Nem lesz hibrid az új Wankel-Mazda
November 22-én, Cecília neve napján köszönti önöket a Hidegindító. A hajnali köd délelőttre mindenhol feloszlik, így még akár némi napsütésre is számíthatunk, viszont öltözzenek rétegesen, mert Északnyugaton és az Alföld délnyugati részén megélénkül a szél. Napközben a legmagasabb hőmérséklet tíz és tizenhét fok között alakul. Ma 53 éve annak, hogy John F. Kennedy amerikai elnök merénylet áldozata lett Texasban és az ő halálának híre elmosta, hogy ugyanazon a napon ment el Aldous Huxley, a Szép Új Világ írója is, aki máig vitatott kísérleteket folytatott olyan pszichedelikus szerekkel, mint az LSD vagy a meszkalin. Technika történeti szempontból is fontos a mai nap, hiszen pont 39 évvel ezelőtt indult meg a szuperszonikus polgári légi forgalom Európa és az Egyesült Államok között Concorde gépekkel. Szóljon ma reggel a Lateef and The Cheftől a Beautiful You:
Harminchatezer tonnányi úszó történelem
Amikor hazaértem Amerikából, a legtöbben azt kérdezték tőlem, milyen volt? Mivel ritkán akadt két napom mesélni, ezért legtöbbször csak annyit mondtam, hogy nagy.
Ez maradt tegnapról
Csipszer Máté meghajtotta a valaha készült talán legmókásabb Suzukit, a Capuccinót, a Kiszámoló blog pedig alapos írásban fejtegeti azt, hogy megéri-e villanyautóval járni. És mivel múlt hét végén befutott az ex-Top Gear trió új műsora, a The Grand Tour, erről is megemlékeztünk.
Hírek a kávé mellé
Mindenki kedvenc autós animációs filmje új résszel jelentkezik, 2017 júniusában jön a Verdák 3. Ami érdekes, hogy az eddigi könnyed hangvételéről és gyermekeknek szánt humoráról ismert Pixar-féle animációs film most egy meglehetősen sötét hangulatú, már-már realisztikus trailert kapott. Az egyik legjellemzőbb elem, az autók szeme alig látszik, az viszont biztos, hogy Villám McQueent ropira töri magát, így elképzelhető, hogy a rész a felépüléséről fog szólni.
Villanysegédlet nélkül jöhet a következő Wankel-Mazda, ráadásul ez most nem amolyan iparági pletyka, hanem maga a Mazda kutatás-fejlesztés részlegét vezető szakembere, Kiyoshi Fujiwara nyilatkozta az Auto Expressnek. A döntést egyszerűen azzal indokolta, hogy ez az, amire a rajongóknak szüksége van, tehát ebbe az irányba viszik a fejlesztést. Továbbá azt is kifejtette, hogy a japán gyártó jelenleg is külön szakembergárdát foglalkoztat, akik a következő generációs bolygódugattyús motort fejlesztik és titokzatosan azt is hozzátette, hogy a csapat több mint tíz, de kevesebb mint százfős. A döntés több szempontból érdekes: a Wankel motor extrém módon érzékeny arra, hogy mielőtt terhelik, elérje az üzemi hőmérsékletét, valamint arra, hogy használat után megfelelően visszahűtsék leállítás előtt. Ebben jelenthetett volna segítséget egy hibrid rendszer, amely indulás után az elektromos motorokat használva hagyhatott volna időt a vezérlőelektronikának az alapos bemelegítésre. További jótétemény lett volna az, hogy a Wankel legendásan hatalmas fogyasztása egy elektromos segédhajtással mérsékelhető lenne, sőt, kihasználva azt, hogy a motor állandó fordulatszámon hatékony, bizonyos üzemállapotokban az akkumulátorokat is tölthetné. Fujiwara ennek ellenére nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy hibrid technológiát a későbbiekben házasítsák a Wankellel. Az, hogy a cég