nem
a Renault 5-ös lesz az a kisautó, amely végre testközelbe hozza
Mercedes-fílinget. Haladás közben tovább romlik a helyzet: a motor
régimódi, nyers hangszínnel bömböl, és mindenfajta csillapítás
nélkül továbbítja az utastér felé a hangját.
A tűzfalat nem terhelték túl szigetelőanyagok alkalmazásával, ezért a futómű is hasonló intenzitással közvetíti az útegyenetlenségeket. Gödör nem múlik el anélkül, hogy ne értesülnénk róla. Csörög-zörög a belső tér, ami nem csoda, hiszen itt minden műanyagból készült ? az R5-ös az a fajta autó, amit belül is nagynyomású slaggal szokás mosni. Még az üléseken is műszálas huzat feszül, aminek megvan az az előnye, hogy ha kipattanunk az ülésről, kaphatunk egy tisztes áramütést.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A francia autók kényelmesek. Hogy ez mekkora
általánosítás, eklatáns példa a Renault 5-ös.
Olyan kemény a rugózása, hogy hozzá képest még a sokszor
elátkozott Suzuki Swift komfortja is szinte simogató. Az persze
kétségtelen, hogy akad a dolognak előnye.
Az úttartás a 155-ös gumik és az erős karosszériadőlés ellenére is igen rendben van. Még a kanyarodás közbeni fékezést is nagyon jól bírja, bár intenzív használat esetén a pedál kissé "nyúlóssá" válik. Szintén a pozitívumok közé sorolandó, hogy a katalizátorát vesztett 1.4-es, gyári érték szerint 58 LE-s motor megdöbbentően erősnek hat az apró karosszériában.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Nyomatékát nagyon alacsony fordulaton adja le,
ezért városban rendkívül rugalmas és jól vezethető. Húzatáskor
viszont nem produkál többletteljesítményt, sőt: olyan érzésünk
támad, mintha a nyomatékgörbe lefelé tartana. Magyarul
sportosan használni nem élvezet, már csak a tovább emelkedő
zajszint miatt sem. Amúgy nem éppen egy étvágytalan darab, városban
könnyen tíz liter fölé szökhet a fogyasztás.
A váltó az optimálisnál nagyobb erővel és hosszabb utakon, cserébe nagyon pontosan kapcsolható. A kormányzás hasonló: igen precíz, de parkoláskor kellemetlenül nehéz tekergetni. Ami viszont már egyenesen elrettentő, hogy a pedálok a megszokotthoz képest balra vannak csúsztatva. Ez nemcsak kényelmetlen, de igen veszélyes is lehet: velem többször megesett, hogy két pedál közé léptem, ami pedig még soha, semmilyen autón nem fordult még elő.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az első alkalommal még nem gyanakodtam semmire,
de miután eszmecserét folytattam néhány másik R5-tulajdonossal is,
fény derült a turpisságra. Azért ez a nem mindegy! A másik ilyen
jellegű kifogás: a gyújtás levételekor a gázpedál nyomkodásához
szükséges erő megváltozik,
hanghatás kíséretében "elernyed" az ember talpa alatt.
Ezzel hozható összefüggésbe, hogy gázelvételre az autó késlekedve reagál, mintha kicsit ragadna a pedál. Ami persze megszokható, de előfordulhat, hogy ezen a picin egyszer sok fog múlni. Félelmetes felfedezést tehet, aki alaposan szermügyre veszi a műszerfalat: hőfokjelző órát nem talál rajta.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Egyetlen piros lámpa van csupán, amely a
túlmelegedésre figyelmeztet. A hűtővíz hőmérsékletváltozásai nem
követhetőek nyomon, így ha netán kigyulladna a vörös fény, nem
derül ki, hogy meghibásodásról, vagy erős igénybevétel okozta
pillanatnyi túlhevülésről van-e szó.
Csak megérzéseinkre hagyatkozhatunk, mikor döntenünk kell,
leállítsuk-e a motort, vagy hagyjuk-e inkább járni, hogy
visszahűlhessen. Valami bűzlik a konstruckión.
Persze nem lenne igazságos kíméletlenül a földbe döngölni a Renault 5-öst, ha egyszer vannak elvitathatatlan érdemei is. Akit nem zavar, hogy zajos, kényelmetlen és borzasztóan fapados, az vígasztalhatja magát a külső méretekhez képest igen tágas utas- és csomagtérrel, a biztos útfogással, a dinamikus motorral, és nem utolsósorban a még mai szemmel is tetszetősnek számító megjelenéssel. Bizonyos értelemben akár praktikus járműnek is mondható az R5-ös ? félmillió forintért azonban lehet ennél komfortosabb és átgondoltabb autót is venni.
Azóta már azt is sikerült kideríteni, mi zúg oly hevesen alapjáraton. A zizegés gócpontját a hátsó ülés alatt sikerült felfedezni: valami vízkeringető rendszer dolgozik ott, veszett buzgár módjára. A szerelő szerint teljesen normális. Meglehet.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Az Alfa Romeo legnépszerűbb modellje a Junior, érkezik a Q4 verzió
A marketingigazgató szerint ez csak növeli a népszerűségét.
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
