Nehéz elhinni, ők is nehezen hitték.
A páncéltörő tüzér ezred januárban állt át a román dízel DAC
teherautókról a benzines Uralokra. A DAC-okkal egyetlen baj volt.
Téli riadókor egyszerre indították be az összeset, a kocsiszín nem volt
valami magas, nekem pedig a plafon alatt gomolygó, átláthatatlan
dízelfüsben kellett bekábeleznem az antennát, ami elgémberedett kézzel,
vakon nem ment könnyen. Más baj a DAC-kal nem volt. Bezzeg az Ural!
Utoljára 1987 áprilisában utaztam Uralon. Különlegesen hideg szél
fútt, még hóviharba is keveredtünk, ami nekem különösen fájdalmas volt:
az Uralokban nincs rádiósülés. Úgyhogy kivackoltam a platóra, és
álcahálókból, ponyvából meg néhány pokrócból egész pofás fészket
raktam. Harcászati értékem az addigi csekélyről a nullára csökkent,
hiszen a parancsnok bent ült a fülkében, így nem tudta igénybe venni
szolgálataimat, meg persze én se tudtam továbbítani a neki érkezett
üzeneteket.
Nem csak a velemszületett pozitivista szemlélet mondatta velem, de
tényleg jobb volt a platón. Csendesebb, kényelmesebb, a kiálló fém
alkatrészek számát tekintve biztonságosabb, de hidegebb se volt.
Tévhit, hogy az orosz technikának alapban jó a fűtése: azt már a téli
harcászkodáskor megtanultuk, hogy
akár hisszük, akár nem, az Uralokban nincs fűtés.
Midesz, egy körmendi srác volt az MN 2131 sztárpilótája, aki
egyrészt megtévesztésig hasonlított Chris Isaacre, másrészt állítólag
azért lett Midesz, mert a Milde Sorte nevű osztrák cigit szívta, ami
akkoriban igen
cool volt, gondolom. Midesz autószerelő volt, és
a kor színvonalán tisztában volt a keleti technikából kinyerhető
utolsó csepp teljesítmény kisajtolásával. Mideszt nem tette
boldoggá, hogy az Uralok még saját magukat is alig vonszolták el a
terepen. Ráadásul az MT12-es ágyúkkal már úgy nézett ki a bevetésünk,
mint a vetkőzős rulett páncéltörő tüzér-változata: megpörgettük a
virtuális üveget, és aki éppen elakadt, azt nagy nehezen
kimentettük.
A DAC-okkal természetesen soha nem fordult elő ilyesmi, azok faxni
nélkül vittek minket a Répcelak felől támadó nyugatnémet Leopard 2-esek
előtt kialakítandó lesállásunkba.
Midesz tehát nem hagyta annyiban, szétszedett, összerakott, pucolt,
csereberélt, szinkronizált, finomhangolt, majd rajthoz állt a
söptei egyenesben és nekirugaszkodott. A rekordkísérlet részleteiről
nem tudok beszámolni, mert nem voltam ott, csak a végeredményt ismerem:
72 km/h, enyhe hátszélben.
Az Uralok tehát nálunk
nemhivatalosan megkapták a nulla csillagos minősítést, egyébként
több bajunk nem volt velük. Azért uraloztam utoljára akkor áprilisban,
mert azon a bevetésen ezredünk új gépjárműparkja a seggére is vert az
1987-es benzinkeretnek. Beláthatatlan következményekkel járt volna a
Varsói Szerződésre, ha akkor véletlenül tényleg jönnek a Leopard
2-esek. Pedig amikor megjött a szállítmány, lenyűgözve bámultuk a
csőrös mamutokat. Tán még Csizmadia Béla, a kőszegi református templom
galamblelkű kántora (beosztás: géppuskás) is szépnek találta őket.
Szinte már láttuk magunkat, amint a
Kelly hősei főcímzenéjére elzötykölődünk a naplementébe.
– Na, milyen? – kérdi büszkén a tulajdonos-restaurátor, Ragács
János.
– Istenverte egy szar – válaszolom nyögve, ahogy végigdübörgünk
Isaszegen. János se teljesen normális, hogy csak így rám bízta, lakott
területen. Azt hittem, egyből valami dűlőútra fordulunk majd, és csak a
mezőn vezetek, de a mező jóval odébb van. Normálisan fékezni egyelőre
képtelen vagyok, a légfékhez három kísérletnél több kell, hogy finoman
menjen, addig hármasban próbáljuk nem kifejelni a szélvédőt, amikor
fékezek.
