Ezeket a régi, legendás márkákat sokan ismerik, de vajon azt is tudják, honnan származik a nevük vagy milyen szimbólumokat rejt az emblémájuk? Sorozatunk befejező részében újabb 25 márka rejtelmeibe avatunk be.
Ha lemaradtál, ne hagyd ki az A-tól C-ig, D-től F-ig, G-től L-ig és M-től P-ig tartó részeket sem!
Istenek és legendák - Márkanév és logó történelem M-től P-ig
Sorozatunk folytatásából kiderül, miről kapták a nevüket az autómárkák, és milyen szimbólumokat rejtenek az emblémáik.
RAF

A Szovjetunióval együtt már csak emlék az egykori RAF, vagyis a Rīgas Autobusu Fabrika, a rigai buszgyártó. Lettországból annak idején főként a Latvija furgonok jutottak el hozzánk, de az 1949-től 1998-ig tartó időszakban autóbuszokat és teherautókat is gyártottak. Az embléma valójában egy cégér, ami szinte mindent elárul a vállalat fő profiljáról.
RAM (Ram Trucks)
A Dodge 2010-ben különvált almárkája persze nem juhtenyésztéssel foglalkozik. Az 1920-as évek végétől használt embléma a kos erejét és határozottságát sugallta. A jelvény eredeti változata a szobrász, Avard Fairbanks alkotása. 1932-től 1954-ig személyautókon is használták, majd a King of the Trail logó 1981-től a teherautók szimbólumává vált.
Reliant (Reliant Motor Company)
Erről az 1935-ben alapított brit márkáról talán csak az ínyencek hallottak volna, ha Mr. Bean, Derek Trotter vagy éppen Jeremy Clarkson nem hívja fel a figyelmünket a lenézett háromkerekűre. A bizalomra utaló nevet az első típus után örökölte, az autógyártás 2001-es leállításáig használt logók egyikében a székhely, Tamworth vára látható.
Renault (Renault S.A.)
Louis Renault csak addig dolgozott a családi textilüzletben, amíg a De Dion-Bouton triciklijét átalakította négykerekűre, majd 1898-tól a saját fejlesztésű váltójával felszerelve árusítani kezdte. A többi már történelem, aminek része az 1925 óta használt rombusz logó. Maihoz hasonló, legismertebb változatát maga Victor Vasarely tervezte 1972-ben.
Rimac (Rimac Automobili)
Szintén az alapítóról kapta a nevét 111 évvel később a horvát sportautó márka. Mate Rimac egy E30-as 3-as BMW elektromosra alakításával, majd a világ leggyorsabb szériagyártású villanyautójával hívta fel magára a figyelmet. A címer alakú logó a karbon háttérrel és az r betűvel egyszerre fejezi ki a hagyománytiszteletet és az innovatív gondolkodásmódot.
Rolls-Royce (Rolls-Royce Motor Cars Limited)
A világ egyik legismertebb emblémájával, pontosabban orrdíszével Charles Rolls és Henry Royce 1906 óta létező luxusmárkája büszkélkedhet. A Spirit of Ecstasy és Emily néven is emlegetett szobornak külön irodalma van, eredeti változatát a Bentley orrdíszét is tervező szobrász, Charles Sykes álmodta meg barátja, John Montagu báró felkérésére.
Rover (The Rover Company Limited)
Ezt a 2000-ben csődöt jelentett brit márkát is ismerhetnénk Starley & Sutton néven, de a két alapító akkora sikert aratott a korszakalkotó Rover kerékpárral, hogy ezen a néven folytatták a járműgyártást. Hogy miért került az emblémába egy viking hajó, arra a vándort jelentő típusnév ad választ. Ebben hasonlít egy kicsit a Ladára...
Saab (Saab Automobile AB)
Sokkal prózaibb, egyben izgalmasabb is a szintén csak néhai márka neve, ami a Svenska Aeroplan Aktiebolaget, vagyis svéd repülőgépgyártó vállalatból származik. A második világháború után létrehozott autógyártó divízió 1974-től a 2016-os megszűnéséig használta a partner Scania griffmadaras logóját, amit Skåne tartomány címere ihletett.
