Hazai bemutató: Mazda MX-30 – 2020.

A Mazda MX-30 döbbenetesen szép autó, de nem azért, mert az alapformája túl különleges lenne: nagyjából egy kis SUV kupésításának tűnik, ahogy mondjuk X6-os lett az X5-ösból, csak itt ugye lényegesen kisebb a járgány, nincs 4,4 méter. Kicsit én is gondban vagyok az új Mazdák típusjelzéseivel, de az MX-30 olyan, mintha a CX-30-ból faragták volna, még akkor is, ha tény: jelentősen eltér a formája és sokkal több rajta az érdekes részlet. A rokonság bizonyítéka lehet az is, hogy Csikós a CX-30-ba befaragva próbálhatta ki tavaly az MX-30 elektromos hajtását, ami tök jól működött. Ellentétben a zsámbéki bemutatóra hozott egyik pilot-szériás MX-30-cal, de hát van ilyen. A másik remekül működött.

Az viszont egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy a villanyautó vezetése szinte semmit sem árul el arról, hogy milyen vele az élet, legalábbis addig, amíg nem lesz minden bokorban egy olyan villámtöltő, ami negyed órán belül értelmezhető hatótávnyi áramot tud belepumpálni az aksikba. Mert mit tudsz meg, ha megnyomod a gázpedált? (Tudom, nem gáz, de a belső égésű motornál sem, szóval a továbbiakban is ezt a szót használnám, nincs jelentősége. A Mazdánál elkezdték motorpedálnak hívni, ami majdnem ekkora hülyeség.) Megy. Többnyire nagyon. Mondjuk a Mazda picit visszafogottabb az átlagos villanyautóknál, mert szánalmas 9,7 másodperc alatt gyorsul százra, ráadásul az akkucsomagja is relatíve kicsi, 35,5 kWh kapacitású. Csak hogy a Peugeot példáját nézzük, ott 50 kWh akku van a kocsi aljában, és hasonló átlag-villanyautóknál azért már a 8-8,5 másodperc környéki gyorsulás a sztenderd. A Mazda végsebessége sem túlzó, 140 km/h.

Persze az a vicc, hogy kétszer kipróbálod, aztán nem nyomkodod a gázt, mert annál ritkábban kell tölteni - és ez még a Teslára is igaz általában. A Mazdánál a kis akku külön motiváció lehet erre, amit váltóáramról mindössze 6,6 kW-tal lehet tölteni, ami óriási hiba, amikor lassan minden Lidl-Aldi parkolójában van egy 22 kW-os töltőoszlop. Az egyenáramú villámtöltés maximum 50 kW-os lehet, 20-ról 80 százalékra kábé 40 perc. Az autón Combo töltőcsatlakozó van, falmelléki 230-ról meg valami bő 14 óra a teljes töltés. Még jó, hogy kicsi az akkupakk, egy Ampera-e-nél ez valami 26 óra lenne. Igaz, az nem is 200 km-t megy egy töltéssel.

És visszatérve a vezetésre: a Mazda az egyik legjobb hangú villanyautó. Ezt egy hanggenerátornak köszönheti, ami nagyjából egy gumival körbeöntött 6-8 hengeres, kicsit gendersemleges géphanggal nyomja el azt, amit a villanyautók többségében előbb-utóbb meghallasz: az inverter, a fix áttétel vagy az akkuhűtés vonyítása. Ezek nagyon halk dolgok, de agyig hatoló frekvenciájúak: az MX-30 hanggenerátora mellett esélyük sincs, pedig kifejezetten halkan szól ez is. Ellenben kikapcsolhatatlan. A másik borzasztó dolog a villanyautók többségénél a lassú menetben bekapcsoló fehér zaj (a gyalogosoknak jelzi, hogy jön egy kocsi), ami egy szintén agyig hatoló kísértetkastély-huhogásra hasonlít mondjuk egy Renault Zoéban. A Mazdában ezt sem hallottam, a hangszigetelés nagyon rendben van.

És hát a kocsi is. A hátsó csőlámpák, meg ahogy a kupétető íve rájuk simul, az első lámpák és az, ahogy a Mazdának sikerült megoldania a hűtőmaszk-kérdést, amibe sok villanyautónál beletörött már a dizjánerek bicskája, lásd még: Hyundai Ioniq, vagy az összes Tesla. A Mazda abban akart még különleges lenni, hogy egymással szembe nyíló szekrényajtókat szerelt az MX-30-ra, ami azt jelenti, hogy a hátsó ajtószárny(acska) csak az első után nyitható. Ez eleinte érdekes, de valójában inkább kényelmetlen, ennél már csak a hátraszállás a rosszabb. Akinek a hátsó padon kell utaznia, annak alig marad lábtere, a szeme magasságában meg a C oszlop fogja el a kilátást. Valójában csak gyerekeknek jó itt.

