Miért gyulladnak ki a BMW-k?

2019.04.08. 06:51 Módosítva: 2019.04.08. 08:04

Minden újabb cikk újabb tanulságokat szül, ezért folytatjuk sorozatunkat, melyben az egyes 2011. augusztus és 2017. augusztus közt gyártott dízelmotoros BMW-k spontán kiégésével foglalkozunk. Világszerte 1,6 millió autó lehet érintett, Magyarországon biztosan több, mint hatezer, és az is biztos, hogy az autók gazdái néha túl későn tudják meg, hogy szervizbe kéne vinni az autót. Ezúttal annak jártunk utána, hogy miért keletkeznek a tüzek, illetve mit kellene tennie a BMW-nek, hogy mostantól egyetlen autó se gyulladjon ki.

Mihály autószerelő. Azután írt nekünk, hogy március 29-én hosszú cikket olvasott a Totalcaron arról, hogy több mint két évvel az első, itthon is részleteiben ismertté vált eset után, illetve öt hónappal a BMW világméretű visszahívási akciójának, elnézést, technikai kampányának kezdete után még mindig rendszeresen gyulladnak ki és égnek porrá a főként F10-es szériához tartozó 520d és 530d típusú BMW-k.

Mihály barátja egy évvel ezelőtt vásárolt a felesége számára egy 2015-ös BMW 320xd-t. Látta a korábbi cikkeimet, ezért javasolta, hogy azonnal ellenőriztessék egy márkaszervizben, ez az autó is érintett-e a gyári kampányban, és mivel kiderült, hogy igen, elvégezték rajta az EGR-hűtő cseréjét és a szükséges ellenőrzést. Az autó néhány napja menet közben rángatni kezdett, a motortérből füst szivárgott az utastérbe, de sikerült időben leállítani.

Később, a szervizben kiderült, hogy a motor majdnem kigyulladt. Erről tanúskodik a Mihály által küldött két fotó is, melyeken a műanyag szívócsövön keletkezett lyuk, illetve a motoron lévő burkolat zajcsillapító paplanján lévő olvadásnyom látható. 

Hogyan történhetett mindez a hivatalos szervizkampányban már ellenőrzött, és alkatrészcserén átesett autóval? Mihály szerint az EGR hűtőfolyadék szivárgása csak apró elem a hibahalmazban. 

Az első és legnagyobb probléma, hogy a műanyag szívócsőben, mint minden közvetlen befecskendezéses motorban, olajos korom rakódik le. Csak a második lépcső az EGR-hűtő meghibásodása. Ha ez nem hűti le eléggé a visszaáramoltatott gázokat, azok könnyedén meggyújtják a szívósorban az amúgy is lobbanásponton egyensúlyozó lerakódásokat. Ezután a turbónyomás miatt az izzó olaj és korom megolvasztja a műanyag szívócsövet. Miután átlyukad, már csak a szerencsén múlik, hogy a kicsapó szúróláng mit fog elérni. Ha a 320xd hibája autópályán jelentkezett volna, ez a kocsi is porrá ég. - írja Mihály.

Hasonló következtetéseket vont le annak a független BMW-re szakosodott szerviznek a vezetője is, akinek tanácsait már az első, 2017-es eset óta kikérem ezekkel az ügyekkel kapcsolatban. Szerinte végzetes lehet, ha egy ilyen autó gazdája nem ellenőrizteti a teljes szívó és kipufogórendszert, beleértve az EGR-t, a turbót, a szívócsövet és a részecskeszűrőt, illetve nem cseréltet ki több, erre szoruló elemet is a gyári kampány ajánlásaitól függetlenül.

20181023 134940

Egy másik olvasónk, az ügyben 320d GT-tulajdonosként érintett Piblinger Tibor egy éve részletesen levezette, hogyan mentette meg saját autóját a kiégéstől. Mivel épületgépész mérnökként amúgy is foglalkoztatták a hiba mélyebb összefüggései, időközben tovább kutatott, és még részletesebb összefoglalót írt. Ez segít jobban megérteni a tűzesetek hátterét, ráadásul ő is egy azok közül a dízel-BMW-tulajdonosok közül, akik máig nem kaptak értesítést a cégtől a technikai kampányról. 

