Megvolt: Smart Pulse 2012 MHD aut

Az első két napon kifejezetten nehezemre esett elfgoadni a tényt, hogy rosszul érzem magam benne. Hogy két másodperccel előbb kell a gázra taposni, mint ahogy elindulnék, a buta bólogatását, és hogy minduntalan üresbe pöcköltem a váltót a jobb lábammal. Az egyfolytában elfogyó fokozatokat, a lassú váltogatást, a gödrökön pattogást, mit pattogást, a gödrökbe belepottyanást. A szervó nélküli kormányt, amit álló helyzetben nehezebb tekerni, mint a saját BMW-mét, ami huszonnyolc éves. Az adagolhatatlan féktől is a hátamon futkosott a hideg. Jó pár napig nem sikerült eltalálnom a megfelelő pedálerőt, vagy bólogattam, vagy nem lassult.

Furcsa egy állat ez. Eleje nincs. De ahol épp elkezdenénk érezni a formát, ott véget is ér hirtelen. Azon általam ismert két autó egyike, aminek szemből, a kocsi előtt állva is le lehet mosni a szélvédőjét a benzinkúton. A másik a régi Twingó. Pirosban eszement jól néz ki, és előnyt kovácsol a kivillanó gépségből, a szürke utascellából. Menő, de a biztonság kedvéért kanárisárgában is megnézném.

Az új - és itt idézem a sajtóanyagot: „a kifejezően átformált első kötény, a függőlegesen elrendezett, LED technikás nappali menetfény, az izmosan domborodó küszöb és a megváltozott hátsó kötény.” Szóval a lökhárítók meg a küszöbök újak. Meg a bőr-szövet kombináció is, ebben a Pulse felszereltségben csak szövet volt.

Kilincs a mellkas magasságában, fekete műanyagból, szinte állva szállunk be, és fejtér is van bőven, kedves, hogy gondoltak az öregebbekre (Szépkorú. A PC halott.) is. Az ablak hatalmas, ahogy az egész tető helyét elfoglaló tetőablak is, amit nem lehet kinyitni. Az egésznek vagy egy otthonos, barátságos közege, főleg a műszerfalon kukucskáló két kancsal műszerrel. Az egyik a fordulatszámot mutatja, a másik meg négy órával kevesebbet, mint ami éppen van. A láthatóan cserélhető szövet műszerfalat imádtam, annyit szeretnék kérdezni, hogy van-e élő ember, aki már ki tudta takarítani? Vagy ha koszos lett venni kell másikat?

A csomagtartón először az üveg nyílik, ott bedobálhatjuk a nem túl sérülékeny dolgokat. Ha ez nem volna elég, az alsó rész is lenyitható, két külön gombbal. Az alsó ajtó egyrészt tartalmaz egy további rekeszt, másrészt kényelmes elücsörögni rajta, száz kilót kibír a felirat szerint.

A milliónyi pakolórekesz a feledékenység és a dolgok szétszóródásának mekkája. A kormány két oldalán, a rádió alatti polcon, a kesztyűtartóban, az ajtózsebben, a pohártartók valamelyikében vagy az ülések mögötti üregben vagy a csomagtartóban érdemes keresgélni az eveszettnek hitt tárgyat. Meglesz.

Aztán be kellene indítani ami - legalábbis elsőre - meglehetősen szórakoztató. A műszerfalon ugyanis nincs kialakított helye a kulcsnak. Az ún kulcslyuk teljességgel nincs jelen. Forgolódtam, fészkelődtem a vaksötétben, végül meglett a belső világítás kapcsolója, és röviddel ezután a kulcslyuk is, a két ülés között a padlón, a váltó mögött.

Aztán eltekerem, és... és nem indul, csak kattan. Remek. Ja, hogy a fészkelődés közben sebességbe húztam a váltót? Akkor keressük csak meg az ürest. Fék. Gyújtás indít, indul. Egyes. Kuplung nincs. Kis gáz, lassú, kuplungcsúsztatós indulás, majd rövid szünet. Aztán kettesbe kapcsol. Gyorsulunk. Már vagy huszonnéggyel megyünk. Kuplungol magának: szünet. Közben visszalassultunk tizenhétre. Hiába, az emelkedő elsőre nem volt megbeszélve. Na, csak megvan a hármas. Fék. FÉK. FÉÉÉÉÉÉÉK. Huh. Kanyar. Kis várakozás után ismét kettes, és kezdődik minden elölről.

Aztán megpróbáltam kézzel váltani, de pár hatezerig forgatás után eluntam. Ja hatezernél olyan remek hangja van, hogy az ember szinte vágyja a mégmagasabb fordulatot, de sajnos leszabályoz. Három hengeres, ezer köbcentis Micubishi, az meg épp egy félbe vágott V6. Isteni, télleg jó. De csak fordulaton.

Szóval visszatértem az automatázáshoz, és amikor épp nem combozzuk ki üresbe, és közben lassulunk üvöltő motorral és mögöttes közlekedőkkel, akkor a következőt kell tenni: