Bárányos

Ahogy a kisgyerekeket boszorkánnyal, krampusszal, a mazsolákat a GL 500-zal lehetne ijesztgetni. - Ha tovább szerencsétlenkedsz, fiam, jön a GL 500-as, rááll a lökhárítódra, és úgy levillog, hogy három napig nem leszel éhes! És akkor a mazsola leizzadna, mert eszébe jutna, hogy ő bizony nagyon, tényleg nagyon nem örülne, ha egy kétésféltonnás Merci-szörnyeteggel kéne összeakasztania a bajszot, és inkább gyorsan összeszedné magát.

Nem hiszem, hogy túl sok GL 500-tulajdonos van Magyarországon, mégis szeretném tisztázni, a fenti kép csak engem minősít. Nem gondolom, hogy aki 26 millióért vesz autót, feltétlenül gengszter vagy agresszív a forgalomban, de amikor először találkoztam a GL-lel, tényleg a mumus jutott eszembe. Valami megfoghatatlan, fenyegető izé, amitől mindenkinek inába száll a bátorsága.

Mert az ML az nagy, rendben van, na de a GL, az irtóztatóan, elképesztően, észbontóan hatalmas. A csomagtartó például akkora, hogy a rolót, ami a csomagteret takarja, csak a második üléssor melletti ajtó felől lehet visszailleszteni a helyére, a csomagtartó felől egyszerűen nem éri el az ember. Ha mégis úgy döntünk, hogy hátulról próbálkozunk, nincs mese, be kell mászni.

A harmadik üléssor az esetek túlnyomó részében afféle kényszermegoldás. Vagy a fejnek, vagy a térdeknek nincs helye; rossz esetben egyiknek sem. A GL-ről azonban bátran kijelenthetjük, hogy kategóriája legtágasabb, legkényelmesebb harmadik üléssorával büszkélkedhet. A helykínálattal nincs gond, egy apró hibát azonban elkövettek Jürgenék. Hiába az elektronika, mert bár a hátsó ülések gombnyomásra ugranak ki a csomagtartó síkjából, a második sor üléseit egy az ülés alatt, hátul, középen lévő huzanytú segítségével lehet felhajtani, amit egyrészt nem könnyű az autó mellől elérni, másrészt komoly férfierő kell a működtetéséhez.

És ezzel véget is ért a hibalista, aki azért olvassa ezt a cikket, mert ilyen autót szeretne, és eddig bizonytalan volt, indulhat is a boltba; a GL 500-ba egyszerűen képtelenség belekötni. Mondjuk hiányoltam egy fekete bőrű hölgyet az utasülésről, egy ázsiai leányzót a második, és egy hosszú combú szőkét a harmadik üléssorból, de ettől eltekintve mindennel elégedett voltam.

Ebbe az autóba még beülni is élmény. Komolyan. Egyrészt a mérete miatt - hátrafordulva alig látjuk a végét -, másrészt annyira kényelmes, kellemes, mint egy ötcsillagos szálloda különterme. Harmadrészt nagyon szép. A Mercedestől megszoktuk, hogy konzervatív autókat gyárt, megszoktuk, hogy másképp értelmezi a szépséget, de egy autó belterébe ennél barátságosabban, szívhez szólóbban képtelenség visszafogott, hűvös, konzervatív eleganciát varázsolni.

A tesztautónak mindjárt két aduász volt a kezében amellett, hogy természetesen minden részlete precíz és ízléses, és az anyagok minősége is tökéletes. Az egyik a fabetét. Töredelmesen bevallom, fabetét nekem még nem tetszett. Láttam már egész jót, de olyat, ami egy szép alumíniumborításnál jobban kellett volna, még soha. A GL-ben meg olyan van. Egyrészt kicsit fakó, de ezt nem úgy kell érteni, hogy kopottas, vagy csúnya, egyszerűen halvány színe van, másrészt nem tükörfényű lakkal fújták le, hanem selyemfényűvel, ezért nem csillog-villog éktelenül. Nagyon ízléses.