Leírásából kiderül, hogy ezeken a motorokon az EGR-hűtő előtt, de azzal egybeépítve egy megkerülőcsappantyú található. Alaphelyzetben, vákuum nélkül a megkerülő csappantyú lezár, ilyenkor már az EGR-hűtőn keresztül áramlik a kipufogógáz. Ám a motor bemelegítési fázisában (50 Celsius fokos hűtőfolyadék-hőmérséklet alatt) kinyit, így ilyenkor a kipufogógáz a hűtő megkerülésével jut el a szívócsőig. Ezzel azt akarják elkerülni, hogy a hidegen üzemelő motor telerakja szennyeződésekkel az EGR-hűtőt, illetve ebben az üzemállapotban a károsanyag-kibocsátás csökkentését segíti a megoldás. A megkerülőcsappantyút vákuum vezérli egy munkahengeren keresztül, ez egy gumicsövön át áll összeköttetésben a mágneses vezérlőszeleppel.  

Miután Tibor kicserélte saját autójának motorján a rendszer rendellenes működése miatt hat helyen kiolvadt szívócsövet, gyári szervizszoftverrel kiolvasta a hibakódokat, melyek közül a legfontosabb így szól: "Bypass controller: electrically or mechanically faulty" - az üzenet a fentebb részletezett vákuumrendszer hibájára utal, így Tibor célirányosan kereste tovább a majdnem kigyulladó autó valódi hibáját.

Az EGR-modul megkerülő csappantyúját a hűtővízhőmérséklet-különbségek alapján működteti a számítógép. Amikor a megkerülőág jól működik, a hőmérséklet-változás gyors. A hibás működés jele a minimális hőmérsékletváltozás, de ezt a rendellenességet csak több hiba együttes fennállása esetén naplózza a motorvezérlő elektronika, például ha a szabályozáshoz használt hőmérséklethatárok közötti abszolút különbség 3 kelvin fok alá esik. 

A fentiek alapján Tibor hamar megtalálta, hogy saját autóján azt követően hibásodott meg az EGR-rendszer, hogy az EGR-hűtő előtti csappantyúhoz vákuumot szállító, szövetborítású gumicső kidörzsölődött és kilyukadt. Így a csappantyú alaphelyzetben, zárt állapotban maradt. Ennek következtében a motor mindvégig a meleg üzemnek megfelelően, vagyis az EGR-hűtőn keresztül vezette vissza a kipufogógázokat, ettől rendellenesen nagy mennyiségű lerakódás képződött a hűtőben.

A lerakódás hatására a hűtő hatásfoka leromlik, a gázhőmérséklet részteljesítményen folyamatosan emelkedik, leginkább az autópályás használathoz tartozó állandó, nagy teljesítményen. A forró kipufogógáz hatására az EGR-hűtőben a lerakódások, illetve a turbó természetes résolaj-veszteségéből származó olajfilm meggyullad, majd a töltőlevegő hatására szúróláng képződik, amely a műanyag szívócsövön keletkező lyukakon át lángra lobbantja a motortér éghető anyagait. 

A hiba előzményeként és jelenségként hűtőfolyadékszint-csökkenést jelzett a számítógép, mielőtt az autó kigyulladt, de a motortérben nem lehetett szivárgásnyomokat látni. A BMW érvelése abból a szempontból helyes, hogy ez a veszteség a túlhevült állapotban működő EGR-hűtő hajszálrepedésein át elszivárgó hűtőfolyadék miatt keletkezik. A fentebb részletezett hibasorozat miatt szabályozatlanul működő EGR-hűtő ugyan egy ideig elviseli az akár 450-700 fokos kipufogógázt, de tartósan nem. Viszont Tibor szerint nem az EGR-hűtő szivárgása okozza az autótüzeket. Ez csupán annak a következménye, hogy a rendszert szabályozó mágnesszelep és vákuumcső túl közel van a forró motorhoz, és a cső kiolvadása nyomán elszabadulnak a folyamatok. ráadásul ezekről sokáig nem tájékoztatja a vezetőt a számítógép