A kormány pedig közel sem az az egyujjas szuperszervó, mint amit a
KRAZ-ba raktak. Ezt
pokoli nehéz tekerni,
a váltónak meg valami egészen elmebeteg kiosztása van; mintha az
orosz Ж betűt mintázná a kulissza. Egyes balra hátul, kettes
középen elöl, a hármas középen hátul, de a négyes nem jobbra elöl,
hanem jobbra hátul, a hármas
mellett van. A zaj embertelen. Egy Ural vezetőfülkéjében
köttethetnek mély férfibarátságok, de parázs eszmecsere legfeljebb
tankoláskor folyhat. Tíz perc után már fáj a torkom az
ordítozástól.
Gyárilag
180 ló, ami ugyanolyan képtelenség, mint a 75-ös végsebesség.
„Nyomjad neki” – biztat János halálmegvető bátorsággal, ahogy kiérünk
Isaszegről. Már legalább öt perce, hogy padlón nyomom, válaszolok, és
mutatom a jobb lában: a gázpedálnak beljebb nincs hely. Elered az eső,
a külső tükröt valahogy oda se nézve, zen-íjász alapon már
beállítottam, indexelni is tudok, az ablaktörlőt is képes vagyok
működésbe hozni. Tekerni kell a kapcsolót, akkor indul a sűrített
levegő, és ha nem járna a motor, hallanánk a szerkezet szuszogását.
Pengevékony gumi, de szépen töröl.
A hétliteres V8-asnak inkább
az alapjárata hátborzongató. Abnormálisan csöndes a motor, csak a
kipufogót hallani. Se szelephang, se semmi, az ékszíjtárcsák is
csak úgy forognak, mint valami nagyon precízen megkent malomkerék
tengelye. Hogy pontosan mennyi az alapjárat, nem tudni, mert
fordulatszámmérő nincs. Igazából egy Harley-Davidsonnak is becsületére
válna, főleg hogy ilyen egyenletesen járó HD-re még biztos kell várni
vagy száz évet.
Amilyen halk az alapjárat, olyan hangos az összes többi. Furcsa, de
ez nem egy mámorító V8-hang, inkább
a kínlódást érzem benne, ugyanúgy, amikor páncéltörő ágyút próbált
vontatni. Igazából mintha jártányi ereje sem lenne, éa a terepgumik
búgásán kívül ezernyi nyünyögés, búgás, rezonálás és zörgés
hallatszik.
A mezőre lekanyarodva aztán egy darabig követjük a Barátság
kőolajvezeték nyomvonalát, és egy olyan emelkedőn, amin tán még egy
Niva is kettesben felszökdécsel, az Ural felező-egyest kér.
Ennyire egy tohonya, szerencsétlen V8-ast! Hihetetlen.
Folyamatosan arra gyanakodtam, hogy véletlenül felezőben maradt, vagy
valami ilyesmi, de ugye most van csak felezőben. Ja, és a fűtés! János
szerint jó a fűtése, de az autó egy hónapja lett kész, és szerintem az
a baj, hogy még nem próbálta hidegben. Ami pillanatnyilag itt a
fülkében minket izzaszt, nem a fűtés, hanem a motor hősége a tűzfalon
át, meg persze a kézifék mellett ujjnyi darabol lelátni a földre, ott
is jöhet a melegből. Istenem, tényleg, sose legyen háború, sose legyen
senkinek ez a legkisebb gondja, hogy borzalmas ebben az autóban
közlekedni.
Elméletben persze csodálatos. A sivatagi szűrő például kipufogógáz
segítségével szív vákuumot, és kiszívja a homokot a légszívócsőből.
Szerintem igazából János se érti, hogy működik, de a leírásban benne
van, meg látszik is a vákuumcső.
Az Uralt arra is felkészítették, ha a sivatagot esetleg szökőár
öntené el. Eleinte nem is értettem, benzines motorhoz miért rakják
ilyen magasra a levegő szívócsövet, de a gyertyakábelek és a gyújtás
komoly szigetelést kapott, úgyhogy az Ural 375 impozáns, másfél méteres
gázlómélységgel bír. A katalógusban. Én még a máséval se merészkednék
akkora vízbe.
Előmelegítő segíti a hidegindítást, ami egy benzinesnél megint
furcsa, legalábbis egy olyan országban, ahol ismeretlen a mínusz 40
fok. Az Ural azonban egy másik országból származik. A motortér bal
oldalán van az ő külön üzemanyagtartálya, és a blokk alatt a külön
benzinkályha. A kisebb-nagyobb harci kütyük és tartozékok viszont
tényleg lelkesítők, a 8 tonna teherbírású csörlőtől a keresőlámpán át
az 52-es villáskulcson keresztül az utászásóig.
Az ördögbe, mennyire tisztelem így utólag az Ural-sofőröket!
