Autobianchi A112 Abarth - 1985

42 lóerőtől 70-ig

A modell 1969 októberében jelent meg a torinói szalonon, az A112 név egyszerűen a gyári fejlesztési kódja volt. Sokan tartják az első elsőkerekes Fiatnak, de ez nem igaz: az anyamárka saját emblémája alatt is megjelent korábban fronthajtásos kocsi, a Fiat 128 (1969. március), valamint a vele egyszerre bemutatott, és szinte csavarra azonos Autobianchi A111. Az első Fiat-zászló alatt készült elsőkerekes pedig az Autobianchi Primula volt, 1965-ös bevezetéssel.

Készül az A112

A motort a 850-es Fiat blokkjának a továbbfejlesztésével kapták. Ismét jobbra forgott benne a főtengely, akárcsak az ős-ős-eredetiben, a 600-asban, s az élettartamot legalább másfélszeresére nyújtotta a centrifugális helyett patronos olajszűrő bevezetése. Bár városi kis ugribugrinak szánták, az A112 minden várakozást felülmúlva életteli, stabil, élvezetes kiskocsinak bizonyult. Ezt azért valószínűleg a Fiatnál is sejtették, mert az első, kis hátsó lámpás szériában a 850 Sport Coupéból átvett, hatalmas kukker-műszer (bár a fordulatszámmérő helyén csak vízhőfokmérő, illetve benzinóra volt), illetve a furkált acélküllős, hihetően fának tűnő, de valójában műanyag kormány teremtett sportos hangulatot. 44 lóerő 5800-as fordulaton, 141-es végsebesség – 1973-ig készült így. Ja, mivel a kasztni igen kicsi volt, a torziós merevség nem szenvedett nagy csorbát azzal, hogy kihagyták a kalaptartót, ezért az A112 már a kezdetektől fogva igazi hot-hatch (vagy legalábbis warm-hatch) volt, ledönthető hátsó üléssel, teljes harmadik ajtóval.

Az Abarth-verzió 1971-ben jelent meg, és valóban Carlo Abarth-tal együtt fejlesztették, nem csak a nevet aggatták rá, mint manapság szokás. Mattfekete géptető, óriási fordulatszámmérő, töltésmérő, olajnyomásmérő, háromküllős, puha, vastag kormány, sportos kagylóülések, fekete sárvédőívek, 58 lóerős, már 982 köbcentis motor. Vicces, hogy így már iszonyatosan hosszú löketű lett a motor, hiszen az eredeti is az volt a 65x68-as méretével, ez meg 65x74-es lett. Mindehhez a legnagyobb teljesítmény 6600-as percenkénti fordulatszámon jelentkezett. A hivatalos végsebesség 150 km/h, a 0-100-as gyorsulás 12,1 s.

1973-ban az Abarth-verzió műanyag fényszórókereteket kapott, viszont a sárvédői ismét a karosszéria színét követték, műanyagból készültek hozzá az ütközők, módosították a belső teret is. Ugyanebben az évben az alapmodell is hozzájutott a műanyag lökhárítókhoz, a műszerfalat pedig viszonylag puha, energiaelnyelő anyaggal borították, s az alap Base kivitelen túl megjelent az Elegant (sokszor E-ként emlegetik) verzió is, a C oszlopokon nagyobb levegőkilépőkkel, nagyobb hátsó lámpákkal, sportosabb üléshelyzettel. A motor 47 lóerős lett 5600-as percenkénti fordulaton.

Aztán az egész szériát felfrissítették 1975-ben. A belső átalakításával ekkortól hivatalosan is ötszemélyes lett a kocsi, a hátsó lámpák is megváltoztak. Az olajválságra való tekintettel megjelent a porba leszorított árú Base kivitel, amelyről eltűntek a kis, krómozott dísztárcsák, a kerekek közepére fekete, a Skoda 120-aséhoz hasonló műanyag kupakokat tettek. Borzalmasan randa lett a műszerfal is, egy hatalmas, üres dobozban egy szem óriási Küklopsz-óra próbálta kitölteni a helyet, sikertelenül. Minden csillogó elemet töröltek a külsejéről. És ami a legszörnyűbb: a fogyasztáscsökkentés érdekében átfúvókázták a karburátort, így a motor a 6 decivel csökkentett étvágyhoz 5 lóerővel gyengébb lett, 42 LE/5400 min az adat.