Saturn (Saturn LLC)
Égi jelnek is nevezhetnénk a GM japán import autók ellen indított almárkájának logóját. Bár a Szaturnuszt sárgának ismerjük, a műfajban elterjedt piros alapszínt választották, de a stilizált gyűrűről nem feledkeztek meg. Az 1985-ben elindított, feltörekvő márka próbált modern maradni, a lendület és az érdeklődés végül 2010-ig tartott ki.
Scion
Hasonló tervekkel dobta piacra Észak-Amerikában fiatalos almárkáját a Toyota, csak éppen a japánok oldaláról. A csemetét jelentő márkanév több szempontból is találó, ami már nem mondható el a kissé fantáziátlan, ovális formában stilizált s betűt ábrázoló emblémáról. Ha a Saturn nem számít sikernek, a Sciont bukásnak is tarthatjuk, 2003-tól 2016-ig létezett.
Seat (SEAT S.A.)
Újabb négytagú betűszó, Sociedad Española de Automóviles de Turismo, vagyis spanyol személyautó társaság. A spanyol állam, helyi privát bankok és a Fiat közösen hozták létre 1950-ben a sokáig licencmodelleket gyártó márkát. Eleinte a logók is a Fiatét vették alapul, majd miután a nyolcvanas évek elején szakítottak, bevezették a ma ismert s betűt.
Simca
Elérkeztünk válogatásunk utolsó betűszavához. Az 54 éve megszűnt francia márka a Société Industrielle de Mécanique et Carrosserie Automobile, vagyis Mechanikai és autóipari karosszériagyártó vállalat nevet viselte. Ez a vállalkozás is a korabeli óriáscég, a Fiat partnereként indult, színes logójában viszont saját szimbólumát, a fecskét viselte.
Skoda (Škoda Auto a.s.)
Emil Skoda 165 éve alapította a nevét viselő iparvállalatot, de most nem a fegyver-, hanem az autógyártóra koncentrálunk, ami a Laurin & Klement beolvasztásával jött létre 1925-ben. A szárnyas nyílvesszős logó eredetét még a csehek sem ismerik pontosan, mert a megpályáztatott szimbólum ötletgazdáját annak idején nem jegyezték fel.
Smart (Smart Automobile Co., Ltd.)
Amikor az okoseszközök még sci-finek számítottak, a Mercedes és a Swatch már Smartnak nevezte el a jövő városi autó koncepcióját. A projektet végül a németek vitték végig, hogy a kínai Geely 2019-ben átvegye az irányítást. A 2002-ben bevezetett logót ma is használják, a c betű a kompakt méretekre utal, a nyíl az előremutató szemléletmódot szimbolizálja.
Spyker (Spyker Cars)
A holland sportautó márka idén 25 éve alakult, propellert ábrázoló logója viszont az 1880-ban alapított, repülőgépek gyártásával is foglalkozó Spyker cég előtt tiszteleg. Régi szokás szerint nevét is az egykori alapítói, Jacobus és Hendrik-Jan Spijker után kapta. A cég latin mottója (Nulla tenaci invia est via) azt jelenti, a kitartóak számára nincs járhatatlan út.
SsangYong (KG Mobility Corporation)
Lehet, hogy 2022 óta hivatalosan KG Mobility az egykori SsangYong gyártójának neve, a mi piacunkon egyelőre még a régi nevükön futnak a legújabb típusok is, ahogy a kormányon is látható még a már ismert logó. Akárcsak maga a név, úgy az embléma is két sárkányt jelent, ami egyértelműen az autóik kimagasló teljesítményére és rendíthetetlenségére utal.
Studebaker ( Studebaker Corporation)
Ez a márka elektromos autókkal debütált, de ez nem az elmúlt években, hanem 1902-ben történt! Az 1852-ben alapított és kocsikészítéssel foglalkozó vállalkozás később a benzines típusaival szerzett hírnevet, 1967-ben azonban felhagytak az autógyártással. A családnevet használó cég logója nyitott könyv volt, a Scionéhoz hasonlóan egy stilizált s betűből állt.
