Így nem lett a hollandoknak szupervonata

2023.02.25. 16:17

A Joop Den Uyl által vezetett kormány először 1973-ban tárgyalt arról, hogy Hollandiát és Belgiumot is be kellene kapcsolni az akkor még tervezés alatt álló, nagysebességű európai vasúthálózatba. A holland államvasút, vagyis a Nederlandse Spoorwegen (NS) csak 1988-ban indította el a három nagysebességű HSL vonal tervezését. Ez a három vonal a HSL-Zuid, a HSL-Oost és a HSL-Noord volt. Az NS előzetes terveit a holland kormány 1989-ben fogadta el, egy évvel később pedig megkezdődött a tervezési munka és a leendő vasútvonal engedélyeinek beszerzése.

Az Antwerpen és Amszterdam Schipol közötti HSL-Zuid építése 2000-ben kezdődött, és 2006-ban fejeződött be. A HSL-Oost projektet 2001-ben, a HSL-Noord megépítését pedig 2007-ben törölték. Ez utóbbinak a szerepét részben átvette a 2006 és 2012 között épült Hanzelijn vonal, amely az ország nyugati és északi részét köti össze Lelystadon és Zwollén keresztül. Ez a vonal főként a meglévő infrastruktúra átépítését tartalmazta 200 km/h-ás sebességre. Végül a HSL-Noordot sem felejtették el, 2012-ben Lelylijn néven újra elővették, és a Hanzelijnhez hasonlóan a meglévő vonal 200 km/h-ás upgrade-jét tartalmazza. Ez a vonal Groningent köti össze Lelystadtal, és 2020-ra készült el.

Nagysebességű, tehát 200 km/h fölötti vonatközlekedés egyedül a HSL-Zuid vonalon van jelenleg, amelyen a francia vasúttársaság Thalys, a több európai ország által üzemeltetett Eurostar és a németek ICE 3 nagysebességű motorvonatai közlekednek. Az eredeti tervek szerint azonban holland-belga közös üzemeltetésű szupervonatoknak is kellett volna közlekedni itt, ez azonban végül nem jött össze.

Fyra, azaz négy, vagy büszkeség

A HSL-Zuid vasútvonal megépítése összesen hétmilliárd euróba, mai árfolyamon nagyjából 2 751 milliárd forintba került. Ez még egy olyan gazdag országban, mint Hollandia is óriási összeg, ezért a döntéshozók már csak pusztán presztízsből is szerettek volna saját szolgáltatást az új nagysebességű vonalon. Erre a célra jött létre 2004 elején a KLM és az NS közös vállalata, a HSA, amelyhez csatlakozott a belga állam vasúti vállalata (SNCB) is. A vonalon közlekedő vonatok és a szolgáltatás neve Fyra lett, ami svédül négyet, hollandul (egy kis áthallással) pedig büszkeséget jelent. Ez az elnevezés arra a négy városra (Amszterdam, Rotterdam, Antwerpen és Brüsszel) utal egyébként, amelyet ezzel a szolgáltatással kívántak összekapcsolni. Az NS, vagyis az állami vasúttársaság 90 százalékos tulajdonában lévő HSA rekordmagas pályahasználati díjat fizetett a holland államnak, évente 178 millió eurót, ami pont kétszerese az ugyanezen a vonalon közlekedő, francia Thalys által fizetett összegnek.

A vonatközlekedés még be sem indult, amikor a HSA-nak már pénzügyi gondjai támadtak, ami főként a magas pályahasználati díjból eredt. Ezért az SNCB és a HSA megegyezett abban, hogy spórolás céljából az eredeti tervekhez képest nem háromszázzal fognak közlekedni az új vonatok, hanem mindössze 250-nel. Így a nagysebességű motorvonatok ára és az üzemeltetési költsége is alacsonyabb lehet. Jól gondolkodtak, ugyanis a 2005-ben kiválasztott olasz Ansaldo Breda V250 motorvonatok körülbelül fele annyiba kerültek, mint a TGV vagy az ICE járművek.

Mindeközben a HSA újabb spórolásra kényszerült, ezért azt ajánlották a partnereiknek, hogy az Ansaldo Breda motorvonatok csak 220 km/h-ás sebességgel közlekedjenek a HSL-Zuid vonalon. Így a vonatok vételára jóval olcsóbb lehetne. Azonban hamar kiderült, hogy ha a vonatoknak csökkentett sebességgel kell haladniuk, akkor a HSA által vállalt menetidő csökkentés nem valósul meg (Az ötletet egyébként az SNCB is ellenezte.) A fentiek miatt ezt a spórolási tervet lesöpörték az asztalról.