Szerencsére az Abarth-ot nem tette tönkre a krízis, sőt, 1975-re 70 lóerős lett. Ez már igazán vagány – vagy talán a legvagányabb kinézetű – A112 Abarth lett. 1050 köbcentire mentek fel a motorral, a furat-löket még mindig 67,2x74, tehát hosszú löketű, bőven. 6600/min a maximális teljesítményhez tartozó fordulatszám. Két, dupla csíkkal lyuggatott, vastag sportkormány, 160-as végsebesség, 700 kilós tömeg a korábbi 690-nel szemben.

1978 januárjában jött a kifelé szélesedő hátsó lámpa, az Abarth-nál pedig visszatértek a színre fényezett motorházfedélhez. Az E verzió számára készült a 48 lóerős, 965 köbcentis motor, de a 42 lóerős 903-as és a 70 lóerős 1050-es Abarth maradt a régi. Szögletesebb lett a farrész, a korábban különálló maszk pedig egybeolvadt a lámpakeretekkel. Az E-nek és az Abarth-nak teljesen újratervezték a műszerfalát, a Base pedig a korábbi Elegantét kapta meg. 135, 140 és 160 a végsebesség.

1979-ben ismét váltás, már az ötödik szériánál járunk. Négy kivitel lett, a Junior, az Elegant, az Elite és az Abarth. A motorok 903, 965 és 1050 köbcentisek 42, 48 és 70 lóerősek, mint korábban. A fiataloknak szánt Juniornak végig vásznas lett a teteje, az Elite pedig az Elegantnak volt az igényesebb változata ötgangos váltóval, elektronikus gyújtással – ezek az Abarth-on is megjelentek. Külsőleg ezt a szériát a nagy, oldalsó műanyagokról, és az egybe-plasztik hátsó lámpapanelről lehet megismerni. Az összes verzión megjelent a belülről állítható vezetőoldali külső tükör, az Elite-on az osztottan dönthető hátsó támla (az Eleganton ez feláras volt), és a Lancia Betából származó üléskárpit az Elite-on.

1982-ben ismét átnevezték az A112-variánsokat, Junior, Elite, LX és Abarth a négy széria. Új, még egybébb maszk, vékonyabb oldalsó műanyagok, ismét áttervezett a hátsó világításpanel. A Juniornak benőtt a feje, tehát megszűnt a vászonteteje, egyedül ebben maradt meg a mechanikus megszakítós gyújtás. Az LX-ben megjelenik a színezett üveg, első fejtámlák, elektromos ablakok, digitális óra, fűtött hátsó szélvédő, hátsó ablaktörlő/mosó, halogén fényszóró. A lóerők és a köbcentik változatlanok, a tömegek is, de valamiért minden verzió végsebessége csökken: 130 (903 cm3, 42 LE), 137 (965 cm3, 48 LE), 155 (1050 cm3, 70 LE) km/h.

1984-ben a hetedik és utolsó széria következik. A Junioron mások a kerékkupakok, az első indexek fehérek, nem narancssárgák. Az Elite, az LX, és az Abarth már az első lökhárítóban, fixen hordja a ködfényszóróját. Valamennyi verziónál egyenes, nagy, buta a hátsó lámpa, a rendszám az ütközőbe költözik, a lámpák között piros műanyagpanelen a verzió neve. A köbcentik (903, 965, 1050), a lóerők (42, 48, 70) a kilók (655, 675, 700) és a végsebességek (130, 137, 155) lényegében ugyanazok.

1985 júniusában, két hónappal az Y10 bemutatása után (az is még Autobianchiként debütál) az egész A112-széria a Juniorra szűkül, sőt, ez a verzió egyszerűen sima A112 lesz 1986 elejétől. 1987 januárjában fejezik be a gyártását.