Hogy tudtak ezzel úgy menni, ahogy, amikor én úgy vezetem, mintha
alligátorokkal viaskodnék? Később János is úgy vezeti, mint egykori
ezredünk sofőrei, úgyhogy őt jelen időben is tisztelhetem. Egyelőre
azonban csak az van meg, mit élhetett át a halálfélelmen kívül
Yves Montand A félelem bérében . Azt egyébként véletlenül pont ilyennek
képzeltem. De egyszerűen képteleség, hogy ez volt a Szovjetunió
alapértelmezett teherautója a nyolctonnás kategóriában.
Az Ural mint füstgenerátor
Extraként hazafelé, amikor már szerencsére János vezetett,
így nem nekem jutott az
úristen, tönkretettem!-élmény, megtudtuk, hogyan is
csinált harctéri ködöt a
T72-es tank.
Szovjetes egyszerűséggel ráeresztett egy hatalmas adag
gázolajat a saját kipufogócsövére, ebből lett akkora
füst, amiben még a kísérő járművek is elbújhattak. Az Ural
teljesen váratlanul kapcsolta be a füstgenerátort,
orrán-száján, meg a fülke mögött is gyönyörűen bodorodott a
köd. Ami azért is meglepő, mert az Ural benzines. Kiszálltunk,
megvizsgáltuk, szörprájz! A hidraulikaolaj folyt el, hidraulika
pedig a szervokormányban van. A vicc, hogy az Uralnak egyébként
is harmatgyenge a szervója, de János szépen hazavezetett, igaz,
a kertkapuban már én is besegítettem a kormánytekerésbe, kicsit
úgy néztünk ki a vezetőfülkében, mint a Ben Hur statisztái az
evezőspadon.
A műbőr üléshuzaton már tökéletes a varrás, a fényezés a maga
katonai stílusában korrekt, alváz-futómű fekete, a zsírzópontok szép
pirosak. Egy éve vette 150 ezer forintért a MÉH-telep előtt,
az Ural már ócskavassorban volt. Ezek szerint ennyi nyolc tonna
ócskavas ára? 18 forint 75 fillér? Kicsit körülnéztem a neten,
egyből találtam egy 22 forintos kilónkénti ajánlatot vasforgácsra.
Persze lehet, hogy sokba kerül ledarálni egy Uralt, sajnos fogalmam
sincs a fémhulladék-piacról. Lőszerszállító autó volt, a hadsereg már
adott is róla igazolást, ami a veteránvizsgához kell: ez a 375D
Katyusa-rakétákat (BM21) vitt a hidegháborúba. Magyarországon ilyen
nincs több. Három és félmillióért árulnak egy Uralt, de az messze nincs
ilyen állapotban. Azért ennyi az ára, mert berendezett műhelykocsi.
János nem militária-buzi, tehát nem játszik katonásdit az Urallal.
Főállásban nyílászárókat forgalmaz, üvegez a saját műhelyében.
Gyerekkorában a nagybátyja KRAZ-zal járt, pontosan azóta vágyott valami
olyasmire. A KRAZ ugyan négy tonnával nehezebb és dízel, de azért ez
abszolút olyasmi. János Tápiószecsőről hozta trélerrel a már 17 éve
mozdulatlan Uralt.
Az összköltségeket valahová hárommillió tájára becsli, ennyiből
viszont már jó esélyekkel indul az autó az oldtimer vizsgán. Ügyelt,
hogy az eredeti szegecsek megmaradjanak. Három vödörnyi csavar jött
össze, mindet lekadmiumoztatta. A plató padjai igazi ujjlevágós
mechanikával működnek, azóta is csodálom, hogy tíz kéz- és tíz lábujjal
szereltem le. Hogy lehessen vele közlekedni, hátra felgurtnizott két
GAZ 66-os lámpát, mert egyébként a hátsó indexek vörösen, az elsők
fehéren villognak. Így aztán egyszerre korhű és használható.
Bármilyen régiséggel aránylag jól lehet szórakozni. Adott esetben
még faros Ikarusszal is nagyokat villanthatunk a megfelelő
rendezvényeken.
– Csak nézd meg, ha kiállok vele a ház elé, tíz autóból nyolc rögtön
fékez,
perceken belül megáll valaki és érdeklődik, mi ez, eladó-e, vagy mi
van, és de jól néz ki. Veterán személyautót nem akartam, és mennyit
jártam megfelelő Ural után! Nagy kár, hogy a krazos nagybátyám ezt már
nem érhette meg, szerintem örülne, ha most látná.
Hát, a jaszkarizásnak elég körülményes, és talán a legperverzebb
formája, de tényleg hatásos.
A kert igazi ékessége, a kommunista ipar egyik legszebb formája.
De Zilt és KRAZ-t is könnyebb vezetni – csak tapasztalt
megszállottaknak!