Az olasz meló

Az Ansaldo Breda V250 Fyra vonataival - amiket a köznyelv a vonatok Fiat Multiplájának nevezett el - elég hamar elkezdődtek a gondok. Ezek a gondok főként abból származtak, hogy az olasz cégnek semmilyen tapasztalata nem volt addig a nagysebességű motorvonatok gyártásában. Így nem csoda, hogy a 19 megrendeltből az első szerelvényt két év késéssel, 2009-ben adták át. Az első vonat még ebben az évben megkezdte az utaspróbákat a HSL-Zuid vonalon, de egyelőre csak a holland szakaszon, csökkentett, 200 km/h-ás sebességgel, Amszterdam Centraal és Rotterdam között. Az Ansaldo Breda továbbra is csak késve tudta szállítani a nyolckocsis motorvonatokat, így végül több mint négy év késéssel, 2012 decemberében sikerült elindítani a teljes vonalon a nagysebességű vasúti szolgáltatást, kilenc beérkezett motorvonattal - amik már ezekben a napokban óriási problémákkal küszködtek.

A V250-esek műszaki gondjai miatt, amelyek nagyon sokrétűek voltak, a járatok nagy részét le kellett mondani. Teljes szerelvények áztak be - még a javításukat követően is; több kocsi tengelyén, alig pár napos üzem után már rozsdafoltok jelentek meg; tervezési hibák miatt az elektromos és hidraulikus vezetékek megsérülhettek. Az elvileg sorozatban gyártott szerelvények között az NS műszaki ellenőrei több jól látható különbözőséget fedeztek fel. Az akkumulátorok hibás beszerelése miatt a kocsik kigyulladhattak (Több kocsi padlóján is találtak égésnyomokat).

A legnagyobb gondot azonban a fékrendszer jelentette, amit az NS szerint 160 km/h-ás sebességre terveztek, így nagyon megnőtt a vonatok fékútja. Ezt a fékkel kapcsolatos gondot egyébként az olasz gyártó soha nem ismerte el, de lelkükre legyen mondva, mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy a vonatok üzemelhessenek. Az Ansaldo Breda egy hetven(!) fős javító csoportot küldött Hollandiába, hogy életre keltsék a meghibásodott szerelvényeket, de a konstrukciós hibák tömkelegével nem sikerült megbirkózniuk.

Nem tettek jót a V250-eseknek a téli körülmények sem, a hideg havas időben a szerelvények alvázára vastag jég fagyott, amik nagy sebességnél leválva sérüléseket okoztak az alvázra szerelt berendezésekben. Mind a kilenc leszállított szerelvényen találtak ilyen sérüléseket, ezért 2013. január 18-án a teljes flottát leállították. A mindössze öt hétig üzemelő szolgáltatás szomorú mérlege: 76 lemondott járat és 45 százalékos menetrendszerűség, ezzel még a Magyar Államvasutakat is alaposan alulmúlták.

Mentették, ami még menthető

A flotta leállítását követően a belga SNCB szinte azonnal bejelentette, hogy kiszáll a projektből, és az általuk megrendelt, de még le nem szállított három V250-esre nem tartanak igényt, maradnak inkább a Thalys, az Eurostar és az ICE közlekedtetésénél. A csőd szélén tántorgó HSA mentve a menthetőt hagyományos (TRAXX) mozdony vontatta vonatokat állított forgalomba, amelyek követték az Ansaldo Breda motorvonatok színvilágát, és eleinte a Fyra feliratot is viselték.

Ezek a vonatok mindössze 200-zal közlekedtek a 300-as pályán, ezért némi menetrendi korrekciót is végre kellett hajtani. Az NS az olasz gyártót tette felelőssé a műszaki hibákért, amire az Ansaldo Bredának az volt a válasza, hogy ezeket a problémákat néhány napon belül megoldják, de valójában a HSA a csőd szélén táncol, és nem akar fizetni a vonatokért. Ez utóbbiban valóban volt némi igazság, ugyanis a hollandok már inkább szabadultak volna az egész projekttől.

