A Google már jó ideje dolgozik saját önvezető autóján, amely körül már több vita is kialakult. Többek közt az, hogy bár autonóm közlekedésre alkalmas, kormány nélkül – biztonsági okokból – mégsem készülhet. Ezek aztán idővel lecsengtek, most pedig odáig jutott a dolog, hogy Kaliforniában a közútra is kiengedik a gépet.

Először Mountain View városában találkozhatnak vele az autósok, de aggodalomra semmi ok: a volánnál minden esetben ülni fog egy szakember. Bár a Google-nél teljes mértékben bíznak a technikában, azt azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy egy esetleges balesettel rombolják a márkaarculatot, így vész esetén az egyébként csak megfigyelőként jelenlévő sofőr beavatkozhat.
Szintén elővigyázatosságból mindössze 40 km/h-s sebességet engedélyeznek az autonóm Google-autónak a hatóságok, bár ennél azért feltehetőleg a tojásforma kiskocsi jóval többre képes. Mindenesetre érdekes kérdés, hogy vajon mennyire lesz megbízható a rendszer, hogyan reagál például az időjárás változásaira, és az esetlegesen felbukkanó váratlan akadályokra.
A vállalat illetékesei azt mondják, a tesztközpontban eddig sikerrel vizsgázott az autó. Hetente több mint tizenötezer kilométert tesznek meg vele, összességében pedig már közel egymillió kilométernyi tapasztalattal rendelkeznek. Ha lehet hinni a közleményüknek, egy-egy átlagos amerikai autósnak 75 évébe telne ennyit vezetni.
Azt egyelőre nem tudni, sorozatgyártásba és kereskedelmi forgalomba mikor kerülhetnek ezek az autók, az viszont biztos, hogy a közeljövőben a sebességkorlátozás feljebb emelésével, és a teszt további városokra, utakra való kiterjesztésével folytatódik a próbaüzem.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A Hyundai ráönt egy csomó pénzt az amerikai piacra
A Hyundai és a Kia azt tervezi, hogy a jelenlegi 700 ezer darabos autógyártó kapacitást 1,2 milliósra növeli.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
