Édes kis szemétség?

2015.12.07. 06:11 Módosítva: 2015.12.10. 09:07

Lassan elkészül a fix traffipaxokból álló VÉDA-rendszer is, amit iszonyatos ráfordítással építettek ki. Biztos nagy szükség van rájuk, de az egyiknél valami furcsát fedeztem fel.

Szinte minden nap járok az M5 budapesti szakaszán, ahol a kifelé vezető oldalon korábban ritkán méricskélték az autók sebességét. Most viszont termett ide is egy VÉDA-konzol, jó sok kamerával. Nem lehetett olcsó, az tuti.

A kép kicsit torzít, meglepően közel van a figyelmeztető tábla a kamerákhoz. Érdemes becsatolt övvel erre járni, mert elvileg azt is látják a kamerák
A kép kicsit torzít, meglepően közel van a figyelmeztető tábla a kamerákhoz. Érdemes becsatolt övvel erre járni, mert elvileg azt is látják a kamerák

A hivatalos rendőrségi nyilatkozatok szerint „a készülékeket összesen százharminckét, balesetveszélyesnek tartott közlekedési csomópontra szerelik fel”. Hát ez biztosan nem csomópont, egy nyílegyenes kettő plusz buszsávos út. Nyilván volt már olyan barom, aki itt ment neki a másiknak, de hogy nem gyakran akad ilyen, az is biztos. Annak ellenére, hogy a traffik kitelepítése előtt itt divat volt 100 fölött tépni, de sok baj nem származott belőle. Most, hogy már fix a mérés, mindenki betartja a szigorú 70-et, utána meg nem sokkal kezdődik a sávelhúzásos terület a Nagyon Fontos Elválasztó Betonfal építésénél, tehát nincs sansz a gyorshajtásra.

Szóval rend lett.

Azonban van egy dolog, ami szemet szúrt. Valahogy a sebességmérő csodaberendezés felszerelése után kikerült (kint maradt?) az előzni tilos tábla is erre a szakaszra, amelyen egyébként semmi forgalmi bonyodalom nincs, ami ezt indokolná. Természetesen azokat a vezetőket leszámítva, akik ösztönösen satut nyomnak, amikor traffit látnak, még ha negyvennel is mennek a hetvenben. És az ilyet az ember inkább megelőzi, mint hogy feleslegesen vészfékezzen.

Ezen a szakaszon nincs semmi: se kihajtás, se behajtó forgalom, mi is indokolja ezt akkor?
Ezen a szakaszon nincs semmi: se kihajtás, se behajtó forgalom, mi is indokolja ezt akkor?

Tény, hogy ők valóban veszélyesek, de ezt akkor is túlzásnak érzem. Egyébként záróvonalat nem festettek fel, de minek is, hisz a táblák jelzése üti a felfestést.

Van azonban itt még valami.

Ezek a VÉDA berendezések nemcsak sebességmérésre jók, hanem egy csomó más funkciójuk is van, ahogy ezt már megírtuk egy korábbi cikkünkben.

Kapcsolódó
Ilyenek az új fix traffipaxok

Ilyenek az új fix traffipaxok

Már találtunk is néhányat, de folyamatosan szerelik fel az újabbakat és tudjuk mire képesek. Nézze meg őket, és segítsen összegyűjteni a többit.

Elvileg, ha elég ügyes a szoftver, fel kéne ismernie azt is, hogy tilosban előz valaki – márpedig miért ne hinnénk el a rendőröknek? Nem gondolom, hogy a szaggatott vonal befolyásolja ebben, ha közlik vele a tilalom tényét. Ha ez így van, akkor itt egy kegyetlen kaszálás következik? Annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenki betartja a sebességhatárt.

Ha ez így van, az elég szomorú, bár az előzési tilalom már önmagában tök értelmetlen.

FRISSÍTÉS: A tábláknak meglett a gazdája és elvitte őket, a részletek itt.

Kapcsolódó
Édes kis feledékenység?

Édes kis feledékenység?

Megoldódik az M5 kivezetőn a rejtély, miért van ott az előzési tilalom a szupertraffipaxnál? Pontosabban miért VOLT ott - ilyen, amikor a BKK intézkedik.

Az oldalról ajánljuk

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
  • Hírek

Villanyautó-kockázat: kimatekozták

Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.

6 perce
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35