Betilthatják a gyors autókat Európában?

2007.06.11. 12:32

Az Európai Parlament egyik brit képviselőjétől származik a meglepő javaslat: Chris Davies 160 km/h-ban maximálná az új autók végsebességét. A képviselő szerint így csökkenthetnék az autók szén-dioxid-kibocsátását, mivel kisebb sebességhez elegendő volna kisebb teljesítményű és fogyasztású motorokat használni. "1994 és 2004 között 28%-kal nőtt az autók átlagos teljesítménye, pedig a sebességkorlátozások nem nőttek" – mondja Davies.

Sajnos a brit politikus logikája mindkét lábára sántít. Egyrészt épp az EU által bevezetett biztonsági előírások miatt több száz kilogrammal nehezebb lett az autók karosszériája, ami a teljesítmény növelése nélkül drasztikusan rontotta volna a gyorsítóképességet. Ennek a folyamatnak csupán mellékterméke, hogy a végsebesség, amely kevéssé függ a karosszéria tömegétől, növekedésnek indult. A sebesség korlátozásával tehát nem lehetne elérni a kívánt célt: ettől még nem készülnének 100 lóerős luxusautók, akkor sem, ha ennyi erő elvben bőven elég a 160-as tempó eléréséhez.

Ráadásul a fogyasztás, és ezzel a károsanyag-kibocsátás elsősorban nem is a motor teljesítményétől, hanem a légellenállástól, a vezetési stílustól és a karosszéria tömegétől függ elsősorban, azaz egy nagy karosszériában, állandóan padlógázon használva egy apró és gyenge motor is zabálja az üzemanyagot. Másrészt egy ilyen korlátozást gyakorlatilag nem lehetne betartatni. Ha a nagy gyártók 160 km/h-ra korlátoznák az autók sebességét, akkor kis tuningcégek szakosodnának a korlátozás feloldására. Az is előfordulhatna, hogy a gyártók kiszivárogtatnák, melyik drótnak kell a motortérben véletlenül elszakadnia, hogy a korlátozás feloldódjon.

Mindeközben a sportosabb modelleket készítő cégek komoly nehézségekkel néznének szembe, hiszen a végsebesség-adat elsősorban marketingeszköz. Kevés olyan sofőr akad, aki folyton 200 km/h felett használja az autóját, és a legtöbbjük nem is hosszú életű, de a vásárlásnál a többieknek is fontos, hogy mennyivel lehetne száguldani az autóval, ha a szabályok engednék. Ki venne Porsche 911 Turbót, vagy Ferrari F430-ast, ha az autópályán nem lehetne vele megelőzni egy alapkivitelű VW Golfot sem?

Az oldalról ajánljuk

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
  • Hírek

A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)

Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.

28 perce
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35