ennyire bízik a technológiában, azt jelentheti, hogy végre sikerült megoldani a problémát, amely évtizedek óta visszaveti a bolygódugattyús motor terjedését: a dugattyú - itt trochoid - éleinél található tömítésekhez eddig egyszerűen nem létezett olyan anyag, amely tartósan elviselte volna a terhelést, túl gyorsan koptak, így csökkenni kezdett a kompresszió az égéstérben. Az elmúlt ötven évben már többször állították - nem csak a Mazda -, hogy megoldották az élettartam-problémákat, ám eddig egy olyan modell sem készült, amely igazán használható és megbízható lett volna. Legutóbb az RX-8-assal próbálkozott a Mazda, de valós körülmények között ennek fogyasztása sem nagyon ment 25 liter alá és 80-100 ezer kilométer körül sok tulajdonosnak kellett motort cserélnie. Pedig sokak fantáziáját mozgatja az ötlet, hiszen egy kicsi és könnyű motort mélyen az első tengely mögé lehet tolni, ezzel kiegyensúlyozott, orrtolásra alig hajlamos autót építhetnek. Mi bízunk a sikerben, hiszen egy ilyen sportkocsi csak jó lehet, de nem valószínű, hogy 2020 előtt bármilyen konkrétum is kiderülne az új autóról. Addig is nézzék meg, ahogy Vályi Pista elolvad az RX Vision tanulmányautó láttán.

Rendhagyó gyorsulási versenyt hozott össze a CarWow csapata: hat AMG Mercit állított egymás mellé a rajtvonalra. A skála széles, a négyhengeres A45 AMG-tól kezdve a V12-es, biturbó S Coupéig és az AMG GT-S-ig minden itt van. Hogy ki nyer? Tekerjenek 6:50-ig a rajthoz. Vigyázat, súlyos V8 hörgés a kattintás után:
Útinform
A Hidegindító megjelenéséig a következő híreket hozta le az Útinform:
- Az M7-es autópályán a Letenye felé vezető oldalon a 70-es km-ben nemrég kigyulladt egy kamion. A mentés miatt a forgalmat a szabadbattyáni csomópont le és felhajtó ágán keresztül terelik.
- A 442-es főúton Martfű és Tiszaföldvár között, a 22-es km-nél szintén kiégett egy tehergépkocsi. A műszaki mentés miatt a főutat lezárták. A forgalmat Martfűn a Szolnoki út – Tiszaföldváron pedig a Mártírok útja – Kossuth Lajos utca útvonalon terelik.
- A 23-as főúton, Mátraterenye közelében a 14-es km-nél kamion ütközött össze személyautóval, a fél útpályát lezárták a helyszínelés idejére.
- Még tart a mentés a Csomád – Őrbottyán összekötőúton a 2-es km-nél, ott korábban két kisteherautó ütközött össze, váltakozó irányú a forgalom, Budapest felé torlódás van.
Kerüld el a dugót!
Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!
The Blyatmobil
A sztereotípiák viccesek, ezt maxolja ki Boris, az orosz videoblogger. Videói leginkább a szláv életmód kifigurázásáról szólnak, egyszerű humorral operál, de tagadhatatlanul vicces. A következő videójában azt mutatja be, hogy a VR6-os Golfját hogy alakíthatja leginkább a szláv ízlésvilághoz passzolóra:
A mai műsor
1998 volt az az év, amikor bemutatták a Peugeot legnépszerűbb kisautóját. Nagyon kedves, és ami még fontosabb, szép autót mutatott be nekünk a francia gyártó, lassan két évtizede. Hatalmas előnye, hogy teljesen uniszex darab: férfi és nő egyaránt jól mutatott a 206-osban, nem annyira dedikáltan csajos, mint például a korabeli Corsa. - Jakusovszky Kristóf dízel Peugeot 206-ost tesztel .
Öt literrel a Föld körül
Milyen 12 évesen a formás francia kisautó, a kis étvágyú egynégyes dízellel?

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
