Nem elég, hogy a tenger alá épült, piszok jól is néz ki ez a körforgalom

2020.12.09. 08:27

Negyedik éve dolgoznak a világ háta mögötti Feröer egy tenger alatti alagútján, amely pár színes fotónak köszönhetően a semmiből kapott most nagy figyelmet. Az Eysturoyartunnilin névre keresztelt alagút önmagában sem lesz akármilyen látványosság, ha átadják, de épül itt még egy művészi alkotásnak szánt körforgalom is. 

Közzétette: Ólavur Frederiksen – 2020. november 30., hétfő

Az Izland és Skócia között félúton található Feröer messze nem az építészeti bravúrjairól ismert. Úgy általában nem ismert, de ha valakinek megvan fejben ez a vulkáni szigetcsoport, az néhol kopár, néhol zöld hegyláncokat, sok juhot és kevés embert lát a nevét hallva. Merthogy Feröer nemcsak kicsi (mindennel együtt 1395 négyzetkilométer), de nagyon gyéren is lakott: mindössze 52 ezer lakosa van. Már ezért is érdekes, hogy olyan komoly infrastrukturális beruházások folynak arrafelé, mint az Eysturoyartunnilin, egy 11 kilométer hosszú tenger alatti alagút, amely legmélyebb pontján 187 méterrel fut a tengerszint alatt. 

Az öböl, ami alá az alagutat ásták
Az öböl, ami alá az alagutat ásták

Az alagút Feröer két nagy szigete, a Streymoy és az Eysturoy között épül. A két szigetet ugyan már most is összeköti egy híd, de az nagyon távol esik a Streymoy déli csücskében fekvő fővárostól, Tórshavntól. Az alagút viszont épp a közelébe épül, amivel a mostani közel 60 kilométer helyett 20 kilométeres autózással elérhetőek lesznek innen az Eysturoy relatív sűrűn lakott déli területei. A szigetcsoport lakói tehát óriási hasznát veszik majd, de azzal, hogy az Eysturoy-hoz közelebb eső végén lévő, még bőven a tenger alatt kialakított körforgalom megjelenésének terveit egy helyi művészre, Trondur Paturssonre bízták, látszik a szándék a turizmus felpörgetésére is, ezzel ugyanis egy teljesen újfajta látványosságot kap Feröer. Az eredmény ez a medúzát formázó, különböző színekkel megvilágított, barlangszerű körforgalom. 

A 18 szigetre szétszórt Feröeren nem ez az egyetlen hasonló projekt. Építés alatt van a Sandoyartunnilin nevű alagút is, ami annyiban még érdekesebb, hogy azt Sandoy felé fúrják. Az a sziget most még csak komppal elérhető, az ott élőknek így óriási változást hoz majd az életébe, ha 2023-ban átadják a 11 kilométeres alagutat. És onnan is lesz tovább: Sandoytól délkeletre áll ugyanis a szigetcsoport legmagányosabbja, Suðuroy. Oda egy 25 kilométeres tenger alatti alagútra lesz szükség, de már erre is vannak tervek, a következő tíz évben várhatóan ez is megépül majd. 

További szép fotók az Eysturoyartunnilin körforgalmának utolsó simításiról itt.