Subaru
Az ötvenes évek elején öt japán vállalat egyesülésével jött létre a Fuji Heavy Industries, ami egyfajta halmaznak számított, akárcsak a Meisser 45 nevű nyílthalmaz, ismertebb nevén a Fiastyúk. A jelenség japán nevét kapta meg 1953-ban a cégcsoport autómárkája, a Subaru, aminek különleges emblémája is ezt a csillagképet ábrázolja.
Suzuki (Suzuki Motor Corporation)
Michio Suzuki 1909-ben szövőgépekkel kezdte a márka felfuttatását, majd 1937-ben tervbe vette az autógyártást. Már prototípusokat is készítettek, de a második világháború miatt nem indíthatták el a termelést, arra egészen 1955-ig kellett várni. A pagoda tetővel a japán származást kifejező s betűt három évvel később kezdték el logóként használni.
Tata (Tata Motors Limited)
Lehet, hogy magyarokkal a világ minden táján találkozhatunk, az indiai cégcsoportot nem a közép-dunántúli városról, hanem Jamshedji Tatáról nevezték el 1945-ben. Teherautók gyártásával 1954, személyautókkal 1991 óta foglalkoznak. A látszólag egyszerűen t betűt ábrázoló logónak mélyebb jelentése is van, a tudás kútját és a bizalom fáját ábrázolja.
Tatra
A világ egyik legrégebbi márkája, ami megszakítás nélkül járműgyártással foglalkozik, a hegység után kapta nevét 1919-ben, amikor Nesselsdorfer Wagenbau-Fabriksgesellschaft néven már 1897 óta működött. Bár a léghűtéses, V8-as farmotorral felszerelt luxusautó már a múlté, jellegzetes logóját ma is láthatjuk a Tatra Trucks üzletág teherautóinak orrán.
Az egyetlen szoci csodaautó
A világ autóiparának újat mutatni, minőségi autót gyártani képtelenség volt a pénztelen, fantáziátlan, minden újtól rettegő szoci érában. Egy kivétellel.
Tesla (Tesla, Inc.)
Újabb legendás név, méghozzá egy zseniális feltalálóé. A két alapító, Martin Eberhard és Marc Tarpenning 2003-ban Nikola Tesla előtt tisztelegve vezette be az elektromos autókra specializált márkát, aminek kulcsfigurája, Elon Musk már többször is megerősítette, hogy a letisztult logó t betűje nem mást, mint egy villanymotor keresztmetszetét ábrázolja.
Toyota (Toyota Motor Corporation)
A három oválisból álló emblémában is megjelenik a t betű, ezzel egy kormánykerékre is utal, maga a külső ív a Toyotát körülvevő világot szimbolizálja. Az alapítót ugyan Kiichiro Toyodának hívták, az önálló autógyártóként 1937 óta jegyzett márkát Toyotának nevezték el, azt katakanákkal nyolc vonással lehet leírni, ami a japán kultúrában szerencsés szám.
Volkswagen (Volkswagen AG)
Manapság legfeljebb egyes modellek magas ára miatt szorul magyarázatra a wolfsburgban szintén 1937-ben, politikai céllal létrehozott autógyár neve, ami németül népautót jelent. Ez az összetett szó, illetve annak két kezdőbetűje jelenik meg az alapjaiban változatlan emblémában is, ami utoljára 2019-ben újult meg, és már világító változatban is létezik.
Volvo (Volvo Car AB)
Autógyártóként 1927-ben indult a biztonságra építő Volvo. Neve latinul azt jelenti, gördülök, ezt eredetileg egy új golyóscsapágy számára jegyeztette be az anyacég, az SKF AB. 1987-ben még egy dal is született a márka számára I am Rolling címmel. A svédacéllal azonosított Volvo emblémája is szimbolikus, hiszen a vas alkímiai jelét ábrázolja.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
