Néhányan korábban hangot adtak abbeli aggodalmuknak, hogy a 911-es hagyományosan leginkább vezetési élményre kihegyezett változata, a GT3 esetleg elpuhul. Nos, úgy tűnik, ez egyelőre nem fenyeget, vagy legalábbis nem úgy, ahogy várták.

A lényeg, a hathengeres bokszer szívómotor megmaradt, ebben a kivitelében 4 literből ad le legfeljebb 510 lóerőt, és akár 9000-es fordulatszámig is elpörgethető. Így egyelőre nem kell attól félni, hogy a GT3 turbófeltöltéses unalomba fulladna. A motorhoz ráadásul nem csak dupla kuplungos, hétfokozatú PDK automatát kínálnak, de hatsebességes kézi váltóval is rendelhető lesz, bár ez utóbbit a gyengébb pilóták kedvéért automata gázfröccs funkcióval védik.
Bár messze nem ez a legerősebb autó a 911-es kínálatban – az jelenleg a Turbo S 650 lóerővel – a GT3 is kivételesen durván megy. Százra 3,4 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből (PDK-val, a kézi váltóval 3,9), 200-ig pedig 10,8 másodperc alatt (manuális: 11,9), ami különösen annak fényében erős eredmény, hogy a GT3 csak hátsókerék-hajtással készül.
A Porsche szerint a GT3 emellett kiváló irányíthatóságot ígér: az első futómű a Le Mans-i kategóriagyőztes 911 RSR-ből érkezett kettős keresztlengőkaros megoldás, ami állítólag igen kiszámíthatóvá teszi az autó viselkedését, az öt lengőkaros, passzív hátsókerék-kormányzást megvalósító hátsó futóművel együtt.
A fékrendszer is hatásosabb, mint az elődökön: az első féktárcsák méretét például 408 mm-re növelték a korábbi 380-ról, miközben a fékek tömege 17%-kal csökkent a korábbihoz képest.
Az autó súlyából persze másutt is igyekeztek faragni. Így az ablaküvegek a szokásosnál vékonyabbak, a kipufogórendszer rozsdamentes acélból készül, a karosszériaelemek egy része pedig szénszál-erősítésű kompozitból. Az indítóakkumulátor a hagyományos ólom-savas megoldás helyett egy könnyű lítium-ion telep, amellyel állítólag önmagában is tíz kilogrammot tudtak megtakarítani. Végeredményben a kézi váltós kivitel 1418, a PDK-s 1435 kg-ot nyom.
A GT3 megjelenését jellegzetessé tevő szögletes orr-rész, és a nagy hátsó szárny nem csak látványos, de hatékony is: állítólag nagyjából 50%-kal tudták növelni az új aerodinamikai kialakítással az autóra ható leszorítóerőt.
Mindez egyebek közt azon is látszik, hogy nagyjából 17 másodpercet tudtak faragni az előző generációs GT3-as idejéből a Nürburgring Nordschleife 20,8 km-es változatán, így a köridővel be tudtak menni hét perc alá: a hivatalos körrekord 6:59,927 lett, de állítólag ez nem csak egy egyszeri szerencsés kör: 7 perc környéki időket több pilóta is megbízhatóan hozott az új géppel.
Ebben a pillanatban eléggé bizonytalan, hogy milyen előírások jönnek – az Euro 7 norma egyelőre ismeretlen tartalmán például nagyon sok múlik majd – de úgy néz ki, a Porschének most még belefért egy régimódi élményautó, amely hozza a jelenleg érvényes Euro 6d határértékeit, habár a 283-304 g/km-es szén-dioxid-kibocsátással nyilván rontja majd a flottaátlagot. Szóval nem biztos, hogy lesz még hasonló, bár az is igaz, hogy már többször elsirattuk a klasszikus sportkocsikat, aztán tessék, itt van egy új, ami a számok alapján jobbnak ígérkezik minden elődjénél.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