Viszont a belső tér szenzációs, a minőségi érzet Audi-szint vagy jobb, mondjuk egy Q3-ast agyonver, egy Q5 mellett sem rossz – noha mérget azért nem vennék arra, hogy a műszerfal bőrözése hordozott-e valaha marhát magában. Egyszerűen káprázatos a tapintás, a formák, kicsit futurisztikus a középkonzol a 7 colos klíma érintőpanellel (én a tekerőgomb-egyház híve vagyok), a kis váltócsonk (inkább irányváltó), a vaskos, puha bőrözésű kormány, a fantasztikus első ülések, a textilszerűség az ajtópanelen és a parafa a középkonzolon. És az autószerű műszerek – igen a MX-30-cal kapcsolatosan az AUTÓSZERŰ a legpontosabb jelző. Mindezt olyan jól megcsináltsággal, súlyosan csapódó ajtókkal, mintha egy páncélterembe szállnál be. Mondjuk az autó súlya is ezt az érzést erősíti, mert valami 1650 kiló. Ebből 310 az akkupakk.

145 lóerő ehhez nem is sok, a rugózás finom, kicsit lágyba hajló, a kormányzás könnyű és pontos, viszont padlógáznál már annyira kiemeli a fronthajtás a kocsi orrát, hogy ilyenkor az egyenest kábé annyira tartja, mint egy zsúrkocsi. De mint mondtam: villanyautó, a gáz nem arra van, hogy nyomkodd.

Ha még lehetne valamiről ódákat zengeni, az a fék pedálérzete, mert tök természetes. Ami villanyautónál egyáltalán nem evidens, hiszen a generátoros fékezést kell kombinálni úgy a hidraulikus fékkel, hogy természetesnek tűnjön az átmenet. Na ezt zseniálisan megcsinálták. A motorfék/visszatermelés a váltófülnek látszó dolgokkal állítható: alapból közepes szinten vagyunk, le és föl is még két fokozat van.

A menetpróbán persze nem mentünk sokat, a fotók igényessége pedig annak is betudható, hogy ott fotóztuk le a szürke kocsit, ahol lerohadt. Az egész napos gyorstöltés nem tett jót az előszériás kocsinak, folyamatosan a meleg akkukra panaszkodott, emiatt néha visszavett az elérhető gyorsulásból, aztán egyszer csak leoldott a hajtás, a motor megállt, és gurultunk egy hibaüzenettel. Egy újraindítás megoldotta a dolgot, Mazda Eszti kérésére addig nem jöttem el, amíg a hibátlan piros MX-30-cal nem mentem egy kört. És az tényleg hibátlan volt, finom gurulással, nem letaglózó, de határozott gyorsulással.

A Mazda minden porcikája azt sugallja, hogy városba való, és ez igaz is rá: nem túl nagy belül, a hátsó ülés hiába háromszemélyes papíron, nem való hosszú távra – ahogy az akkucsomag sem. Autóként viszont megnyerő, de azért nem lennék meglepve, ha nagyon gyorsan érkezne belőle egy nagyobb akkus változat is, mert ezen a robbanásszerűen fejlődő piacon ez pillanatokon belül kevés lesz.

Ugyanakkor az ára jó: az MX-30 is bekerült a tizenegymilliósított villanyautók körébe, vagyis legalább hatféle verziója esik listaáron a támogatási álomhatár alá. Mondjuk én az összeset behoznám, de mondjuk a napfénytetős Luxury Vintage-Premium verzóknál kéne venni még egy hatszázezres gumiszőnyeg-garnitúrát, amit külön kiszámláznak...mindegy, az a lényeg, hogy a Mazda iránt nagy az érdeklődés, és a Mazda-importőr ügyvezetője, Együd Tibor szerint nincsenek mennyiségbeli limitek, vagyis tudnak hozni Magyarországra annyi MX-30-ast, amennyit a piac felvesz. Soha jobb pillanatban nem érkezhetett volna, mint amikor a népek beválhatják a 2,5 milliós ingyenpénz-utalványaikat elektromos autókra. De taxi nem az MX-30-ból lesz, az is biztos.