Ikarus szanatórium a Hortobágyon

2017.09.10. 08:58

Az a büdösnagy kutya morogva méregetett. Visszamentem a csótányért , inkább azzal hódítom meg a területét. Amit a menetszél és a gallyak nem forgácsoltak le róla az elmúlt évek alatt, azt nyugodtan viheti a blöki. Úgyis be kellett állnom, mert lefittyedt a kipufogó, Tónitól reméltem valami eszközt, amivel megemelem a buszt és visszateszem (gányolom) a helyére minden kormok alagútját. Végre egy hely, ahol nem a csótány a legszakadtabb tárgy látótávolságon belül. Nem kell szégyenkeznem az elhullajtott olajcseppek és az indítás környéki atomfelhő miatt. Errefelé a benzinesre is kétszer teszik rá a gyújtást, annyira hozzászoktak a dupla izzításhoz. Hazaértünk barátom! – kacsintott rám csálé fényszórójával hű szobakonyhám. Itt éhen halna a Mozaik utca.

Tóni a tegnapi pörkölt maradékával csábított a bűnbe. Szaftos kézzel, svéd oldalcsípővel felszerelkezve drótoztam a leszakadt kipufogómat vissza a helyére. Vélhetően nem új keletű a probléma, a kézifékkötél - ami tartotta a csövet - már fémig kopott. Közben Rézmonyó is befutott, Tóni meg el. Csendes-kettesben jártuk be a telepet, Balázs átszellemült képalkotását csak egy nagytestű kutya tudta megzavarni. Sántikáló Balázs és sáros farmer árulkodott a menekülésről tökön-paszulyon-ZIL motoron át.

A Csirketelep a veterán buszosok Mekkája és egyben látványkonyhája lett. Zarándokhely, ami nagyban köszönhető Béke Tóni aktív Youtube-os jelenlétének és kendőzetlen őszinteségének. Tóni buszgyűjtőnek vallja magát, de a telep bejárása után ez nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsa.

A csirketelep jellegét a magyar gépjárműgyártás nehézipara adja, fellelt állapotú Ikarusok és Csepelek tanninos gerincén tompítanak a véletlenszerűen felbukkanó koros személyautók. A veteránozás komoly anyagi ráfordítást igényel, a veterán buszok talpra állítása pedig már élhető méretű lakások árával vetekszik. Általában telephelyek eldugott végéből, kertek rejtekéből kerülnek elő a felújítási alapnak kikiáltott rozsdaboglyák. Megbontás után garantált a csontvázfészkek kiborulása a kaszni minden egyes szegletéből. Mi, hétköznapi kontárok hüledezünk, ha benyel egy tábla lemezt a kocsink, itt mások a dimenziók. Húszmillió forintot könnyedén felitat egy faros Ikarus restaurálása.

A motor a másik takonnyal kikent orális fixáció. Tóni egyik épületszárnyában legalább tizenöt poros, de gyönyörű állapotú youngtimer pihen. Gyermekkorom közlekedési eszközei: Skodák, Ladák, Bogarak néhány Nysával, Izzsel megspékelve. A terem sarkában légkompresszorok. Tudják, amik a '80-as években lobogtak a Zilek után. Az ilyen kompresszorok gyári kiegészítője volt a smicisapkás, feketére barnult munkás, aki nagyot szívott a rövid Románcba, mielőtt meghúzta a kart a légkalapácson. Minden gyerek erről álmodott a kukás korszak után: légkalapácsos bácsi az élet császára. Nem lepett meg, hogy Tóni ezekből is tart sokat, de itt jött némi szokatlanul racionális magyarázat. A kompresszorok motorjai kisebb átalakítás után típusazonosként kerülnek a faros Ikarusok hajtásláncába. Ügyes!

Felmerült bennem a kérdés, hogy miből finanszírozza a hortobágyi Richard Rawlings ezt az igen költséges hobbit. Egyáltalán, kié ez a csirketelep, és miért pont itt alakult ki a magyar buszok reinkarnációs főcsakrája?

Rendszerváltás után a privatizáció elérte a csirketelepet is, bár akkor még birka és szarvasmarha volt a fő csapásirány, jöttek-mentek a tulajdonosok. Béke Tóni jött a sorban, és kisöpörte az életet a területről, elkezdte benépesíteni járművekkel. Elsősorban Antal szállítmányozási vállalkozása táplálja pénzenergiával a busz-szanatóriumot, de sikeresen elindult a bérfelújítás is. Külső megrendeléseket teljesít a csirketelep, hazai és külföldi buszok felújítását végzik kiváló minőségben.

Hirtelen tesztoszteronszagú turbófütyülést hozott a szél. Siessünk! De ott a kutya! - dobáltuk egymásra Balázzsal a vezényszavakat. Kijutottunk a főútra, ahol a csirketelep verseny-Ikarusa zihált felénk. Gyertek egy körre! Nem kellett kétszer mondani. Tóni büszkeségtől dagadó mellel zárta ránk az ajtót és szúrta a felező kettest. Próbálok megfelelő leíróképességgel bíró jelzős szerkezetet alkotni, de az érzést legjobban visszaadó betűsor így hangzik: Bazdmeg Tóni!!!! Iskolai földgömb méretű turbó van 1,8 barra felhúzva, vizes intercooler, 600 lóerős D10-es motor egy kicsontozott Volán-buszban.

A feltöltő sziszegése mellett magyaráz a borostás Senna, hogy jön még a nevetőgáz, meg néhány egyéb átalakítás... A mester nem patikamérlegen pipettázza az üzemanyag-befecskendezés paramétereit. Sok, több, kurva sok a dimenzió. Már nem tudok figyelni. A szűk úton csapatja, nézem az arcát a tükörben és látom, hogy a lelki béke gázolajszagú angyala éppen keresztbe teszi a lábát Tóni vállán, és rágyújt egy kövér szivarra. A következő találkozónkon, próbálom majd óvatosan vázolni neki a hangsebesség földfelszíni átlépésének lehetséges hátulütőit, hátha hallgat rám.

Visszatértünk a csirketelepre, magunk mögött hagytuk a ropogva hűlő helyközi járatot. Csirkés Tóni kedvesen mesél, van miről. Átkozottul kíváncsi voltam, honnan szerzi be ezeket a matuzsálemeket. Sokszor hozzák, hogy ne legyen az enyészet martaléka. Van, amit vas áron vesz a MÉH-telepről, de olyan is előfordul, hogy övé lehet, csak vigye el. Az évek szorgos gyűjtögetése meghozta gyümölcsét. Buszok, teherautók borítják a tájat, amíg a szem ellát.

Este van, indulni kell, a csótánnyal feladat eljutni Budapestre. Megöleltem Tónit, ő csak mantrázta a „pörkölt-kenyér-vizet is vigyél az útra” szentháromság életvédelmi jelentőségét. A viszlát nem üres frázis. Jövünk.

Ez az írás egy amolyan bevezető. Célja, hogy a főszereplő személyiségét, környezetét bemutassa. Sorozat készül a csirketelepi kalandokból, Tónival azonnal megtaláltuk a rezonanciafrekvenciát. Feneketlen kút, kiolvashatatlan könyv lapul Polgár külterületén. Addig is pörgessék a képgalériát, kitűnő lenyomata egy megvalósult álom bolondos történetének.

Az oldalról ajánljuk

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
  • Hírek

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik

Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.

tegnap, 18:58
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35