- William Lu egy interjúban megerősítette: a Xiaomi világszerte (az USA-t kivéve) szeretne autókat árulni.
- Már készül az üzleti terv a globális terjeszkedéshez.
- Első körben fokozatosan kezdenének, és figyelnék a piaci reakciókat.
A Xiaomi elnöke hivatalosan is megerősítette, hogy a világ minden táján árulni szeretnék az elektromos autóikat. Az SU7-et és YU7-et jól fogadták Kínában – bár előbbivel azért akadtak gondok –, de azokat eddig még csak a hazai piacon árulták.
Hangzatos ígéretek kontra valóság: szemét lenne a Xiaomi autója?
Ígéretek vannak, de a gyártó pechjére már tesztek is: több, egymástól független forrás szerint a Xiaomi SU7 több ponton is aggasztó problémákkal küzd.
A márka vezetése úgy gondolja, máshol is sikeresek lehetnek ezek a modellek, ezért ambiciózus terjeszkedésbe kezdenek. A Xiaomi már elkezdte feltérképezni a nemzetközi piacot, és a megfelelő üzleti stratégia kidolgozása is megkezdődött. Különösen ügyelnek a régiók közötti eltérésekre is.

„Még nem árulhatok el sok részletet, de nagyon izgatott vagyok, hogy a Xiaomi a következő néhány évben Kínán kívül is piacra dobja majd az elektromos autóit” - árulta el William Lu a CNBC-nek egy interjúban. Nem kis feladat lesz ez, hiszen az autóknak a különböző országokban eltérő szabályozásoknak kell megfelelniük, és a Xiaomi autói jelenleg csak a kínai normákat teljesítik.
Első körben valószínűleg csak néhány országban, fokozatosan terjeszkednének, folyamatosan tesztelve a piaci reakciókat. A jelenlegi állás szerint az Egyesült Államok lesz a kivétel: a Xiaomi globális terjeszkedéséből az USA szinte biztosan kimarad majd.
Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot
A Xiaomi bejön a kínaiaknak autógyártóként is.
Forrás: CNBC

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub
A szakembereiknek a Trabanttól a Tesláig mindenhez érteniük kell. Erről beszélt a MAK elnöke.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

