Meghalt Erich Bitter

Művész, autótervező, gyáros volt ő, egyike az utolsóknak a német autóépítés szép korszakából. Erich Bitter (1933-2023) azon kevesek közé tartozott, akik képesek voltak arra, hogy saját autókat hozzanak létre, s azt családnevük alatt forgalmazzák – sok pénzért, különlegességekre és egyediségre vágyó ínyenceknek. Prototípusokat is épített, Opeleknek szabott egyedi megjelenést, sőt, fiatalkorában volt autóversenyző is, s tűzálló versenyoverallokat is gyártott. Igazi multitalentum volt ő – nem sok ilyen volt, van és lesz. Az autófanatikusok úgy emlékeznek rá, mint a szabad szellemű alkotóra, aki nagyszerű autókat adott nekik.

Szüleinek kerékpárüzlete volt, kerékpárral versenyzett is, indult a Tour de France-on is, majd autókra váltott. Vezetett NSU-t, Ferrarit és Porschéket, majd az Opel felkérte a híres "Schwarze Witwe (magyarul Fekete Özvegy)" becenevet kapott dögerős Rekord kupéjuk hajtására. A 180 lóerős kocsit Niki Lauda is rendszeresen vezette. Jó időket futott vele, kiépítette kapcsolatát a GM német vezetőségével, barátokat és tiszteletet szerzett a rüsselsheimi autógyártónál. Tuning alkatrészeket is forgalmazott, Olaszországból importált is, az Intermeccanicától. Ő volt az Abarth képviselője is hazájában. Tűzálló versenyoveralljait magára is húzta, s olyan képekkel reklámozta őket, amelyeken tűzben áll(t) bennük.

Autógyáros története az 1969-ben a frankfurti IAA-n az Opel által kiállított, két példányban megépített prototípussal, az Opel CD-vel kezdődött. A V8-assal hajtott kocsit a Diplomat vázára építették, futurisztikus külsőt és belsőt kapott, telefon is volt benne, hagyományos ajtaja pedig nem, ugyanis egyben nyílt a tető a szélvédővel a beszálláshoz.

Pietro Frua (1913-1983) megkapta a megbízást, hogy a prototípusból igazi GT-t készítsen. El is végezte a feladatot – hagyományos ajtók kerültek rá, sorozatban készített Opelek alkatrészeivel tette gyárthatóvá a kicsit felvizezett karosszériát – ez lett a Frua CD. Energiája azonban nem volt a gyártásra, s az Opel sem akart ezidőtájt egy kisszériás kupé összeszerelgetésével bíbelődni, így lefújták a projektet. Az Bitternél landolt, aki a Baurnál kijárta, hogy készítsenek neki hozzá karosszériákat. 1971-ben megalapította a Bitter Automobile GmbH-t, az olasz formavilágú, amerikai V8-assal hajtott kocsikat pedig Bitter a háza melletti egy hektáros területen felhúzott csarnokban kezdte el összeszerelni, nagyságrendileg félszáz munkatársat alkalmazva.

Ő is egyszerűsített rajta, elhagyott krómelemeket például, a hátsó futóművet az Opel Diplomatéra cserélte. A Chevrolet Corvette-féle small block maradt, de a széria gyermekbetegségét – a túlmelegedést – Bitter olajhűtéssel küszöbölte ki, két ventilátorral kiegészítve.

Az Opel nem engedte el a kezét, besegített a tesztelésbe is. A kocsit Bitter az 1973-as Frankfurti Autószalonon mutatta be, ahol egyből 176 megrendelést kapott a drága kupéra. Közbeszólt azonban az olajválság, s a megrendelések nagy részét visszamondták. Ő azonban nem adta fel. Mérsékelt ütemű gyártásra rendezkedett be, annak 1979-es leállításáig összesen 395 darab Bitter CD-t készítettek.

Nyughatatlan szíve hajtotta előre, az Opel Senator technikáját használó Bitter SC kupé fejlesztését 1977-ben kezdte el, két évvel később meg is jelent vele a piacon. 418 darab kétajtós kupé mellett 27 kabriót és öt négyajtós SC4 szedánt is gyártott.

Többféle prototípust is épített, például a Roadster/Targa GT-t (1983/84).

Bár készült még pár egyedi Bitter a kilencvenes évektől is, neve inkább finomított Opel modelleken tűnt fel – ilyen volt például az Adam, a Mokka és a Cascada –, de talán az Insignia Bitter a legismertebb alkotásai közül. Ezek a kivitelek már inkább csak a fanatikusoknak mondanak valamit, a többség sima Opelnek nézi őket.

Bitter neve a saját konstrukciójú kocsikról vált ismertté, jól látta meg, hogy a méretes amerikai szív, a dögös olasz forma, németes precizitással összerakva piacképes. Mostanában is épített volna ilyeneket, de látta és tudta, hogy a ma kocsijai sokkal bonyolultabbak már, s nem nagyon lehetne kivitelezni egy ilyen projektet – maradtak a tuning alkatrészek és a kissé felspécizett Opelek forgalmazásánál. Életéről három könyv s számtalan újságcikk is megjelent.

Hívei klubtalálkozókat minden évben tartanak, a tavalyira sajnos nem jutottam el, de hívott, otthonában látogassam meg, számtalan elfoglaltsága mellett szakított volna időt rám. Megvásároltam két modellt, pár prospektust is, hogy majd dedikálhassa nekem. Terveztük a beszélgetést, de az élet közbeszólt, egy betegség miatt ő időközben az égi országutakon folytatta. Isten Önnel, Herr Bitter, így ismeretlenül is köszönöm, hogy itt volt nekünk, s munkásságával elkápráztatott bennünket, s hálás vagyok azért, hogy vágyakat alkotott nekünk.