Tényleg szerettem volna, hogy jó legyen

2014.03.12. 18:00
15 hozzászólás

Nem tagadom, előítéletekkel ültem be erre a filmre. A Need For Speed - szerencsére magyar címmel nem is próbálkoztak - eleve hendikeppel indul, hiszen már az alapanyagot nyújtó játék sem túl valóságos, de a trailer még tovább rontotta a várakozásaimat. Mégis bíztam benne, hogy hátha ez most más lesz, de a balsejtelmek zöme bejött, bár filmként egy kicsivel így is többet nyújt, mint a sokat emlegetett Halálos iram széria.

0583-NFS-D043-29202r

A történet egyszerű, és talán ez is legfájóbb része, mert, aki már látott legalább egy hasonlót, az a bemutatóból megmondja, hogy mi lesz a vége. Most sem lett másképp, de sajnos a szokásosnál is kevésbé izgultam a végére, pedig Aaron Paul egy alapvetően szerethető főhőst alakít. Nagyjából ő is az egyetlen többsíkú karakter, talán még az Imogen Poots által alakított női főhős az, aki kilép a biodíszletek közül. Rajtuk kívül van még gonosz, aki velejéig romlott, van vicces néger, aki inkább erőltetett, mint humoros, meg persze a hű csatlósok egy-egy jól behatárolható jellemvonással. Bár helyenként jók párbeszédek, sőt, még pár poén is elsül, kár keresni a Guy Ritchie féle sziporkákat.

11.01.13 Trailer1ShotPull 4C 1

 Amiben nagyot alakít a film, az vitathatatlanul a látvány, de nem olyan, mint például az Alfa Mitóval földre rántott Antonov, hanem valódi, vagy legalábbis nagyon annak látszó akció. Sok helyen lehetett hallani, hogy sehol nem használtak számítógépes trükköket, aztán volt, ahol elismerték, hogy repkedős részeket CGI-vel rajzolták, de mindenképp mértéktartók voltak a készítők. Az üldözések, és a versenyek szépek, és a valósághűségük miatt könnyebb beleélni magunkat, sehol sem erőszakolják látványosan a fizikát. A film nagyon sokszor utal a játék-gyökereire, jó pár alkalommal mutatják úgy a belteret, mintha a kamera a sofőr nyakán lenne, amolyan belső, játékos nézetként, de a térképen való követés is a számítógépes versenyeket juttatta eszembe. Szerencsére a görcsös visszaváltásoktól sikerült megszabadulni, de a kormányon még 240 felett is akkorákat tekernek a szereplők, mint én párhuzamos parkoláskor.

0646-NFS-D017-10219 1k

A játékidő legnagyobb részét amúgy nem is az ominózus verseny, hanem a rajtvonalig tartó utazás teszi ki, sőt, nekem kifejezetten rövid volt a hosszú előkészítés utáni leszámolás. A futamot, és tulajdonképpen az egész filmet egy zakkant rádiós – aki mellesleg a szervező – kommentálja. Vele szerintem a Vanishing point vak DJ-jét akarták megidézni, bár a dumájától már néha kellemetlenül éreztem magam. Sok autóra számítottam, de a filmben igazából csak két rendes verseny van, a játékidő jelentős részét egy hatalmas Ford-termékelhelyezés teszi ki, nevezetesen az éppen kifutó Mustang, a sztori szerint az utolsó, amit Shelby épített halála előtt. Ezzel mondjuk egész szépeket autóznak, a gumit is kenik becsülettel, de ez nem menti meg a filmet.

Pedig igazából nem kellett volna sok ahhoz, hogy jó legyen, csak kevesebb műlazaság, leheletnyivel mélyebb karakterek, és legalább egy csavar a történetben. Mert így hiába a gyönyörű felvételek a Buggati Veyronnal versenyző McLaren P1-ről, mire elhagyjuk a termet, a már-már kínosan szánkba rágott erkölcsi tanulságra sem emlékszünk.

 

Az oldalról ajánljuk

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
  • Hírek

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér

Összehaverkodna Kína az EU-val?

március 24., 15:19
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
  • Hírek

Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást

Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.

március 24., 16:03
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
  • Közélet

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!

Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!

március 25., 05:59
MERCEDES: helyre áll a világ rendje?
  • Hírek

MERCEDES: helyre áll a világ rendje?TC Híradó 146.

Ez a TC Híradó 146. adása!

16 perce
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
  • Hírek

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből

Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.

március 24., 12:25
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

március 24., 10:41
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
  • Hírek

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek

Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.

március 24., 13:36
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

március 24., 17:26
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

március 24., 09:09
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Nissan Murano GT-R
  • Hírek

Nissan Murano GT-R

március 24., 13:16
F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025
  • Hírek

F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025

március 24., 14:06
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04