A ragacsos gyorskocsi

Ahogy nézegettem a csöppséget, egyre az járt a fejemben, hogy én ilyen picike autóval nem mernék gyorsan menni. Aztán megláttam az első féket és hátrébb léptem még egyet. A fék teljesen az utcai változat. A tárcsa nagyobb ugyan, de a féknyeregben összesen egy dugattyú található. Ismerik azt a ráhúzós fajtát, ami kis csapokon keresztül húzza a másik oldali pofákat a tárcsára (egyébként meg ilyen a modern úszónyerges rendszer). Na, ebben ilyen van. Én most rakattam fel négydugattyús nyergeket a kocsimra, Gyugyó barátom meg nyolcdugattyúsokat vett a Mercijére. Erre itt az utcai egydugós. Hihetetlen.

Ferkó viszont azt mondta, a fékre sosem volt panasza. Teljesen elégedett vele. Hiszek neki, meg hát mégiscsak bajnokok lettek ilyen fékkel, annyira rossz nem lehet. Gyorsan körbefotóztam, aztán kiálltunk vele a napra, hogy legyenek világosabb képek is. Közben végeláthatatlan sztorizásba fogtunk. Tavaly Esztergomban mekkorát esett az akárki, aztán hallottad-e, hogy a Szabó Gergő kocsiját miért nem vették át most… stb., stb., stb. Ezeket nem mesélem el.

De azt igen, hogy szponzorkérdésben ugyanabban a cipőben járnak ők is, mint minden versenyző. Itt ez az egyedi autó, amilyen se közel se távol nem szerepel raliban. Portugáliában, meg még valahol van pályán kupasorozatuk, de raliban nem nagyon. És akkor ők beleáldoznak sok lóvét, hogy egy ilyennel menjenek. Eredményeikkel jócskán népszerűsítik a márkát, és se az importőr, se egy márkakereskedő nem áll melléjük, hogy támogassa őket. Pedig tuti profitálhatnak belőle, hiszen a ralivébén sem csak buliból mennek a gyári csapatok. Állítólag kimutatható a vásárlási kedv növekedése, ha eredményes egy márka. De hát Magyarország kis piac, tudjuk.

Aztán egyszer csak azt kérdi Ferkó, megyünk-e egyet a kocsival. Felcsillant szemem. Persze. De látom, hogy rossz oldalra ül, a kormány mögé. Mondtam is neki, hogy üljön át a másik ülésbe, de csak nevetett. Na, ma is elmarad a vezetési élmény. A dízel, automata Jeep semmit sem nyújtott, erre vártam egész nap. Meg már tegnap is. Mindegy. Fordultunk néhány kézifékeset, meg gyorsítottunk kicsit. Zsíros volt ám így is. A motor villámgyorsan felpörög - állítólag 6-7 ezernél feljebb felesleges forgatni -, és a nyitott kipufogóból áradó öblös hang mellett igazi versenyhangulata van.

Kemény rugózás, ugye, belül a szokásos full fapad, csörög-zörög és eközben nem érezni a sebességet. 1300 köbcenti, 135 lóerő, 140 Nm. Nem sok, de a kis bódéhoz bőven elég. A sportcuccok miatt az utcaihoz képest teljesen más a karakterisztikája. A hátsó nyomtáv pogácsákkal kicsit szélesebbre van véve, így nem csóválja a hátulját, csak ha már nagyon muszáj. Kanyarsebesség rulez.

És nagyjából ennyi. Megbeszéltük, hogy emilben kapok néhány racing fotót, és már búcsúztunk is. Vissza a Jeepbe, és irány Dunaföldvár, hogy meglátogassuk Szözsi haverját, Mickey Rourke-ot. Igazából nem ez a neve, csak én neveztem el így, mert nagyon hasonlít rá. A benzinkúton találkoztunk, ahol megint elfogyott pár cigi, meg vettem egy üveg zöld teát is. Aztán úgy elpofáztuk az időt, hogy utolért minket a meteorológia által beígért, nyugatról érkező vihar.

Húztunk vissza Pest felé ezerrel a Jeeppel. Alighogy az M6-ra értünk, éjszakai sötétség borult ránk, inkább barna volt, mint fekete. Fantasztikus látvány. A környező szántóföldekről felkapott föld és homok keringett a levegőben, minden elsötétedett. Eső sehol. Aztán olyan 50 kilcsivel feljebb megjött az is. Hatalmas zuhéban értünk haza.

Milyen jó a Yarisnak - gondoltam este elalvás előtt. Bent pihen a garázsban, várja a következő futamot. Sőt, milyen jó Ferkónak, hogy működik a kocsija… az enyém talán sose fog már…