Teszt: BMW 220d xDrive Gran Tourer - 2015.

A Merci kezdte. Amikor már nem csak fura kis zárványként nyomtak néha egy-két A és B osztályt, hanem kidolgozott stratégiával, olcsó keresztmotoros platformra komplett, lehengerlő modellcsaládot gurítottak elő. Meggyőződésem, hogy gennyesre keresik magukat vele. A BMW pedig csak tömködte a réseket, X6-osokat, GT-ket, alosztályok közé ékelt rétegmodelleket találtak ki sorban, de az 1-es BMW még mindig a bohém, hosszmotoros 3-as alapjaira épül.

E korszak végét éljük, eljött az évek óta beharangozott UKL platform, amelyre a jövőben egy kazal BMW épül majd. Nemsokára az 1-esek, 2-esek is mind átköltöznek erre, de ha már itt van, lehet rá sok minden mást barkácsolni, például egyterűt. Az összes német ezt a stratégiát követi: minden szegmensben, vagy annak hitt, nem létező piaci résben jelen akarnak lenni. Lehet benne valami, hiszen ha apa évek óta elégedett BMW-ügyfél, anya pedig folyton bökdösi, hogy kéne egy hétüléses családi, mostanáig át kellett menni egy másik szalonba.

Régen volt, de még emlékszünk rá, amikor az egyterű-láz csúcspontján is még azzal védekezett a BMW, hogy nem egyeztethető össze a márka alapimidzsével a családi kisbusz, ezért nem gyártanak ilyet. Meggondolták magukat, most már nem is mondják semmire, hogy összeegyeztethetetlen. Nehéz is lenne, amikor X6M-eket, 5-ös GT-ket, és most már elsőkerekes egyterűket is gyártanak.

Úgy képzelem, a BMW-hez szerződött mérnökök lelkes srácok. Lehet, hogy csak szentimentális baromság, de egy autón néha érezni, ha szeretettel tervezték, rajongással csiszolgatták, büszkén mondták rá, hogy kész. Egy M4-esből, i8-asból minden ellentmondásossága ellenére sugárzik a nagy tudású emberek meggyőződéses munkájának fénye. És amikor ezek a fiúk, lányok megkapják a feladatot, hogy legyenek szívesek előállítani egy kisbuszt, nem hiszem, hogy villanyoltás után is még azon törnék a fejüket, hogyan lehetne elrejteni még egy tárolórekeszt a hátsó ülés alatt.

Tudom, nagy a cég, nem az M3 GTS megálmodói agyalnak egy emelt, puffasztott 2-esen, én mégis azt érzem a Gran Toureren, hogy muszájból lett. Kidobta a nagybetűs Business Case: ha még két modellel hizlalják a darabszámot, akkor lesz csak igazán zsíros profit az új platformon. Gyerünk, srácok, rittyentsetek gyorsan egy egyterűt, hiába van leáldozóban a piacuk, pár tízezret csak elsütünk belőlük.

Formára annyira BMW-s, amennyire egy egyterű csak lehet. Semennyire. Egy Kia Carens-re ráműtötték a még mindig megszokást igénylő vércseorrot, hátra meg beplasztikáztak egy márkaarculathoz passzoló hátsó lámpatestet, de közben a merevítések között behúzta a lemezt a vákuum. Tudom, a Kia nyúlta le a bajor stíluselemeket, nem fordítva, de a 2-es Gran Tourer nekem akkor is minden idők legbénább BMW-je, pedig az 5-ös GT-vel magasan volt a léc.

Nem szoktam sokáig rugózni a dizájnon, de ez a far nagyon félrecsúszott. Mellette még az ötüléses Active Tourer is elegánsnak néz ki. Ha még pár centi hosszt megengedtek volna maguknak, és a hátsó szélvédő ívét folytatva fejeződne be gömbölydeden a far, elmenne, még ha nem is emelkedne zafira toureri magasságokba. Így viszont csak rondácskának tudtam hívni, amikor megkérdezték, kié az a fura BMW a bolt előtt.

Azt gondolnánk, a beltérben már nem tudnak hibázni a bajorok. A maguk módján ők nyomják a legjózanabb vonalat, egyszerű, érthetően tagolt gombcsoportokkal, klasszikus, vagy annak álcázott műszerekkel, évek alatt tökéletesre csiszolt iDrive menüvel és kezelőszervekkel. Első blikkre ez is egy sztenderd BMW-fülke; ugyanazokat a motívumokat látjuk, csak valahogy szétcsúszott az összkép.

Tényleg, minden szedánjukban, kupéjukban, de még az SUV-kban se lehet panaszkodni az ergonómiára. Valamiért sokáig ragaszkodtak a kiálló képernyőhöz, de a többi új fejlesztésnél már belegyógyították a műszerfalba – nagyon helyesen. Itt viszont a trónszerű üléspozíció miatt minden kicsit rossz helyen van. A magasra tett, kiálló kijelzőnek például az lenne az értelme, ha jól gondolom, hogy minél jobban beleessen a látómezőbe, ne kelljen a bokánk felé pillázni, ha nem értjük a navi utasítását. Itt olyan alacsonyra és közelre került, hogy akár tapizhatnánk, de a BMW (még) nem engedi.

A bajorok számára szokatlan, magas építés zavart okozott a rádió-klímakezelő párosnál is. Ezek normál esetben közvetlen szomszédok, unásig dicsértem már a tökéletes elrendezést. Itt viszont besuvasztottak közéjük egy fura, mihaszna rekeszt, talán mert az egyterű-nagykönyv előírja a sok tárolóhelyet, de így a klímagombok eléréséhez már mélytengeri búvárfelszerelés kell.