Az olaszok január végén bejelentették, hogy a szerelvények kijavítása hónapokig is eltarthat, ezért a HSA szerződést bontott, és az egyre erősebb politikai nyomás hatására perrel fenyegették a vonatokat gyártó Ansaldo Bredát. A résztvevők 2014 elején, peren kívül, abban egyeztek meg, hogy az Ansaldo Breda visszaveszi a leszállított vonatokat és 125 millió eurós kártérítést fizet a HSA-nak. Ez meg is történt, de a HSA-t és a Fyrát ez a megegyezés már nem mentette meg, a cég 2014 végén végleg csődbe, az eszközeit és a dolgozóit átvette az NS.

Fejek hullottak a kudarc miatt

Hollandiában nagy közfelháborodást keltett a Fyra fiaskó, ezért egy független vizsgálóbizottságot hoztak létre a kormányzó pártok. A Fyra-bizottság jelentése több érdekes megállapítást is tett. A projekt teljes időintervalluma nagyon hosszúra nyúlt, 15 és fél év volt, amiben benne van a 300-as vasúti pálya megépítése is. Így az egész projekt 11 milliárd euróba, mai árfolyamon nagyjából 4300 milliárd forintba került. A jelentés kitér arra is, hogy a hétmilliárd eurós pályaépítés végül nem veszett kárba, mert azokat más vasúttársaságok használják, igaz a vonal kapacitása bőven elbírna több vonatot.

Felmerült a korrupció gyanúja is, miszerint a HSA és az Ansaldo Breda is kenőpénzeket adott át tisztviselőknek és politikusoknak, összesen 1,4 millió euró értékben, de ezt soha nem tudták bizonyítani a hatóságok. A legmegdöbbentőbb megállapítás a jelentésben mégis az, hogy sem a hatóságok, sem a részt vevő vasúti társaságok nem ellenőrizték megfelelően a V250 vonatok műszaki részleteit. Így az olaszok olyan vonatokat építettek, amilyet jónak láttak. A Fyra bizottság jelentésében kitér arra is, hogy a rengeteg spórolás sem tett jót a projektnek. A jelentés nyilvánosságra hozása után néhány nappal több érintett politikust is leváltottak, köztük Wilma Mansveld Vízügyi- és közlekedési minisztert is.

A 17 darab elkészült Ansaldo Breda motorvonatot egy alapos ráncfelvarrás és a hibák kijavítása után ETR 700 néven az Olasz Államvasút (FS) vásárolta meg, feleannyiért, mint amennyiért a hollandok vették volna meg őket, ám Hollandia nem tervez nagysebességű szupervonatokat vásárolni a közeljövőben. Az NS vezérigazgatója Wouter Koolmees nemrég azt nyilatkozta, hogy a jelenleg Hollandián átívelő nagysebességű kapacitás bőven elegendő az igények kiszolgálására, ezért a társaság 2036-ig nem tervezi nagysebességű motorvonatok beszerzését.

Viszont az új, 200-zal közlekedő, Alstomnál gyártott Intercity Nieuwe Generatie (ICNG), motorvonatok első példányai már megérkeztek, amelyektől azt várják, hogy enyhíteni fogják a rengeteg késést, ami jelenleg az NS  legnagyobb gondja  (Érdekesség, hogy a holland vasút legnagyobb problémája, évtizedek óta ugyanaz, mint a MÁV-é, csak a hollandok meg is próbálnak ellene tenni valamit). Visszatérve az ICNG motorvonatokra, ezeket az Alstom szerelvényeket az idei évtől vetik be a nagysebességű vonalakon, valószínűleg sokkal nagyobb sikerrel, mint amekkorát a Fyra aratott.

Ha olvasnál még gyors vonatokról, a 500 km/h-val lebegő japán SCMaglevről készült cikkünket itt találod!

Kapcsolódó
Chuo Shinkansen: nekünk sci-fi, a japánoknál valóság az 505 km/h-s gyorsvasút

Chuo Shinkansen: nekünk sci-fi, a japánoknál valóság az 505 km/h-s gyorsvasút

2027-ben indulhat a lebegő szupervasút, de a 10 billió jenes megaprojektnek megvannak a maga kockázatai.

Az oldalról ajánljuk

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
  • Hírek

Villanyautó-kockázat: kimatekozták

Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.

36 perce
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35