Még idén bemutatják az első igazi hibrid Ferrarit

2019.02.16. 12:06 Módosítva: 2019.02.16. 12:06

Ugyan a LaFerrariban már volt elektromos hajtás, az csak a Formula-1-es autókhoz hasonló KERS-rendszerben testesült meg. Az új hibrid Ferrari valószínűleg önállóan is képes lesz megtenni pár villany-kilométert.

ferrari-488-hybrid-prototype-kemfoto

Eddig úgy sejtettük, hogy a Ferrari első SUV-jában debütálhat a hibrid-hajtás, de most már biztos, hogy a középmotoros 488-as egyik új változatában köszönt be az új korszak.

A kémfotókon egy éppen csak átdolgozott 488-as látható, ami a képeket készítők szerint csendesebb volt a hagyományos középmotoros Ferrariknál. Az Automotive News informátora szerint nem kell aggódni, megmarad a V8-as motor, de azt már egy akkupakk és egy elektromos motor fogja kiegészíteni. A kiszivárgott információk szerint az új hibrid szupersportautó erősebb lesz, mint a 488 Pista, vagyis legalább 710 lóerővel számíthatunk. A hibrid Ferrarit bár idén mutatják be, de biztosan nem valami nagy autószalonon, hanem online, és a gyártás is csak 2020-ban kezdődik meg.