Rekeszből viszont tényleg nemzetközi viszonylatban is putyini félelmetességű arzenált sikerül felvonultatni. Az ajtózsebek öblösek, a könyöklő előtt két pohártartó, hátul, oldalt a csomagtartóban, de még a középső üléssor bokarészénél is a legkülönfélébb tárolózsebeket alakították ki, meghökkentő kreativitással. Szép teljesítmény, de az ilyen csúcsokat sajnos beárnyékolják a zavaró furcsaságok.

Talán a mega-ajtózsebek miatt nem jutott hely az ülésnek? Senki se vádolhat terebélyes seggel, éppen ezért elképedten kellett megállapítanom, hogy teljes szélességében elfoglalom a széket. Nem tudom, egy tekintélyesebb apatest hogyan férhet el itt, és akkor még nem említettük a winkleri térbe rondán befurakodó középkonzolt. Igen, még az én térdemet is dörzsöli a pereme, pedig én egy Reliant Robinban is terpeszkedni tudok. Attól tartok, a BMW csak az egyterű-nagykönyv feléig jutott el. Tudom, hogy van ez, a Háború és Békét én is feladtam útközben, megbíztam a kötelezők röviden című örökbecsű összefoglalójában.

Az ilyen hodályokért legfőbbképpen két dolog miatt lehet rajongani: sok bennük a tér, meg irdatlan jó velük utazni. A Gran Tourerre sajnos egyik sem igaz. Ha a vékonydongájú anyukáknak még elég is lenne a hely a vezetőülésben, a rugózását semmiképpen nem fogják díjazni. Rendben, a Róbert Károly körútnál nehéz keményebb tesztpályát találni, de olyat még nem tapasztaltam tesztautóban, hogy a támasz hátulról püfölte volna a fejemet.

A BMW-nél géniuszok dolgoznak a futóműhangoláson, nem értem, hogy mehetett át ez. Vagyis sejtem: ez az első ilyenjük, no meg ott a nemszeretem munka-elméletem, ha a másik magyarázat nem tetszik. Az biztos, hogy a Gran Tourer nem tudja kezelni a nagyobb úthibákat, átüt, bólogat, és egyértelműen alulcsillapított: fekvő rendőrök után érezhetően utánleng egy másodikat.

Mondhatják nekem, hogy sportosra hangolták, becsületből ki is próbáltam, milyen eltolni neki, bár egyik porcikám se kívánja egy buszban a száguldást. Higgyék el, nem jó kakasülőről veretni egy magas súlypontú, nehézkes batárral, még akkor sem, ha BMW. Szégyellem iderángatni, de a Ford az S-Maxszal ezerszer jobb választ ad a sportosság és az egyterűség konfliktusára, mindenki más pedig a komfortos vonalat tolja, ami nem véletlen.

Igen, a 190 lóerős, kétliteres dízel még mindig az egyik legjobb a maga nemében. Alul-felül erős, vállalható mennyiségű hangszigeteléssel el lehet némítani, és viszonylag jól fogyaszt: túlnyomórészt városi forgalomban elment hét literrel, a nyolcgangos automata ellenére. Hozzátartozik, hogy szinte végig az Eco Pro módban nyomtam, mert az illett hozzá. Már a komfort is szinte túl ideges, a Sport meg végleg agyonforgatja a motort.

Nem hagy békén a gondolat, hogy lejjebb srófolták a követelményeket az elsőkerekes platformnál. Én legalábbis nem emlékszem arra, hogy bármelyik másik BMW-nél bénázott volna a kihangosító. Miután felvettem, várni kellett egy-két másodpercet, hogy egyáltalán hallja a másik fél, mit mondok. Utána is többen panaszkodtak rá, hogy zavar van a hangminőségben. Sípoló féket se hallottam már régen tesztautóban, pedig ezt garantáltan nem melegítették túl. A gördülési zaj meg folyamatosan zavaróan hatol az utastérbe, hosszú távon fárasztó.

A nagy bömösök rendes, szélvédőre vetítős HUD-ja helyett végül is elmegy az előttünk felnyíló, füstszínű plexi, és tulajdonképpen a váltókar is ilyen minden más autóban, de a BMW szoborszerű bumerángját mennyivel jobb fogdosni. Az esőérzékelős ablaktörlő tétován kapcsolgat, néha dühösen rá kell nyomni a karra, töröljön már. A radaros tempomat alig húsz kilométer alatt az M0-son kétszer is fölöslegesen, durván belefékez, egyszer sípolva ki is kapcsol, pedig csak egy enyhe kanyar van. Másodosztály ez, olcsó BMW? Vagy csak egy peches példányt fogtam ki?

Nem sikerült összebarátkoznunk, bevallom. Muszájból hajtottam én is, nem örömmel. Pedig egy Grand Picasso megnyugtató kóricálását minden kreténsége ellenére nagyra tudom értékelni. A Touran józanságát is tisztelem. Bírom az egyterűeket, de a BMW-nek nem áll jól a kategória. Egy X3-as a helyén való, sőt, talán a legjobb mai BMW, ha meg feltétlenül kell a hét ülés, legyen X5-ös.

Világos, az más árkategória, de a Gran Tourer sem a népnek készült. Elvileg 7,7 millió a 102 lóerős 216i, de tudjuk, ez csak egy elméleti ár, tíz alatt nincs rendes BMW. A tesztautó nagy dízellel, automatával és Luxury-csomaggal, fullosan karcolja a tizenötöt. Ennyiért bárhol vehetünk egy tisztességes egyterűt, amely használhatóságban nem biztos, hogy a BMW alatt marad, és még marad pénz egy új-zélandi nyaralásra az egész családnak.