Használtteszt: Lexus IS 200 Aut. 2003

Óbudán bukkantam rá egy autókereskedésben erre a példányra, pechemre pont automata váltós volt. Hogy ez miért pech? Aki ült már kézi váltós IS-ben, az tudja. Leírhatatlan. Egy krómozott golyó a váltógomb, és olyan, mintha a kezed odafagyott volna – nyáron is. Annyira jó fogni és gangolni. A fokozatba azzal a fajta klattyanással ugrik be, amihez hasonlóval nem találkozik az ember manapság, a bovdenes működtetésű váltók korában. Igaz, az automata váltó karja is ilyen, de ez nem ugyanaz.

Ez a megveszekedett IS a maga idejében nagy kedvencem volt. A Lexus akkoriban találta ki, hogy valamilyen BMW-szerű járgányra van szükség, ami ilyen kicsi. Azt nem állítanám, hogy a Toyota egy az egyben pofán vágta a 3-as BMW koncepcióját, mert ez erős túlzás, régen nem volt akkora ritkaság egy sorhatos motor, ahogy a hátsókerék-hajtás sem. Mégis valami olyan dolog sült ki az egészből, mint egy E30-as BMW.

A vicc az, hogy az IS akkor futott, amikor már az E46-osnál tartott a BMW, és általánosságban minden konkurens lényegesen tágasabb volt, mint a kis Lexus. Amikor az első tesztautóba beültünk anno, döbbenten tapasztaltuk, hogy akkora, mint egy Corolla. Tévedés ne essék, a békalámpásról van szó. A másik sokkot az okozta, hogy egyértelműen a Corollában voltak jobb minőségűek az utastér műanyagjai. Az IS műszerfala betonkemény és feketében – amilyen a kereskedésben talált kocsi bele is volt – valahogy meglepően rangon alulinak nézett ki. A bézs belső sokkal szebb volt, de az ritka. Hogy a fikázásban ne álljak meg itt, a klíma kezelőszervei is roppant primkók, holott automata klíma.

Talán kicsit elhalványultak az emlékek, de amint kinyitottam az ajtót és benéztem, tudtam, miért nem társítják hozzá az emberek a szükséges presztízst. És ez az árán is látszik: ugyanitt, ugyanilyen korú E46-os 316i-t kínáltak ugyanennyiért, kvázi fapadosan a Lexushoz képest.

Akkoriban még nem érezték a Lexusnál, hogy a drága autónak különlegesebbnek kell lennie egy Camrynél, pláne, ha egy friss prémiummárkát akarnak felemelni a hátán Európában. Japánban akkoriban még nem használták a Lexus márkanevet, ott sima Toyota Altezzaként futott a típus – na de akkor is. Az IS-nél az egyetlen extra fícsör a kronográf stílusú műszeregység volt, ami a szokásos vízszintesen szétfolyó műszeregyüttesekkel ellentétben keskeny és magas. Tényleg csodálatosan szép. Talán úgy gondolták, ha elhelyeznek egy gyémántot az utastérben, a csillogás elvonja a figyelmet a gagyiról. Nos, nem. A kereskedő szerint érdeklődnek páran az autó iránt, el is jönnek kipróbálni. Óbuda gazdag környék, a kétliteres benzinmotor-automata váltó kombináció önmagában még nem riasztó. Aztán beülnek és vége. Így áll már itt egy ideje szegény, pedig gyönyörűen kipucolták a belsejét, még az ajtón lévő hasított bőr is fiatalosan kócos, nincs lekopva, kifényesedve. A fekete bőrülések sem kopottak, épphogy csillognak kicsit, repedezésnek, kinyúlásnak nyoma sincs. A helyzet az, hogy a sokat szidott belső szinte olyan, mint az új, és menet közben kiderült, hogy nem is zörög. Sehol, semennyire.

Azonban az IS 200-ast hiba a külsőségek alapján megítélni. Egyszerűen imádtam. Hogy miért ? És miért emlegettük bepárásodó szemekkel Csikóssal évekig? Ez a motor. Lapozzon!