Az autók műszerfalán menet közben a hibára figyelmeztető sárga háromszög jelenik meg, melyet olykor a "Vezessen lassabban! Nem áll rendelkezésre a teljes hajtásteljesítmény. Ellenőriztesse márkaszervizével!" - üzenet egészít ki a központi kijelzőn. Az autó motortere füstölni, másodpercekkel később pedig lángolni kezd és a tűz a lakosság számára hozzáférhető eszközökkel gyakorlatilag megfékezhetetlen. 

A 2011. augusztus és 2017. augusztusa közt gyártott négy- és hathengeres turbódízeleket érintő probléma nem minden egyes példányban okoz potenciális veszélyt, vagyis nem fog minden autó kigyulladni, amelyben az ebben az időszakban alkalmazott N47D20, N57D30, illetve a 2014-ben bevezetett B47 motorkód-kezdetű konstrukció található. Ugyanakkor, ha a gyári közleményekre hagyatkozunk, képtelenek leszünk eldönteni, hogy a 20d vagy 30d típusnév-végződésű autónk is ki fog-e gyulladni vagy sem. 

Erre enged következtetni a tény, hogy az M7-esen március 23-án kigyulladt autó 2018. októberében járt szervizben, akkor nem jelezték a gazdájának, hogy az autó érintett a kampányban, majd pár nappal azután, hogy az 520d kiégett érkezett meg a levél a szerviztől, hogy vigye be az autót EGR-ügyben. 

Egy vidéki kereskedésből vásárolták tavaly azt a 2015-ös 520d-t, amelynek gazdája egy korábbi cikkem hatására visszament a céghez érdeklődni, hogy az autó érintett-e. Akkor azt mondták, hogy az alvázszám alapján nincs teendő ezzel a példánnyal, majd amikor megjelent a március 29-i újabb cikk, az autó tulajdonosa ismét, a cikk kinyomtatott példányával ment vissza szervizbe, ahol alapos vizsgálatot követően előjegyzésbe vették alkatrészcserére a következő hat héten belül. Olvasónk azt írja, hogy ezúttal nagyon készségesek voltak és ígérték, hogy a javítás idejére ingyenes csereautót adnak, de kérték, hogy azonnal jelentkezzen, ha a várakozás heteiben jelentős hűtőfolyadékszint-csökkenést tapasztal.

Ő sem érti, mi változott az előző, decemberi rákérdezés óta, mitől vált veszélyeztetetté az autó, amit korábban az akcióban nem érintettnek titulált a hivatalos márkaszerviz és kérdés az is, hogy ha nem erősködik, vajon valóban számíthatott volna-e a cég értesítésére vagy sem. 

Ismét írtam egy kérdéssort a BMW Magyarországnak, vagyis a márkaimportőrnek, mert nem hagy nyugodni a sajátos ügyfélkezelési logika. Kérdéseimet azért közlöm, hogy maguk is el tudják dönteni, mennyire kielégítőek a cég válaszai. 

Kérdések tőlem:

– Hogyan lehetséges ez, és mi indokolja, hogy sokáig nem lehet érdemi információt kapni arról, hogy egy-egy ilyen autón szükséges-e elvégezni az alkatrész-ellenőrzést, illetve cserét?

 Miért nem hozza egyszerre nyilvánosságra a gyár az összes érintett alvázszámot, hogy az autók gazdái jó előre számolhassanak a kockázatokkal?

 Mit tehetnek azok a tulajdonosok, akiknek autója az előtt gyullad ki, hogy megkapják az értesítést?

 Tervezi-e az importőr, hogy az értesítési láncba bevonja a Belügyminisztériumot is, a probléma súlyosságára és kockázataira tekintettel?

