Az Év Autója-szavazás 2015

2015.03.02. 15:03

Ma, a Genfi Autószalonon leplezik le az Év Autója győztesét. Csikós Zsolt, a díjat odaígérő nemzetközi zsűri tagja már leadta a saját pontjait a hét döntős autóra. Egyetért? Szavazzon ön is!

1. BMW 2-es sorozat Active Tourer

Nehéz az embernek ódára fakadnia egy olyan autó kapcsán, amely felrúgja a BMW csodás hagyományait, de úgy vélem, a típus vevői soha nem veszik észre, nem is tudják majd talán, hogy az Active Tourer elsőkerékhajtásos. Ha mi is hasonlóan járunk el, és elvetjük a márka pedigréjét, nem marad más a kezünkben, mint egy jól kivitelezett kompakt buszlimuzin. Komfortos, jól használható, de sem a BMW-ség, sem a miniség nincs meg benne, hiányzik a sziporka.

(2 pont)

2. Citroën C4 Cactus

Egy egészen kivételes design kívül és belül, egy kifejezetten barátságos ár és sok-sok tömegcsökkentést célzó intézkedés. Ezeken túlmenően viszont a Cactus nem más, mint egy új modell egy régi alapjain – és ezt érezni is rajta. Tovább rontja a helyzetet, hogy egy autótól a XXI. században elvárt legtöbb funkciót kihagyták belőle. Sajnos itt nincs elég hely felsorolni őket.

(2 pont)

3. Ford Mondeo

Egy vagy két évvel ezelőtt a Mondeo rendkívül esélyes lett volna a címre. Bevezetésének csúszása miatt idén azonban már közel nem olyan friss, az én pontjaim szerint a második helyre csúszik, osztozva az eredményen a Qashqai-jal és a Twingóval. Használhatóságban, komfortosságban, innovációban ugyanazt a szintet hozza, mint fő riválisa, a Passat, de az utastere közel nem olyan igényes, az általános formaterve is kuszább, s – furcsa ilyet mondani egy Fordra – a vezetési élménye sincs a csúcson. Az árai viszont jók.

(4 pont)

4. Mercedes-Benz C osztály

Végre egy C, amely nem akar BMW 3-as lenni! Az új modell elszakad a mezőnytől a belső kialakításával, kivételes menetkényelmével és tiszta formatervével, s ne feledjük, van belőle egy csodálatos hibrid változat is. Nagy hiba volt viszont kihagyni belőle az LCD-s műszeregységet, s a kezelőszervek minőségétől, a kormányzástól és a kocsi árától sem vagyok elájulva.

(3 pont)

5. Nissan Qashqai

Egy sikersztori második fejezete, s ez talán jobb is az elsőnél. A Qashqai egy remekül átgondolt autó, a napi használhatósága példás, utastere tágas, extrafunkciói átgondoltak, kategóriájában pedig a legbiztonságosabb is. Még a gyengébb motorjai is meggyőzők, az autónak markáns a karaktere, az ára pedig telitalálat. Sajnos a belső részletek kialakítását nem hangolták össze elég következetesen, a hátsó üléseken egyes útfelületeken óriási a gördülési zaj, s a rugózás minősége sem kiemelkedő.

(4 pont)

6. Renault Twingo

A Twingónál az újítás a farmotoros elrendezésben rejlik, ám ez csak a Smarttal való együttműködés gyümölcse – ráadásul elszalasztották azt a lehetőséget, hogy a kocsi orrában csomagtartót alakítsanak ki. Igazán kiváló mini ez ettől még; nagy tengelytávja miatt egyáltalán nem bólogat, az első kerekein levő csekély súlynak köszönhetően a kormányzása pontos és finom – bár kicsit talán túl könnyű –, kevés benne a zaj, a fordulóköre pedig párját ritkítóan szűk. De csak a 90 lóerős motorral jó, úgy viszont már nagyon drága.

(4 pont)

7. Volkswagen Passat

A Golf könnyen nyerte a díjat 2013-ban, a Passat pedig továbbviszi a stafétabotot. Könnyű és slank, miközben óriási a hely benne, tankszerű robusztussága ellenére igazán kezes is. Akárhonnan nézzük, rendben van: a kényelme, a takarékossága, az anyagai, kezelőszerveinek pontossága, finoman kidolgozott részletei elismerésre méltók, s értékelnünk kell azt a sok energiát, amit a jó használhatóságának megvalósításába, a fedélzeti rendszerek felhasználóbarátságába öltek a tervezők. A Passat valamennyi motorja harmonikus, egy jó hibrid is felcsillan a kínálatban, s akadnak említésre méltó, egyedi extrák is, például a Trailer Assist, amely az utánfutóval való parkolást teszi gyerekjátékká.

(6 pont)



Az eremény pedig itt olvasható.

Az oldalról ajánljuk

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

3 órája
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
  • Hírek

Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa

A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.

március 19., 06:08
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
  • Hírek

Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger

Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.

március 19., 06:08
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
  • Hírek

Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem

A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.

március 19., 07:55
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
  • Közélet

A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz

A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.

március 20., 05:59
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
  • Hírek

A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal

Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.

március 19., 17:09
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
  • Hírek

Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója

A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.

március 19., 11:43
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
  • Hírek

Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona

Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.

március 19., 18:18
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
  • Hírek

Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet

Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.

március 19., 16:22
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
  • Hírek

Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában

Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.

március 19., 09:48
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
  • Hírek

Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal

Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.

március 19., 14:31
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogod
  • Tesztek

Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.

Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.

március 19., 17:44
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
  • Hírek

Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal

Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.

március 19., 12:32
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05
Reboot Buggy
  • Hírek

Reboot Buggy

március 19., 14:15
Mercedes 500 SEL AMG Blueberry
  • Hírek

Mercedes 500 SEL AMG Blueberry

március 19., 10:15