Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot
- A Xiaomi SU7 Ultra két óra alatt elérte az éves eladási célként kitűzött tízezer darabot, az első autók március végén érkeznek a vásárlókhoz.
- A végleges ár jelentősen alacsonyabb lett az előrendelési árnál: 43 millió forintról 28 millióra csökkent.
- Az autó 1548 lóerőt és 1770 Nm-t tud, 1,98 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 359 km/h, a hatótávja pedig 620 kilométer.
- A nemzetközi premiert a barcelonai MWC-n tartják ami utalhat arra, hogy Európában is forgalmazni szeretnék.
Csütörtök este óta kapható a Xiaomi SU7 Ultra, és két óra alatt eladtak belőle tízezer darabot. Utóbbi valószínűleg még a Xiaomit is meglepte, hiszen alapesetben ennyi autó eladása lett volna az éves célkitűzésük. Az első példányokat már március végén kézhez kapják a vevők.
Lei Jun, a Xiaomi vezérigazgatója a bemutatón azt mondta, hogy a céljuk a luxusautók megfizethetővé tétele. Az SU7 Ultrát októberben még 815 ezer jüanért (43 millió forint) lehetett előrendelni, de a végleges ára 530 ezer jüanra (28 millió forint) csökkent. Kínában tipikus, hogy az autó előrendelési ára magasabb, mint a bevezetői, de az ilyen mértékű különbség ott is szokatlan.

Az előrendelések február 27-én este indultak, és 10 percen belül 6900 rendelés érkezett, két óra alatt pedig elérték a tízezredik megrendelést. A vásárlók 20 ezer jüan visszatéríthető, vagy 40 ezer jüan nem visszatéríthető foglalót fizethetnek, utóbbi esetben az autót hamarabb megkapják.
Az SU7 Ultra 1548 lóerőt és 1770 Nm-t tud, a nulla-száz így megvan 1,98 másodperc alatt. A 300 km/h-s tempóz 15,07 másodperc alatt éri el, a végsebessége pedig 359 km/h. A 93,7 kWh-s CATL Qilin akkumulátor 620 kilométeres hatótávot biztosít (CLTC szerint), és 11 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra.
Kína bekeményít: kétüléses pályaverziót kaphat a Xiaomi SU7 Ultra
A Nürburgring leggyorsabb négyajtósából kőkemény pályaverziót csinál a Xiaomi, ha hihetünk egy új hatósági tanúsítványnak.
A Xiaomi nagy teljesítményű autójának népszerűsége onnan nézve annyira nem meglepő, hogy az alap SU7-ből tavaly csaknem 140 ezer darabot adtak el.
A SU7 Ultra nemzetközi premierje a barcelonai Mobile World Congress-en lesz. A nemzetközi bemutatóval utalhattak arra, hogy az autót Európában is szeretnék értékesíteni, de ezzel kapcsolatban még nincsenek konkrét információk.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub
A szakembereiknek a Trabanttól a Tesláig mindenhez érteniük kell. Erről beszélt a MAK elnöke.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
