Bemutatták a vadonatúj Audi A5 Sportback-et
Az Audi formatervezői nem erőltették véresre magukat, hogy az A5 Sportbacket átdolgozzák, pedig ez állítólag egy teljesen új generáció. Az A5 Coupé megújítása után persze mi mást is várhattunk volna.

Azt azért nem mondanánk, hogy az új A5 Sportback nem különböztethető meg az elődjétől, de hogy feltűnjön az eltérés, elölnézetből érdemes nézni az autót. Ahogy a Coupén, itt is új a hűtőmaszk, a lámpák és a motorháztető is. A tetővonal és az övvonal változatlan íve azonban arról árulkodik, hogy ezeket a területeket egyáltalán nem szabták át, csak az ajtókat dekoráló élek lettek határozottabbak – a felső ráadásul konvexből konkávba fordult. A végeredményre nem mondanánk, hogy rossz, de más gyártók ennyi változtatást maximum modellfrissítésnek neveznének – modellváltásnak határozottan karcsú, amit az Audi művelt.
Pedig azt mondják, ez már az MLB Evo padlólemez, amellyel 85 kilogrammot tudtak faragni az autó tömegéből, úgy, hogy közben a belső tér itt-ott még tágasabbá is vált. Igaz, itt olyan, szabad szemmel nem látható eltérésekről beszélünk, mint az 1,7 centis hossznövekedés, az 1,1 centis válltér-növekedés vagy a 2,4 centivel nagyobb hátsó lábtér térdmagasságban. Belül egyébként nincs érdemi eltérés az A4-eshez képest, de ez érthető is: ha névleg nem is, a valóságban az A5 Sportback az ötajtós A4-es. Természetesen itt is korszerűsítették a fedélzeti számítógépet: az MMI rendszer funkcióit 8,3 hüvelykes érintőképernyőn keresztül lehet elérni.
Műszaki szempontból sincs nagy újdonság: a motorválaszték kétféle benzines és háromféle dízelüzemű kétliteres turbómotorból áll majd, 190 és 286 lóerő közti teljesítménnyel. Ezen felül már most bemutatták az S5 Sportbacket is, ebbe háromliteres V6-os turbómotort építenek, amely 354 lóerős. Ez utóbbi változat 4,7 másodperc alatt ugrik százra. A motorokhoz hatfokozatú kézi, hétfokozatú dupla kuplungos automata, vagy nyolcfokozatú hagyományos automata váltó csatlakozhat.
Az új ötajtós A5 és S5 a Párizsi Autószalonon mutatkozik be, a forgalmazása viszont csak 2017 elején indul Európában. Németországban az A5 Sportback alapára 37 800 euró, az S5-ösé 62 500 euró lesz.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
