Delta Kommandó: Bukarest

Pár óra alatt nem lehet ítéletet mondani egy ekkora városról. Tíz óra körül érkeztünk, és kettőkor már 60 kilométerrel arrébb ebédeltünk, de így is egyértelmű volt, hogy felszínes turistáskodással is napokat tölthettünk volna a román fővárosban.

Az összkép a közlekedéshez hasonlóan kaotikus, a balkán legvadabb részeit idézi: előzékenység nulla, ha haladni akarsz, gyorsnak és erőszakosnak kell lenni. A Ford Ranger méretei egyszerűen túl nagyok ide, ezzel a szélességgel lehetetlen kihasználni a véletlenszerűen kialakuló harmadik-negyedik forgalmi sávok nyújtotta lehetőségeket.

A pusztulat és a fejlődés egyszerre vannak jelen, a grandiózus épületek és hatalmas tömbházak mellett remekül megférnek a romos zugok. A kommunista idők presztízsberuházásaival Ceaușescu Párizst szerette volna lenyomni, a Győzelem útjának (Calea Victoriei) sem volt más célja, mint szélességben lenyomni a Champs-Élysées-t. A pazar épületek és a szegénység ilyen együttállására egyszerű a magyarázat: ahol bő ötven éven keresztül mindent, de tényleg mindent ellopott a hatalom, ott a grandiózus paloták tövében rohadozó putrik emlékeztetik a turistát, hogy ezért az ország súlyos árat fizetett.

A diktátor megalomániáját semmi nem mutatja be szebben, mint a fenti nagy nyitóképen is látható Köztársasági Palota (másik nevén a Nép Háza, a Casa Poporului), mely most éppen a román parlament, de eredetileg Ceaușescu saját otthonának szánta. Bár sok vita van, hogy melyik a világ legnagyobb épülete, a Casa Poporului általában benne van a top3-ban, minden magára valamit is adó turistának kötelező lőnie egy képet róla.

Állítólag a Lipscani negyed buli szempontból simán felveszi a versenyt a Király utcával, minket viszont a legénybúcsúzó briteknél jobban érdekeltek a központtól nem messze rozsdásodó vadászgépek.

Új Berlinnek azért nem kiáltanám ki, de bizonyos szögekből tényleg belelátni Neuköllnt, punkoknak egy hosszú hétvégére adni fogja az ívet.