Válasz a BMW-től:

"A BMW Group ahogy megbizonyosodott az első tűzesetek potenciális kiváltó okáról, alapos műszaki vizsgálat után - műszaki akciót hirdetett. Magyarországon az elmúlt időszakban már több mint 2000 járművet ellenőriztek a hivatalos márkaszervizek, mely átvizsgálás most is folyamatosan zajlik. A minőségellenőrzési és javítási folyamatok során egyre pontosabb információk birtokába jut a gyár, és ezeknek megfelelően alakítja a műszaki akciók paramétereit és hatályát. Mindazonáltal a BMW Group igyekszik mindent elkövetni az ügyfelek biztonsága érdekében.

A műszaki akcióban potenciálisan érintett autók tulajdonosait folyamatosan értesítjük, célunk, hogy minél hamarabb elérjük őket felhívásunkkal. A járművük potenciális érintettségében bizonytalan tulajdonosok mindig bizalommal kereshetik a hivatalos BMW márkaszervizeket alvázszámuk ellenőrzésével, autójuk átvizsgálásával, illetve időpont egyeztetésével kapcsolatosan.

A meghibásodás esélye nagyon kicsi, és minden esetben előre jelzi a hűtőfolyadék fogyása, teljesítmény vesztés és/vagy figyelmeztető hibajelzések az autóban. Amennyiben a tulajdonos ilyen jeleket tapasztal, arra kérjük, lépjen kapcsolatba hivatalos BMW márkakereskedésével, szervizével.

A BMW Group elsősorban elővigyázatossági okokból műszaki akciót hirdetett világszerte, ahogy Magyarországon is. Felhívásunkkal a tulajdonosokat, előbb tavaly októberben a BMW Group a nemzetközi sajtóoldalán keresztül, majd közvetlenül is megkerestük. A tulajdonosok értesítése folyamatosan zajlik, illetve az így el nem érhető tulajdonosokat ismételten, valamint más csatornákon is meg szeretnénk keresni."

Eddig a cég levele. Hogy mennyire érdemes volna csiszolni még ezen az értesítési szisztémán, azt egy másik eset is igazolja. Olvasónk, Józsi az alábbi levelet küldte a cikk megjelenésének nyomán:

"BMW tulajdonos vagyok, 2014-es GT 520d-m van. A cikked hatására, melyet egy barátomtól kaptam meg, felhívtam a nyíregyházi BMW-szervizt. Alvázszám alapján ellenőrizték és mondták, hogy igen, EGR-hűtő visszahívás van rajta. Hétfőre kaptam időpontot, amikor egy óra alatt átvizsgálják az autót és eldöntik, hogy kell-e cserélni vagy sem. Mondtam nekik, hogy én szeretnem, ha cserélnék, ne egy szervizes kolléga döntésére legyen bízva az életem. Azt felelték, hogy majd hétfőn megbeszéljük.

Azt is jelezték, hogy mivel alkatrészhiány van, ha cserélni kell, valószínű, hogy sokat kell várni, de lehet, hogy tudnak csereautót biztosítani, ha lesz. Hétfőn egyébként tizenhét autó lesz náluk átvizsgáláson. Nem tudom miért, de indokolatlanul elmondták ezt is.

Jelezték, hogy hétfőig ne nagyon járjak az autóval, mert így lehetséges, hogy veszélyes. Ami ebben a leginkább felháborít engem az, hogy csak azért megyek hétfőn, mert te megírtad a cikket, egy barátom elolvasta és emlékezett a kocsimra, ezért átküldte nekem. Pár hónapja voltam a kocsival kötelező nagy szervizen. mindent rendben találtak, 250 ezret hagytam ott. Szóval minden adat náluk volt, beleértve a telefonszámomat is, hogy proaktívan szóljanak. Ehelyett vártak, hogy majd ha legközelebb beviszem a BMW-t, megtudom. Ehhez képest most azt kérik, hogy az autóval már hétfőig se járjak.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.