Miért ilyen tartós egy Honda?

2020.03.04. 06:56

Csupán két és fél évig gyártották, ráadásul mindez az előző évezred végén történt, de a Honda Civic hatodik generációja valahogy nem akar eltűnni az utakról. Olyan sokféle motor- és karosszériaváltozat készült belőle, hogy ez önmagában ad némi magyarázatot a töretlen népszerűségre, melyet még a típus rozsdásodási hajlama sem halványított el. A mai MűhelyPRN epizódban egy kifejezetten ritka verziót, egy Aerodecket mutatjuk meg, melynek szép története van. Az autót 2013-ban a Becsületesnepper hozta az országba, majd kézről-kézre járt. Innen szép nyerni, mondhatnád, de ez az 1,5 literes zöld kombi csak elmosolyodik. Meddig él még az angol Civic? Az autó átvizsgálása a válasz, melyet ezúttal is az Avalon Bosch Car Service-ben végeztettünk el.

Zsolt autóját is ellenőriztük az alvázszám megadásával a Totálkár kártörténeti lekérdezőrendszerben, amely az elmúlt húsz év magyarországi biztosítói, kárszakértői és autószervizekből származó adataiból merít az alvázszám megadásával. A rendszer használata ingyenes volt, mert nem találtunk korábbi helyreállítási kalkulációt, és 3990 forintba kerül autónként, ha kiderül valami, ami minden autóvásárlás előtt hasznos.

Korábbi epizódok:

Hat gyermekkel ez egy családi autó
Ez a dízel sokat fut városban, cserébe megkapja a karbantartásokat is. Most megnézzük, mennyit kell rá költeni.
500 ezer kilométerrel is Mercedes maradt
Sokan azért hívják utolsó igazinak, mert 1-2 millió forintért meg lehet venni, pedig a lelke mélyén tényleg ez az utolsó régi hangulatú Mercedes.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk

Trump enyhít az importvámokon, de még korai ünnepelni
  • Hírek

Trump enyhít az importvámokon, de még korai ünnepelni

A 25 százalékos vám marad, csak kreditrendszerrel enyhítenek rajta.

május 1., 06:32
A Mercedest az ág is húzza: aggasztóak a számok
  • Hírek

A Mercedest az ág is húzza: aggasztóak a számok

Nekik sem indult jól az év.

május 1., 06:32
El se hinnéd mennyit számít 4,5 centi
  • Gumidoktor

El se hinnéd mennyit számít 4,5 centi

Ajándékba kaptam egy nyári szettet, de nem teljesen olyan méret, mint a gyári. Mehet?

május 1., 11:55
Hogyan tovább az autóiparban?
  • Égéstér

Hogyan tovább az autóiparban?

Szó lesz az Automotive Summit 2025-ről, aminek a célja, hogy párbeszédet indítson a piaci szereplők és a szakmabeliek között.

május 1., 13:55
Szolnokon kipróbálta, mit tud a Porsche – a rendőrség egy húsos csekkel válaszolt
  • Hírek

Szolnokon kipróbálta, mit tud a Porsche – a rendőrség egy húsos csekkel válaszolt

Közel ötszáz sofőrt mértek a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök. Bemutatjuk a csoport rekorderét.

május 1., 10:25
Az F1-es Miami Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Miami Nagydíj legnagyobb kérdései

Működnek a McLaren fejlesztései? Meddig maradhat versenyképes a Williams? Mi lesz a 2026-os motorszabályokkal?

május 1., 11:56
Eladó Elvis Presley 12,5 méteres, gitár alakú Cadillacje
  • Hírek

Eladó Elvis Presley 12,5 méteres, gitár alakú Cadillacje

Most került elő, de rejtély, hogy miként került Franciaországba.

május 1., 09:03
Gigantikus szívás a közlekedés a hosszú hétvégén: balesetek és torlódások mindenfelé
  • Hírek

Gigantikus szívás a közlekedés a hosszú hétvégén: balesetek és torlódások mindenfelé

Az M1-es, az M7-es és az M3-as autópályán is torlódásra lehet számítani. Van, ahol 4 kilométeres a kocsisor.

május 1., 13:07
A Riviérán kezdődött, és Peugeot-val végződött – az 5500 kilométeres próbaköröm naplója
  • Belsőség

A Riviérán kezdődött, és Peugeot-val végződött – az 5500 kilométeres próbaköröm naplójaPeugeot 205 1.1 (1993)

Ahogy a steak mellé jól esik valami könnyű, a Bálna mellé is kellett egy falatnyi Peugeot. Megvettem.

május 1., 06:31
A Volkswagen németországi üzemeiben gyárthatnak kínai elektromos autót Európának
  • Hírek

A Volkswagen németországi üzemeiben gyárthatnak kínai elektromos autót Európának

A Volkswagennek most nem kellenek azok a gyáregységek, ezért egy kínai márka lecsapna rájuk.

