Márkahűek az autóvásárlók? Kutatás érkezett

2024.01.29. 13:38

Egy felmérés szerint nem az elektromos autózás korábban vártnál gyengébb előretörése az autópiac egyetlen olyan fejleménye, ami váratlanul érte a szakértőket 2023 második felében.

A technológiai változások korántsem forgatják fel annyira az autózást a világon, mint amire az újdonságok megjelenése alapján korábban gondolták a szakértők – derül ki a Deloitte tanácsadó cég felméréséből.

A vizsgálatot 26 ország 27 ezer autósának megkérdezése alapján készítették még 2023 őszén. Az eredmények feldolgozása nyomán szokatlan tapasztalatok is adódtak. A kutatás  számszerűsíti az elmúlt év második felének nagy meglepetését, az elektromos autók iránti érdeklődés egyértelmű visszaesését a világ egyes országaiban. Az Egyesült Államokban kiugróan magas, 67 százalék azok aránya, akik ragaszkodnak a hagyományos benzines autókhoz. Ráadásul az egy évvel korábbi vizsgálatban még csak 58 százalék volt ez az arány.

A világ más országaiban körülbelül 50 százalék ez az arány, Németországban például 49 százalék. Ugyanakkor Kínában 33-33 százalék azok aránya, akik a hagyományos, illetve akik a villanyautókat pártolják. Az Egyesült Államokban  az elektromos autót választók aránya 6 százalék, Németországban 13 százalék. Érdekes, hogy a német vásárlók jelentős része, 13 százaléka nem tudja, hogy mi az igazán jó választás, a benzines, a konnektorból tölthető hibrid, a hibrid vagy a teljesen elektromos autó.

Árérzékenyek az európai és az amerikai autósok

A Deloitte felméréséből kiderül, mi lehet az egyik legfőbb oka, hogy az amerikai és a németországi vevők„elektromosautó-ellenesek”. Az autóvásárlás legfőbb szempontja ugyanis az előbbiek 60, az utóbbiak 55 százaléka esetén az ár.

Fotó: Matthew Hatcher / Bloomberg / Getty Images
Fotó: Matthew Hatcher / Bloomberg / Getty Images

Kínában csak 32 százalék azok aránya, akik először az árcédulát nézik, és csak aztán az autót. Ott ugyanis az állami jelentős támogatást ad a villanyautók vásárlásához. Az autóvásárlás szempontjait firtató kérdésre adott válaszokból az is kiderül, hogy az autósok túlnyomó többsége nem hű ahhoz a márkához, amelynek autóját éppen vezeti. Csak harmaduk veszi figyelembe autója cseréjekor, hogy megszokott egy bizonyos márkát. Az autómárkák imázsa vagy hirdetései átlagosan 20 százalékukat érdekli.

Némileg meglepő eredménye a felmérésnek, hogy az autók kapcsolódása az internethez és annak minden előnye, például a valós idejű közlekedési információk közvetítése nem hatja meg az autósokat. Főként akínai és a délkelet-ázsiai vásárlók hajlandók többet fizetni egy autóért, ha ilyen tudást is kapnak hozzá.

Végül az elmúlt évek egyik slágertémájáról is kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Sokat írt a szaksajtó arról, hogy a fiatalabbak készek lemondani az autó birtoklásáról. Inkább valamilyen előfizetéses autómegosztó rendszer használnának. A felmérés szerint a 18–34 évesek Indiában a legnyitottabbak erre. Náluk 67 százalék azok aránya, akik az előfizetéses módszerre szavaznak. Kínában már csak 48, Japánban 34, Németországban 29, az Egyesült Államokban 28 százalék ez az arány a legfiatalabb autósok körében.

Az oldalról ajánljuk

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

5 órája
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
  • Tesztek

Kamasuka még mindig őrzi a kincset

Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.

március 21., 15:57
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Ez nem utcai autó, gyerekek...
  • Belsőség

Ez nem utcai autó, gyerekek...

Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.

március 21., 17:27
Egy exeddel találkozni mindig nehéz
  • Technika

Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.

Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.

március 22., 06:03
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
  • Égéstér

Laikus sztárvendég az Égéstérben!

Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.

március 21., 15:58
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
  • Hírek

Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán

A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.

március 21., 13:39
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
  • Hírek

Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg

2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.

március 21., 14:31
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
  • Hírek

Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt

Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.

március 21., 12:32
Audi RS3 FL
  • Hírek

Audi RS3 FL

március 21., 14:43
Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.
  • Tesztek

Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.

március 21., 13:01
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17