Tényleg tetű lassú a Dacia Spring?

Titánok harca: Dacia Spring vs. Peugeot 206 1.1 gyorsulási verseny

2021.05.29. 17:25

A Dacia Spring megjelenésekor 15 és 20 másodperc közötti 0-100-as gyorsulások forogtak a kocsiról szóló anyagokban (ahány helyen, annyiféle), azzal az infóval, hogy ez az autó elképesztően lassú. És persze gyenge, 33 kilowattos a motorja, ami 45 lóerőt jelent benzingőzre átszámítva. A végsebessége pedig 125. Nem mérföld per óra, hanem kilométer. Tényleg használhatatlanul lassú?

Oké, még a drágább változata is hétmillió alatt van, de ez itt nem a teszt, olvasd el az első, gyors menetpróbát itt. Csak arra voltam kíváncsi, hogy ez a borzalmas, hivatalosan 19,1 másodperces gyorsulási érték mit jelent a valóságban. Azt hihetnénk, hogy korábban nem volt hasonló tetű autó az utakon a Trabantok eltűnése óta, pedig volt. Csak nem igazán tudtunk róla, hiszen ezeket a verziókat nemigen adták újságíró kezébe. Az utóbbi évtizedek alapmotoros kisautói ugyanis nagyon hasonló nulla-százas gyorsulásokra voltak képesek, egy ezres Corsa, Spalsh, Fabia 55-65 lóerővel semmivel sem volt dinamikusabb.

Kapcsolódó
Ennél olcsóbb villanyautó nincs

Ennél olcsóbb villanyautó nincs

A Dacia a Spring Electric-kel megmutatja, hol a legalja. Hogyan lehet ennyi pénzből egy elektromos autót kihozni?

A rövid időt nálunk töltő Springhez a Becsületesnepper beszámított kocsijai közül egy 1,1-es, 60 lóerős Peugeot 206-ost szemeltünk ki ellenfélnek. A Peugeot ezzel az alapmotorral a gyári adat szerint 15,4 másodperc alatt gyorsít százra. Mivel a szigorú szabványmérés feltételei nem egyszerűen teljesíthetők, inkább egy szemléletes módját választottuk az összemérésnek: egymás elleni gyorsulás. Ám nemcsak állórajttal, hanem repülőrajttal is – ez a rugalmasságot mutatta meg.

Ami látszik: messze nem akkora a különbség a két autó között, mint az a teljesítményadatokból tűnne. Már csak azért sem szabad ez alapján minősíteni, mivel a teljesítmény (inkább) a végsebességre jellemző adat, viszont a Dacia nyomatéka 125 Nm, ami simán egyenértékű egy 1,3-1,4 literes motoréval, viszont 500-2500-as fordulat között végig ennyi. A Peugeot mindössze 94 Nm-t tud, de a kerékig még ott a váltó és a végáttétel, vagyis a vonóerőben nem biztos, hogy nagy a különbség – viszont a Spring nyomatékleadási jellege akkor is sokkal kedvezőbb.

Ráadásul a Spring 970 kiló, vagyis nem egy nehéz darab a villanyautók között, csak 85 kilóval nehezebb a Peugeot-nál – mint látszott, tényleg csak keveset kap álló rajt esetén, és az a hátrány is a 206-os kipörgő kerekes rajtja miatt alakul ki, utána gyakorlatilag nem nő a távolság. Repülőrajtnál 30-ról már a Dacia veri meg a Peugeot-t. A videón nem szerepel, de 40-ről is gyorsítottunk egyet: ekkor a Peugeot közelebb van a nyomatéki maximumához, így kevésbé marad le, a 100 km/h tempó felé közelítve pedig már jobban megy a lassan kifulladó Daciánál.

De ez már nem a városi tempó, márpedig a Spring oda való. Illetve országútra, de ott már nagy hidegvér és hosszú belátható szakasz kell a lovaskocsinál gyorsabb dolgok megelőzéséhez. Vagyis autót – főleg városba – nem az adatok alapján kell venni, illetve ha igen, ez a 0-50-es gyorsulás, ami a Dacia esetében 5,8 másodperc. Álmos forgalomban ennél lényegesen lassabban gyorsít bárki, vagyis a Spring ereje bőven elég, akármennyire is riasztóak a számok papíron.

Az oldalról ajánljuk

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Ez nem utcai autó, gyerekek...
  • Belsőség

Ez nem utcai autó, gyerekek...

Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.

március 21., 17:27
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
  • Égéstér

Laikus sztárvendég az Égéstérben!

Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.

március 21., 15:58
Egy exeddel találkozni mindig nehéz
  • Technika

Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.

Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.

március 22., 06:03
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
  • Tesztek

Kamasuka még mindig őrzi a kincset

Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.

március 21., 15:57
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

4 órája
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
  • Hírek

Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg

2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.

március 21., 14:31
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
  • Hírek

Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán

A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.

március 21., 13:39
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
  • Hírek

Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt

Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.

március 21., 12:32
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Audi RS3 FL
  • Hírek

Audi RS3 FL

március 21., 14:43
Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.
  • Tesztek

Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.

március 21., 13:01
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Neked ajánlott