április 30., 07:30
A veteránokat felújítjuk, az európai autógyártókat féltjük – a vasárnapi Parkoló Parádé előadásai!
  • Események

A veteránokat felújítjuk, az európai autógyártókat féltjük – a vasárnapi Parkoló Parádé előadásai!

Karotta és Ákos egy kínai autószalon árnyékából, Juhász Dani pedig veterán BMW-k alól meséli el tapasztalait mindannyiunk okulására.

április 30., 06:07
50 az új 35? Vezettük az elektromos Suzuki Vitarát!
  • Tesztek

50 az új 35? Vezettük az elektromos Suzuki Vitarát!

Az elektromos Vitara könnyed, légies és jól vezethető, mint a benzines változatai, de érződik rajta, hoy frissebb, modernebb konstrukció.

április 30., 17:52
Szavazz Magyarország legrosszabb megyei útszakaszára!
  • Közélet

Szavazz Magyarország legrosszabb megyei útszakaszára!Év legrosszabb útszakasza 2025.

Húsz vidéki útszakasz jutott a döntőbe, szavazz, hogy kihirdessük, melyik a legrosszabb!

április 30., 15:14
Magyar filmek ikonikus járművei
  • Vélemény

Magyar filmek ikonikus járművei

A magyar film napja alkalmából összegyűjtöttünk 13+1 klasszikust, amikre autós szemmel is jó szívvel emlékezünk.

május 1., 15:56
Figyelmeztetés érkezett a Volkswagentől a büntetővámok miatt
  • Hírek

Figyelmeztetés érkezett a Volkswagentől a büntetővámok miatt

Az Audi és a Porsche van nagyobb bajban.

május 1., 16:00
Itt az újabb Toyota-terv, most a Google lesz a partner
  • Hírek

Itt az újabb Toyota-terv, most a Google lesz a partner

Két nagyágyú szeretne összefogni.

május 1., 15:06
660 milliárd forintos spórolásba kezd a Volvo
  • Hírek

660 milliárd forintos spórolásba kezd a Volvo

A svéd-kínai márka is nehéz időszakot él.

április 30., 06:07
Hatótávnövelőt fejlesztenek, ami jobb, mint a tölthető hibridek (a gyártó szerint)
  • Hírek

Hatótávnövelőt fejlesztenek, ami jobb, mint a tölthető hibridek (a gyártó szerint)

A ZF szerint sok vásárlóban még mindig jelen van a hatótáv miatti kétely, amit hatótávnövelőkkel lehetne eloszlatni.

április 30., 11:43
Az Üllői úton bizonyították: itt mindenki hülye
  • Hírek

Az Üllői úton bizonyították: itt mindenki hülye

Ezért sem ajánlott úgy vezetni, hogy az előttünk levőt követjük.

április 30., 14:14
Hiánypótló: megérkezett a legerősebb Aston Martin SUV
  • Hírek

Hiánypótló: megérkezett a legerősebb Aston Martin SUV

A jelek szerint a lóerőkből sosem elég.

április 30., 12:59
700 ezer autót hív vissza a GM motorprobléma miatt
  • Hírek

700 ezer autót hív vissza a GM motorprobléma miatt

Csak V8-as motorral szerelt autóknál fordulhat elő a probléma, amit gyártási hiba okoz.

április 30., 10:28
Szavazz Budapest legrosszabb útszakaszára!
  • Közélet

Szavazz Budapest legrosszabb útszakaszára!Év legrosszabb útszakasza 2025

Tíz budapesti útszakasz került a döntőbe, szavazz, hogy kihirdessük, melyik a legrosszabb!

április 30., 15:13
6 milliós, nagy elektromos szedánt mutatott a Nissan
  • Hírek

6 milliós, nagy elektromos szedánt mutatott a Nissan

A Nissan az N7-et a Dongfenggel közösen fejlesztette, így sok benne a kínai alkatrész.

április 30., 08:56
Szárnyas vandál Rockportban
  • Hírek

Szárnyas vandál Rockportban

május 1., 17:00
Magyar sorozatok ikonikus járművei
  • Vélemény

Magyar sorozatok ikonikus járművei

április 30., 18:15
Elvis Presley gitár autó
  • Hírek

Elvis Presley gitár autó

április 30., 10:29
Subaru Forester e-Boxer
  • Tesztek

Subaru Forester e-Boxer

április 30., 12:46
Dongfeng Nissan N7
  • Hírek

Dongfeng Nissan N7

április 30., 08:06
Aston Martin DBX S
  • Hírek

Aston Martin DBX S

április 30., 11:43
Neked ajánlott