Az ezer lóerős Szent Alumíniumtehén

… és egy temetés

De mindennapjainkhoz tartozik egy ennél sokkal szomorúbb esemény vallási celebrálása: a légi temetés. László atya temetési szertartásokat is szokott tartani a budaörsi repülőtéren, utána a hozzátartozókkal a fedélzeten felszáll gépével, és kiszórja az elhunyt hamvait a Duna felett.

A szórásra a Duna egy meghatározott folyamkilométere feletti légtér van kijelölve az M0-s déli részénél. Akit kiszórnak, mintha nyomtalanul tűnne el Magyarország légterében.

De mégsem. Mert akinek fontos volt, annak mindig eszébe fog jutni, amikor felpillant az égre, és amikor repülőgépet lát.

Ez a fajta temetés nagyon különleges, és alig kerül többe a hamvasztásos temetésnél, a koporsósnál pedig lényegesen olcsóbb.

Ennek a gépnek a berepülésén volt szerencsém ott lenni.

A repülőknél alapszabály, hogy évente „lüfiztetni” kell őket, vagyis légügyi alkalmassági vizsgán kell átesniük. Az éves vizsgákon felül még minden egyes nagyobb javítás, átalakítás után is kötelező a berepülés. A Légügyi Hatóság nem tréfál: szigorúbb szabályok vannak, mint az autóknál. Például minden egyes alkatrésznek meghatározott életideje van, ami ha letelt – mindegy, hogy jó vagy rossz –, az alkatrész a kukában végzi.

Berepüléskor a repülő berendezéseinek műszaki állapotát vizsgálják úgy, hogy az összes létező repülési helyzetet kipróbálják. Ez kiterjed a sárkány repülési tulajdonságaira, a motorra, a fékekre és a futóműre. Kipróbálják a maximális sebességet, a minimális, vagyis átesési sebességet, repülést gázadással és anélkül, nagy, 60-70 fokos bedöntésű fordulókban való viselkedést.

Az Ancsa 50-70 km/h között esik át, ami nem meglepő, mivel STOL gép, vagyis a rövid fel- és leszálló úthosszú repülők közé tartozik. És a STOL-ok között is valószínűleg az egyik legjobb tulajdonságú repülő. Felszálló súlya 5,5 tonna és 55 km/h-nál még repülőképes.

Egy repülőnapon láttam mezőgazdasági bemutatót repülni, egyszerűen hihetetlen látvány, ahogy ez az öt és fél tonnás alumíniumtehén 10-20 méter magasan táncol a fejünk felett. A látványnál már csak maga a repülés élménye nagyobb.

Mindig eszembe jut életem első repülése vele. Nyíregyházán, egy ejtőernyős versenyen vittek el egy körre. Nagyon tetszett, a felhők felett gyönyörű látvány, még hányingerem sem volt.

Lefelé aztán még jobb: az üzemanyaggal spórolandó egy darabig orron zuhantunk lefelé. Azt sem tudtam, hol az ég és hol a föld. És nem értettem, hogy ha lefelé megyünk, akkor miért préselődöm az ülésbe. Aztán egy nagy forduló jobbra, egy balra, és már lent is voltunk. Talán még hamarabb is, mint az ernyősök.

Leszállás után Zoli elmondta, hogy a gép igazán jó állapotban van, látszik rajta, hogy nem használták mezőgazdasági munkákra. A gép gyorsult rendesen, volt alapjárat, a fékek is jók voltak, az orrsegédszárny is megfelelően működött. Nehéz volt átejteni, még 70-nél is simán repült. Motorral 50-nél, motor nélkül 70-nél esett át. Amúgy minden paraméter és tulajdonság a tűréshatáron belül volt. Akárhogy faggattam, nem tudott hibát mondani. A szerelők jól dolgoztak.

Azt nem kívánom senkinek, hogy temetnie kelljen, de egy égi templomban megünnepelt házassági évforduló igazán romantikus lehet. Én szívesen kipróbálnám. De előbb-utóbb a temetés is elkerülhetetlen.

Ha már muszáj, én ezt a búcsút választanám.