Zsinórban tizenegyedik veszteséges negyedévéről számolt be a Tesla Motoros. A veszteség önmagában nem meglepő, de a mértéke lényegesen nagyobb volt, mint elemzők várták. Hiába: az optimizmus töretlen.

Miközben éves forgalma jelentősen nőtt, pocsék negyedéve volt tavaly év végén a Teslának. Elon Musk autóipar-megváltó vállalkozása a negyedik negyedévben az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint 1,2 milliárd dollár - az egy évvel korábbinál 27 százalékkal magasabb - értékesítési árbevétel mellett 320 millió dollár, részvényenként pedig 2,44 dollár nettó veszteséget könyvelt el. A cég éves forgalma emellett 26 százalékkal, 4 milliárd dollárra emelkedett. Vesztesége összesen 889 millió dollár, részvényenként éves viszonylatban 6,93 dollár lett, szemben a 2014-es 294 millió dolláros, részvényenként 2,36 dollár veszteséggel. A rossz lendület ellenére idén már nyereséget várnak.

A 2003-ban alapított, elektromos autókat gyártó vállalat még nem ért el éves nyereséget, az idei évben azonban már pozitív cash-flowra, valamint a kapacitásnövelő termelő beruházásra fordítani tervezett 1,5 milliárd dollár többletkiadás ellenére is némi nyereségre számít. A beruházók kedvének fenntartásához azért nem árt, ha tartani tudják a március végére ígért 35 ezer dolláros új modelljük, a Model 3 bemutatóját, amelynek sorozatgyártását 2017 végén tervezik megkezdeni. Musk ezzel kapcsolatban az eredmény-beszámolón közölte, hogy nem tart a nagyjából azonos árkategóriát képviselő Chevrolet Bolttól, amely előbb fog piacra kerülni a 3-asnál.

Musk rámutatott, hogy a Tesla minden konkurencia ellenére is nagyjából évente megduplázza termelését. A negyedik negyedévben 76 százalékkal, 17 ezerre növelte a Model S eladásait a Tesla. Az év egészében pedig 50 ezer Model S-t értékesített, 60 százalékkal többet, mint 2014-ben. Idén összesen 80-90 ezer Model S és Model X eladását tervezik. Hamarosan a Gigafactory nevű óriási akkumulátorgyáruk is elkészül, ami nagyban segít a gyártási volumen felpörgetésén. Az eredményeikkel szemben a kilátásaik tehát nagyon biztatóak, amivel a befektetőik és részvényeseik is tisztában vannak.
Épül a Tesla világmegváltó gigagyára
Ki drónnal száll Nevada fölé, annak gigagyár e táj. Már áll a szerkezet java, sokkoló méretekkel.
Bemutatták az óriás-Teslát
A Model X nem olyan elegáns, mint a Model S, de sokkal tágasabb, így még több vevő számára lehet vonzó.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
